De hogy fognak tudni ennyi pénzt kisajtolni az amúgy is veszteséges vállalatból?
Végleg vakvágányra kerülhet a román állami vasúttársaság teherszállítási részlege (CFR Marfă) miután az Európai Bizottság (EB) 570 millió euró állami támogatás visszafizetésére kötelezi a vállalatot. Nehéz elhinni, hogy ennyi pénz valaha is megfordult egyszerre a folyamatosan csőd szélén álló, az állam és magánszolgáltatók felé is óriási tartozásokat felhalmozó CFR Marfă számláin, mégis, ennyit kell kisajtolnia és visszafizetnie hat hónapon belül az államnak.
Joggal merülhet fel a kérdés: ha a CFR állami vállalat, akkor miért is kell visszafizetni az állami támogatást? Egy kicsit bonyolult a helyzet, mivel az árufuvarozási piacon nem csak állami szolgáltató működik, sőt, 2007 óta nagyon erős a versenyhelyzet ezen a területen. Miután a CFR Marfă egyre nagyobb tartozást halmozott fel, ráadásul az adókat és illetékeket sem fizette ki az állam felé, Victor Ponta akkori kormányfő úgy döntött, kisegíti a vállalatot: részvényekké konvertálta, illetve eltörölte a tartozásokat. Csakhogy ezzel megsértette EU szabályzatát, mely tiltja az olyan állami támogatásokat, amelyek versenyelőnyt biztosítanak a többi piaci versenytárssal szemben.
Az államot egyébként a vasúti szállítók szövetsége mószerolta be az Európai Bizottságnál még 2017-ben. Az EB-illetékesek 2013-ig visszamenőleg nyálazták át a CFR Marfă állami támogatásait, megállapították, hogy többször sérült a fenti alapelv, illetve kiszámolták, hogy 570 millió euró visszatérítésére lesz szükség, amihez hozzájárulnak a kamatok is. De honnan szerez ennyi pénzt az amúgy is csődös vállalat? Például részvényeket, vagonokat, mozdonyokat adhatnak el vagy engedhetnek át, komoly átszervezésekre is szükség lesz.
A megoldással a kormánynak kell majd előállnia. Ludovic Orban kijelölt kormányfő máris igyekezett leszögezni, hogy a kialakult helyzetért a PSD-kormány a felelős. Egyelőre annyit közölt még, hogy a vállalatnál csődegyezségi eljárást vezettek be, melynek keretében két év alatt megpróbálják egyenesbe hozni a céget.
Az EB mindenesetre hat hónapot adott a 570 millió euró előteremtésére.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.

Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.