// 2026. november 3., kedd // Győző

Egy román európai parlamenti képviselő óva inti Ausztriát

// HIRDETÉS

Nagy baj lesz, ha tovább gáncsolgatják Románia schengeni csatlakozását.

Megírtuk: a hétvégére kicsit kitisztult Románia fölött az ég. Hollandia letette a fegyvert, ami a mioritikus haza schengeni térséghez való csatlakozását illeti: Mark Rutte és kormánya úgy látja, Románia jó irányba halad.

Egy felhő azonban maradt az égen (a december 8-i döntő ülés előtt pár nappal): piros-fehér-piros sávok díszítik. Biza, Ausztria továbbra sem gondolja azt, hogy Románia kellőképpen felkészült a csatlakozásra, ellentétben Horvátországgal.

Azt írtuk, hogy a hétvégi bejelentés után Románia tovább izzadhat, lobbizhat. De más is történt, méghozzá igazi fenyegetés. Eugen Tomac európai parlamenti képviselő és PMP-elnök kapta a klaviatúrát (mint egy tomahawkot) és írt egy dörgedelmes Facebook-bejegyzést az ügyben.

Azzal indít Tomac úr, hogy hosszú éveken át Hollandia gáncsolta Románia schengeni csatlakozását (olyan alapon, hogy az ország nincs eléggé felkészülve rá), de lám, hála az európai és román közös akciónak, az akadály elhárult. Svédország kapcsán is lehetett izgulni kicsit, de onnan is zöld fény érkezett végül.

És akkor itt van ez az Ausztria. Meg ez az okvetetlenkedés, hogy Horvátország beléphet, Románia meg Bulgária viszont nem. Mert hát Romániában (és Bulgáriában) sok minden nem működik jól, ami a külső határok védelmét, a menedékkérelmek visszautasítását és a menedékkérők elosztását illeti.

Nos, a felbőszült Tomac úr szerint ez diszkrimináció. A bejegyzésből az derül ki (nem is a sorok közül), hogy a politikust az idegesíti, hogy a fenébe készülhetett fel jobban Horvátország a belépésre, amikor csak 2013 óta tagja az Uniónak? Hát Románia már 2007 óta EU-tagállam, nem logikus, hogy jobban fel legyen készülve, mint az újonc? (Elvileg logikus, persze, gyakorlatilag viszont egyáltalán nem.)

Szóval, diszkrimináció! (Persze, bárki eltöprenghet azon, hogy Hollandia miért diszkriminálta annyi ideig szegény Romániát, ráadásul teljesen hasonló, felkészületlenségre, korrupcióra alapozó érveléssel. Hogy az esetleg nem volt diszkrimináció? Most már, hogy a hollandok „kapituláltak”, úgy tűnik, nem.)

Na és mi a teendő Tomac úr szerint? Hát az, hogy amennyiben Ausztria kitart a diszkriminatív álláspont mellett a december 8-i döntő ülésen, Romániának be kell perelnie a diszkriminatív alapon akadékoskodó országot az Európai Unió Bíróságán. Főleg, hogy van már egy nyert román ügy e tekintetben: négy évvel ezelőtt Bécs diszkriminálta az Ausztriában dolgozó román állampolgárokat, amennyiben nem volt hajlandó az ott dolgozó szülők gyermekeinek az ottani hozzájárulás alapján gyerekpénzt fizetni. És akkor azt a pert Románia megnyerte.

Tehát, Tomac úr óva inti Ausztriát a további akadékoskodástól, mert nagyon megbánhatja!

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro