// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Ciao, Dăncilă! Készül a PSD-reform, mi meg a választás után végre megszabadulunk ettől a nőtől

// HIRDETÉS

Most komolyan, tegye fel a kezét, akinek hiányozni fog...

Az már a keddi üvöltözős CEX-gyűlésen is jól látszott, hogy Viorica Dăncilă csak azért ül még a PSD elnöki székében, mert bejutott az államfőválasztás második fordulójába, így elég nagy felelőtlenség lenne november 24-e előtt leváltani.

Az említett gyűlésen a pártból kizárt Cozmin Gușă szerdai nyilatkozata azonban azt is megmutatja, hogy a párt fejeseinek már

nagyon viszket a tenyerük, ha Dănciláról van szó,

és már alig várják, hogy a minden várakozás szerint vesztes választás után végre eltüntessék a kirakatból. Cozmin Gușă mindössze két hete nyert újra felvételt a pártba (a médiarészvényesként, és a dzsúdószövetség elnökeként is ismert Gușă korábban, 2001 és 2003 között a párt főtitkára is volt), most pedig már ki is penderítették, ami szépen rávilágít a párton belüli törésvonalakra.

Gușă a kirúgása után kerek perec megmondta, hogy majd visszairatkozik a PSD-be, amikor lecserélik a mostani vezetést,

„Viorica Dăncilával ugyanis nem lehet megreformálni a pártot”.

Magyarán azok akik visszahívták a pártba, szeretnék megreformálni azt, és a reformokat egyértelműen a mostani elnök kipenderítésével vagy legalábbis elrejtésével kezdenék, míg a párt másik része még mindig hű Dăncilához, így amikor világossá vált Gușă szerepe, gondolkodás nélkül kivágták, holott az ilyen megmozdulásokkal nyugodtan várhattak volna a választás utánig.

Nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb.

Márpedig, ha a legnagyobbik romániai párt ilyen ostobaságokat csinál, ráadásul ez kifelé is ennyire látszik, valóban el kell gondolkodni azokon a reformokon. Gușă ráadásul azt is mondta, hogy azért (is) tért vissza a pártba, hogy segítsen Dăncilának megelőzni Dan Barnát, ami végül is sikerült, bár ki tudja mennyi szerepe volt ebben Gușának. Aki nem mellesleg 2004-ben a Hajóskapitány, Traian Băsescu kampányfőnöke volt az akkori elnökválasztáson, szóval pontosan ismeri az összes undorító trükköt, amivel egy választást befolyásolni lehet.

Dan Tudorache, Bukarest első kerületének polgármestere szerint egyébként alapszabályba ütközik Gușă kizárása, és sokan vannak még a PSD-ben, akik így gondolják. Szóval a Dragnea piti kis játszmái nyomán felbuktatott, majd a góré bukása után évekre a nyakunkon ragadt Viorica Dăncilă – bár parádés nyilatkozataival megszámlálhatatlan boldog pillanatot szerzett –

hamarosan visszatérhet oda, ahonnan jött: a semmibe.

A kérdés csak az, hogy kihúzza-e még november 24-éig egy erőltetett műmosollyal, vagy még a választás második fordulója előtt összeomlik a képességeihez mérten túl nagy teher, és a már a saját pártjából is felé áradó megvetés súlya alatt.

Ugyanakkor az is biztos, hogy Klaus Iohannis előtt politikus még nem nyert meg ilyen kevés energiabefektetéssel, ennyire könnyedén egy választást.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro