// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Börtönnel fenyegetik a hamis igazolásokkal seftelőket, miközben egy emiatt lebukott bűnbanda továbbra is szabadlábon van

// HIRDETÉS

Így nehéz komolyan venni a belügyminiszter szavait.

Láthattuk az elmúlt hetek híreiből, hogy egyre többen buknak le hamis oltásigazolásokkal Romániában, ezért Lucian Bode belügyminiszter gondolt egyet, és megfenyegette mindazokat, akik kijátszanák a rendszert. Tájékoztatása szerint 362 személy ellen már megkezdődött a bűnügyi eljárás, ezen túlmenően pedig további 850 ügyben vizsgálják, hogyan jutottak a gyanúsítottak hamis PCR-teszthez, illetve hamis oltási igazoláshoz.

Mindannyian börtönbe fognak jutni – üzente a tárcavezető, külön kiemelve, hogy fenyegetése egyaránt szól a a hamis dokumentumok megszerzésében szerepet vállalóknak, és az ezekből hasznot húzóknak. Szerinte a hamis oltási igazolások népszerűsége addig fog tartani, amíg meg nem születnek az első bírósági ítéletek.

Szavait nehéz komolyan venni tekintettel arra, hogy a múlt héten, Prahova megyében lebukott komplett bűnbanda tagjai továbbra is szabadlábon vannak, pedig nagyon súlyos vádak merültek fel tevékenységükkel kapcsolatosan. Ahogyan mi is beszámoltunk róla, tucatszámra állították ki a hamis oltásigazolásokat, legalább nyolcvan személytől fogadtak el cserébe 300 és 1000 lej közötti összegeket.

A bűnbanda négy fejese – két orvosasszisztens, egy beteghordozó és egy vízvezeték-szerelő – ellen az ügyészek előzetes letartóztatást kértek, a Prahova megyei bíróság azonban ezt nem hagyta jóvá, mindössze hatósági felügyeletet írt elő. Az ügyet a fellebbviteli bíróság elé terjesztették az ügyészek.

A hamis oltáspapírokat megrendelő személyekkel szemben még csak a minimálisan kiszabható korlátozó intézkedéseket sem rendelték el. Könnyen megúszhatja az orvos is, aki a szóban forgó oltóközpontot vezette, mivel az ügyészek nem találtak bizonyítékokat a bűnrészességéhez. Egyelőre szemtanúként szerepel az ügyiratban, holott az első kiszivárgott információk szerint masszívan benne volt a csalásban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro