// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Ciolacu nem érti, hogy Csoma Botond miért nem tartja magát románnak

// HIRDETÉS

A PSD-elnök nem tudja lenyelni a december elsejei békát, tárgyalni fog Kelemen Hunorral.

Azután is háborog Csoma Botond RMDSZ-képviselő december 1-jei parlamenti beszéde miatt Marcel Ciolacu, hogy kiderült, ő maga sem az ilyenkor szokásos karót nyelt ájtatos ünnepléssel töltötte a román nemzeti ünnepet, hanem pár PSD-s haverjával

lelépett Dubajba az országvezetés kimerítő és áldozatos tevékenységének fáradalmait kipihenni.

Emlékszünk, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a román nemzeti ünnep alkalmával tartott fesztív ülésén azt merte mondani beszédében, hogy 1918-ban az erdélyi románok politikai és vallási vezetői nagyon jól tudták, hogy Erdély nem csak román, hanem magyar, szász és zsidó föld is, ezt pedig az Erdély és Románia egyesüléséről szóló Gyulafehérvári nyilatkozat szövege is tükrözi. A beszéd természetesen kiverte a biztosítékot, a botránymágnes Diana Șoșoaca és az AUR bekiabálós cirkuszt rendezett és kivonultak az ülésteremből, Lucian Romașcanu kulturális miniszter pedig azon melegében kinyilatkoztatta Csoma Botondnak, hogy Erdély román föld, a magyarok pedig örüljenek, hogy egy kisebbségjogi mennyországban (Romániában) élhetnek.

Aztán a politikusok és a média egy része elkezdte számon kérni az RMDSZ-en, hogy a magyar vezetők miért nem fogalmaztak meg ünnepi üzeneteket a román nemzeti ünnepen.

Marcel Ciolacu, a koalíciós partner PSD elnöke most rendesen beleállt a témába és kedden azt kifogásolta, hogy Csoma Botond miért mondta azt a beszédében, hogy „köszöntöm önöket” a nemzeti ünnepen („vă urez la mulți ani”). Vagyis hogy miért nem értette bele magát is az ünneplők körébe. Ez azt jelenti – fordította le magának Ciolacu –, hogy

az RMDSZ képviselője nem tartja magát románnak.

„Én úgy tudom, hogy az útlevelében azt írja, hogy állampolgársága: román. A nemzetiség teljesen más dolog”

– folytatta Ciolacu.

A PSD-elnök újságírói kérdésre válaszolva azt mondja: ragaszkodik hozzá, hogy erről beszéljen Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével.

Marcel Ciolacu számonkérő felhorgadása azért is fura, mert nemrég kiderült, hogy a december 1-jén Bukarestben tartott hivatalos katonai ceremónián még jelen volt, de az államelnöki hivatal esti ünnepi fogadásán már nem vett részt, mivel többek között Sorin Grindeanu miniszterelnök-helyettessel, Alfred Simonis képviselőházi PSD-frakcióvezetővel és Laura Vicol alsóházi jogibizottság-elnökkel a nap folyamán elrepültek Dubajba egy kis ünnepi mininyaralásra, ahol nem kell mord arccal, mereven állni nehéz télikabátokban, fázós lábbal.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

// még több főtér.ro