// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

A moldovaiak többsége köszöni szépen, de nem kér a Romániával való egyesülésből

// HIRDETÉS

Egy friss felmérés szerint az abszolút többség elutasítja az államiság feladását.

Még az Ukrajna elleni orosz invázió miatt megnőtt fenyegetés sem hozta meg a moldovai polgárok kedvét ahhoz, hogy az ország Románia általi bekebelezését – amit eufemisztikusan egyesülésként emlegetnek – támogassák: egy friss felmérés szerint nagy többségük az egyesülés ellen szavazna.

A CBS Research által végzett kutatás szerint ha most vasárnap népszavazást tartanának arról, hogy Moldova váljon-e Románia részévé, csupán 35,2 százalék szavazna igennel,

az abszolút többség, 50,6 százalék viszont az egyesülés ellen szavazna.

9,4 százaléknyian nem tudnának dönteni.

Ezzel ismét beigazolódott, hogy az egyesülést igazából egyik ország polgárainak többsége sem akarja, ezért is jelentette ki nemrég Maia Sandu moldovai elnök, hogy azt csak akkor lehet érdemben felvetni, ha többségi támogatást élvez.

Egy romániai felmérés szintén azt mutatja, hogy az egyesüléspártiak kisebbségben vannak.

Nem igazán népszerű a NATO sem:

54,4 százalék az észak-atlanti katonai szövetséghez való csatlakozás ellen szavazna,

és csupán 26,9 százalék szeretné, ha a Pruton túli ország is NATO-tag lenne.

18,7 százalék azt válaszolta, hogy részt sem venne egy ilyen népszavazáson.

Az Európai Unió ugyanakkor más megítélés alá esik: 55 százalék az EU-csatlakozást választaná, míg az orosz dominanciájú Eurázsiai Unió csupán 22 százalék körében népszerű.

Érdekes, hogy szinte ugyanannyian támogatják a Vlagyimir Putyin által indított ukrajnai háborút, mint ahányan nem: 38 százalék a moszkvai álláspontot támogatja, míg 40,8 százalék tartja indokolatlannak a háborút.

A felmérés április 27. és május 6. között készült 1111 fős mintán, a hibahatár 2,8 százalék.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro