// 2026. november 7., szombat // Rezso

Azt hitte, jön egy piti kis csóringer 4. hullám? Lehet, hogy ezt a 4. hullámot buldózernek fogjuk becézni

// HIRDETÉS

Alexandru Rafila betippelt egy akkora számot, hogy kikerekedett a szemünk. Amúgy közben egy nap alatt majdnem ezerrel nőtt a napi esetszám.

A nemzet mikrobiológusa, Alexandru Rafila odanyilatkozta, hogy számításai szerint ez a mostani lesz a legdurvább járványhullám, több fertőzött lesz a csúcsán, mint eddig bármikor.

Eddig a legtöbb napi fertőzöttet tavaly november közepén regisztrálták, akkor kicsivel 10 ezer fölé ment ez a szám, de Rafila szerint örülhetünk ha a 4. hullámban nem megyünk 15 ezer fölé. Mindenesetre 12 és 15 ezer közé teszi a legnagyobb napi számokat, és becslése szerint körülbelül november közepéig leszünk pácban.

Ezt a napi számok gyors növekedéséből számolta ki, valamint abból, hogy az úgynevezett fertőzési ráta Európai szinten Szlovákia után nálunk a legmagasabb: 1,3. (A téma másik szakértője, Răzvan Cherecheș korábban 1,5-ről beszélt, ami még rosszabb.) Ez a szám gyakorlatilag azt mutatja meg, hogy egy fertőzött átlagosan hány új fertőzést generál, és csak akkor lenne megnyugtató az érték, ha kisebb lenne, mint 1, de sajnos nagyobb.

Igen, ez azért van, mert társadalmunk nagy része fütyült rá, hogy oltakozni kéne, így most mindenki szívni fog az újabb megszorításokkal.

Rafila azt is mondta, hogy két nagy probléma lesz hamarosan: egyrészt az, hogy az újra a végtelenségig leterhelt egészségügyi rendszer egyre nehezebben fogja bírni a strapát, mert a személyzet ki van merülve, másrészt fájni fog, amikor megint át kell majd térni a nagy számok miatt online oktatásra. Az is gond, hogy az idősek közül (is) sokan még mindig nem oltatták be magukat, pedig őket koruknál fogva jobban meg fogja viselni a kór, így sokan kórházba, intenzív osztályra kerülnek, és lesznek akik nem élik túl.

A szakember jóslatai pedig már csak azért is helytállónak tűnnek, mert egyetlen nap alatt lazán ugrott egy ezrest a napi esetszám: szombaton már 5388 új fertőzöttet regisztráltak.

Intenzív osztályon már 798-an vannak, és egyetlen nap alatt 97 ember vesztette életét a járvánnyal összefüggésben.

Szatmár megye egyébként már bevörösödött, 3,11 ezrelék ott a fertőzöttségi ráta, Bukarest és öt másik megye pedig sárga tartományban van.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro