// 2026. november 7., szombat // Rezso

Egy éve elítélték, de még mindig nem kobozták el a kenőpénzt az exhírszerzőtől, aki szerint a székely „terroristák” ügyét a SRI

// HIRDETÉS

Nagyon nem megy ez a román hatóságoknak Daniel Dragomir ügyében.

Valahogy semmi sem akar összejönni a román hatóságoknak a korrupció miatt elítélt egykori hírszerző, Daniel Dragomir ügyében: miután még az ítélethozatal előtt meglépett az országból, így nem lehetett bebörtönözni, most az is kiderült, hogy közel egy évvel a tavaly júniusban meghozott ítélet után sem hajtották be rajta azt az összeget, amelyet kenőpénzként kapott.

Pedig nem kevés pénzről van szó: több mint kétmillió lejről.

Az adóhivatal azonban csak annyit tudatott egy szűkszavú közleményben, hogy

az elítélt nem fizetett önként, és végrehajtás útján sem hajtották be a pénzt.

Mindezt annak ellenére, hogy a korrupcióellenes ügyészség még 2015-ben zárolta a család vagyonát, benne egy bukaresti lakással és egy Porsce Cayenne márkájú gépkocsival.

Dragomirt három év tíz hónap szabadságvesztésre ítélték.

Azonban már előre sejtette, mi vár rá, ezért még idejében elhagyta az országot. Vannak olyan értesülések, amelyek szerint autóval menekült, és Nagylaknál, Magyarország irányában lépte át az országhatárt.

A volt hírszerző tisztet azzal vádolták meg, hogy a 2012-2013-as időszakban, amikor még a SRI terrorellenes osztályán tevékenykedett,

feleségével együtt több mint kétmillió lejt kapott egy Romániában tevékenykedő libanoni üzletembertől annak fejében, hogy közbenjárjon az érdekében az adóhivatalnál és a pénzügyőrségnél.

Emiatt befolyással üzérkedésért, pénzmosásért és okirat-hamisításért ítélték el.

Dragomir az a kijelentéseivel a SRI illetékeseinek számos kényelmetlen pillanatot szerző volt hírszerző, aki többek között azt mondta: titkosszolgálati eszközökkel „gyártották” a székely „terroristák” ügyét és más terrorvádakat is.

Többek között azzal fenyegetőzött, hogy leleplezi,

ki épített be embereket a magyar közösség megvádolt tagjai közé a Beke István-ügyben, ki hamisított hangfelvételeket és hogyan gyártott terroristákat.

De arról is beszélt, hogy a SRI politikusokat és újságírókat is lehallgatott.

Dragomir idén februárban váratlanul feladta magát az olaszországi Bari városában, de azóta sem adták ki Romániának.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro