// 2026. november 7., szombat // Rezso

Durva: az év eddigi legvéresebb hétvégéjén 24-en haltak meg közúti balesetben

// HIRDETÉS

Kellene már egy drasztikus törvény, mely megfékezné az őrült közúti száguldozást Romániában.

Ismét eltelt egy olyan hétvége, amely sokkoló számokkal hívja fel újfent a figyelmet arra, hogy az EU tagállamai közül nem véletlenül Romániában a legmagasabb a halálos közúti balesetek száma. Három nap alatt 35 súlyos közúti baleset volt, 24-en vesztették életüket a halálutakon. A legsúlyosabb baleset Bákó megyében, Rekecsinnél történt, ahol egy kisbusz és egy jobbkormányos személyautó karambolja következtében öt felnőtt és két gyermek vesztette az életét.

Az év legvéresebb hétvégéje után egy belügyminiszternek illik valamit mondani,

Lucian Bode is így tett. Felsorolta az okokat, amiért Románia vezeti a már említett EU-s toplistát: a gyalogosok és a kerékpárosok felelőtlenségét, a gyorshajtást, és a gyalogosoknak vagy gépkocsiknak járó elsőbbség megsértését.

A belügyminiszter néhány adattal is igyekezett alátámasztani, hogy a rendőrség 2019-ben is jól végezte a dolgát, hiszen, lám, 929 ezer bírságot róttak ki, és ezeknek 48%-a a balesetek öt leggyakoribb okával függött össze. Az elmúlt évekhez képest egyébként kevesebb baleset történt az elmúlt szemeszterben – bár ez már nem hozza vissza az áldozatokat, ahogy Bode tanácsa sem a forgalom résztvevőinek, miszerint

„lassan siessenek”.

Valamivel gyakorlatiasabb meglátásai vannak a sztárrendőrként emlegetett Marian Godinának, aki szerint a közúti közlekedési szabályzat (KRESZ) drasztikus szigorítására van szükség. Ha rajta múlna, egy olyan törvényt kezdeményezne, mely lehetővé tenné, hogy ronggyá büntessék a szabálytalankodó sofőröket. Mindegy lenne, hová rejtik a sebességmérő eszközöket, az útszéli virágcserepekbe, a szemeteskukákba vagy a bokrokba, csak az lenne a fontos, hogy a szabálytalankodó vadbarmokat minél hamarabb vonják ki a forgalomból.

Ha valaki betartja a szabályokat, akkor nem tart attól, hogy a rendőrök lesből radaroznak. Godină szerint bár egyre kevesebb a rendőr,

egy határozott törvénnyel csökkenteni lehetne a balesetek számát.

A közúti közlekedési szabályzat átdolgozása már évek óta téma Romániában, csakhogy nem a szabálytalankodó sofőrök kárára, hanem a rendőri munka ellehetetlenítésére irányult. Azt akarták elérni, hogy a rendőrök ne radarozhassanak lesből, megkülönböztető jelzés nélküli gépkocsikból. A sofőröket segítette volna az is, hogy a rendőrségi jármű elé 500–1000 méterrel kihelyezett táblával hívták volna fel a figyelmet a radarozásra. Kétszer is nekifutottak a törvény módosításának, de

az alkotmánybíróság mindkét alkalommal visszadobta.

Az eredeti, 2018-as tervezetet alaposan átszabták, de annyit talán mégis sikerül átvinni újra a parlamenten, hogy a rendőrök kizárólag rendőrautóból mérhessék a sebességet. A jogszabálytervet a szenátus elé terjesztik, de év végéig nem valószínű, hogy életbe léphet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro