// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

A progresszív törpepártelnök elegánsan fát vág, mert izé, nehéz tél jön (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

Közben George Simion AUR-elnökkel bakalódik. Ami a nívót illeti, zsák a foltját ismét meglelte.

Persze, az embernek nincsenek túl nagy elvárásai, amikor a hazai politikusok imázsbombái kerülnek a szeme elé. Időnként azért mégis sikerül jól meglepődnie.

Itt van például ez a Dacian Cioloș nevű politikus, aki volt már vátrás, techno-miniszterelnök, szép új világot ígérő USR–PLUS-elnök, újabban pedig európai parlamenti képviselő, illetve a REPER nevű haladó törpepárt elnöke.

Nos, ez az úriember valamiért jó ötletnek gondolta, hogy készít(tet?) magáról egy videót, amint épp fát vág. A videónak azt az elképesztően kreatív címet adta, hogy: Tűzifák.

https://www.facebook.com/watch/?v=854363962643974

Az első jelenetben Cioloș úr egy még zöldellő hegyoldalon áll, előtte tönk, felhasogatott rönkök. A brüsszelita politikus kezében irdatlan nagy fejsze. Megszólal a hétvégi muzsika és Cioloș úr lesújt, aztán megint, vágja a fát hűvös halomba, közben azért a kamera felé is sandítgat. Aztán lassított felvétel következik, mint valami nyolcvanas évekbeli akciófilmben: lassan odaüt a politikus, lassan lecsap a fejsze, lassan hasad a fa.

Az alkotás második jelenetében vígan ropog a tűz a kályhában, nyilván a korábban felvágott hasábok lángolnak.

Nem igazán értjük, mit akart üzenni a videóval Cioloș úr. Hogy neki (ott Brüsszelben) elfogyott a gáza, és hazajött fával fűteni? Hogy válasszatok már meg újra valaminek itt Romániában, sze nézzétek, milyen jó kondiban vagyok?

Sajnos a videóhoz rendelt bejegyzés sem vet fényt a rejtélyre, sőt! Ugyanis a posztban az AUR elnökével, George Simionnal bakalódik a törpepártelnök. (Ugye, egy bizonyos szint fölött nem megyünk egy bizonyos szint alá, ó dehogy!) Mivel az AUR-elnök szombaton kora reggel kitett egy 2021-es cikket, amelyben Cioloș úr ezt nyilatkozta: George Simion veszélyt jelent Romániára. És ezzel kapcsolatban Simion úr megjegyzi, hogy Cioloș úr szájából ez számára megtisztelő.

https://www.facebook.com/george.simion.unire/posts/pfbid02BUSqG2NgnkMUyxyzHGPoDAiVDb3fyi1KmoShs39dyJGBTjbxKurpmadVaRczUnVJl

Na, erre a Simion-bejegyzésre készült a fent leírt bizarr videó. Amelyhez Cioloș úr azt a megjegyzést fűzi, hogy Simion úr úgy ébredt szombat reggel, hogy rá, mármint Cioloș úrra gondolt. Bezzeg ő, mármint Cioloș úr úgy ébredt, hogy fahasábokra gondolt. És később vinetát (más néven padlizsánt) fog sütni. És még odabiggyeszti a végére: nehéz tél közeleg.

Esetleg jelentkezzen, aki érti, miért történt mindez. Addig is gratulálunk Cioloș úrnak a produkció kapcsán: ennél nagyobb imázsmarhaságot rég nem láttunk.

Ja, és köszönjük, hogy szólt, nehéz tél következik, nélküle biztos nem jöttünk volna rá. Ami őt nyilván nem érinti, tekintettel a zsíros európai parlamenti fizetésére.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro