Ioan Aurel Pop kiváló példája az államilag finanszírozott értelmiségi uszítóknak. Akik egyre gyakrabban fognak üvölteni, ahogy közeledik a trianoni évforduló.
Klaus Ionopotchivanoc Iohannis román álkisebbségi államelnök múlt szerdai gyűlöletkeltő és uszító performansza óta gyakorlatilag egymásnak adogatják a mioritikus nyilvános térre vezető ajtó kilincsét a legkülönbözőbb politikai elemzők, véleményvezérek, kutató- és megmondóemberek (az idézőjeleket tetszés szerint ki lehet helyezni a megnevezések köré). Lélegzet-visszafojtva vártuk már, mikor lép színre Ioan Aurel Pop, a híres-nevezetes Babeș-Bolyai Tudományegyetem volt rektora, a Román Akadémia jelenlegi elnöke is. Ahhoz képest elég sokáig kellett várni, elnök úr ugyanis csak vasárnap kora délután jutott oda, hogy nackólángba boruljon a Facebookon.
Hosszú, hosszú bejegyzést írt. Nagyon-nagyon messziről, szinte Decebáltól és a Mioricától indít. Hogy milyen rossz ez a járvány, a karantén, a bezártság, az emberek teljesen összezavarodnak a mindenféle hírek hallatán, még a parlament sem tud rendesen működni, szegény, lám, hogy átment az egyik házon a rettenetes székely autonómia-törvénytervezet, bla bla bla.
A sok fennkölt közhelyből igyekeztünk kiemelni a lényeget. Amely a következő (figyelem, uszítás következik!):
És akkor nézzük sorba:
1. Lakosságsűrűség csökkentése. Itt két esetről lehet szó. Vagy a lakosság effektív számának csökkentéséről, pl. eladás (lásd szászok), kitelepítés, esetleg… na de ezt le se merjük írni. Vagy arról az igen jól bevált nemzeti kommunista technikáról, hogy betelepítés útján gyérítik az őslakosok sűrűségét. Ez tehát kimeríti az uszítás és gyűlöletkeltés fogalmát.
2. Az ország területének eladása. Ha Iohannis ámokfutó nyilatkozatából indulunk ki, amelyre Pop úr reflektál, nem nehéz kikövtkeztetni, kik azok, akik el akarják adni Románia egy részét, és kinek. Uszítás? Igen. Gyűlöletkeltés? Igen.
3. A román nyelv betiltása egy olyan helységben, ahol a románok kevesebben vannak. Na hol fordulhat elő ilyesmi? Ejsze Szebenben, ahol csak úgy tolong a sok szász. Uszítás? Igen. Gyűlöletkeltés? Igen.
Nagyjából erről szól az egész hosszú, hosszú bejegyzés. És nagyjából erre készülhetünk fel a trianoni évforduló előtt. Mégpedig egyre fokozottabb iramban.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”
Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.
A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
További vasárnapi hírek: kigyulladt egy kolozsvári egyetemi bentlakás, közel kétszáz diák volt az épületben. És ittasan ült be a kocsiba vezetni egy sofőriskola tanulója.
További vasárnapi hírek: kigyulladt egy kolozsvári egyetemi bentlakás, közel kétszáz diák volt az épületben. És ittasan ült be a kocsiba vezetni egy sofőriskola tanulója.
Továbbá: Elena Lasconi előbújt egy kő alól és kijelentette, nem is Călin Georgescu miatt kaszálták el a 2024-es elnökválasztást. És mutatjuk, miért fog szinte biztosan elbukni a Mureșan-kormány a bizalmi szavazáson.

A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.