Most próbálják kideríteni, honnan érkezhetett.
Valóban katonai drón az a repülőalkalmatosság, amelyet még vasárnap este talált egy helybeli a Beszterce-Naszód megyei Nagydemeter közelében – erősítette meg Vasile Dîncu védelmi miniszter.
A tárcavezető szerint a kisméretű, legfeljebb egyméteres szárnyfesztávolságú drón szovjet gyártmányú, és 1989 után kivonták a forgalomból – ennek ellentmondani látszik, hogy hasonló, Orlan-10-es drónokat az orosz hadsereg a mai napig használ.
Dîncu szerint egyes közösségi oldalakon már elterjedt, hogy robbanószert is hordozott – ezt azonban határozottan cáfolta, és
Azt is elmondta, hogy amikor először hírt kapott egy ismerősétől a drónról – mivel ő maga is a közelből származik -, azt hitte, csupán a helyi repülőmodellezők tréfájáról van szó.
Kiderült azonban, hogy nem az: a rendőrség, a hírszerzés és a hadsereg is megvizsgálta a szerkezetet, és megerősítették, hogy orosz katonai drónról van szó.
Ez a típus azonban kizárólag felderítésre alkalmas, és mivel régi, a mai informatikai rendszerekre is nagyon nehéz rácsatlakoztatni.
A miniszter szerint már felvették a kapcsolatot az ukrán illetékesekkel, mivel egyértelműnek tűnik, hogy a drón ukrán területről érkezett. Az ukrán hatóságok ennek nyomán most megpróbálják kideríteni, honnan indíthatták. Az bizonyos, hogy valahonnan a határ közeléből, mivel
Dîncu amúgy azt sem zárja ki, hogy orosz akcióról van szó: azért küldték be Románia légterébe a drónt, hogy félelmet keltsenek a lakosság körében, elrettentsék a szomszédos országokat attól, hogy segítséget nyújtsanak Ukrajnának, ezzel pedig éket verjenek a NATO-szövetségesek közé.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.

Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.

Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.