// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Akad olyan tisztán látó polgármester, aki nem hajlandó megemelni az önkormányzati alkalmazottak fizetését

// HIRDETÉS

Bár a parlament lehetőséget teremtett a béremelésre, Arad elöljárója szerint a közpénzt ennél okosabban is el lehetne költeni.

Egy kiadós cirkuszt követően a képviselőház döntéshozó kamaraként megszavazta kedden a polgármesterek, alpolgármesterek, megyei tanácselnökök és alelnökök, valamint az önkormányzati alkalmazottak bérének emelését.

Láss csodát, máris akadt egy tisztán látó kormánypárti (PNL-s) polgármester, az aradi Călin Bibarţ, aki jelezte, ő biztosan nem fogja szórni a város pénzét fizetésemelésekre, mert nem ez a megfelelő pillanat erre, épp annak van itt az ideje, hogy racionálisan gazdálkodjanak a közpénzzel.

„Nem fogom megemelni sem a saját fizetésem, sem a helyetteseimét, krízishelyzetekben nem ildomos. Az erre szánt büdzséből inkább elkülönítettünk ötmillió lejt a megyei sürgősségi kórház számára” – zárta rövidre a témát Arad elöljárója.

Mint arról beszámoltunk, az eredeti tervezetben még az államfő, a kormánytagok és a törvényhozók fizetésének az emelése is szerepelt, a közfelháborodás miatt azonban ezt a végleges verzióból kigyomlálták.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro