Határozottan nem lájkolják az oktatási miniszter ötletét.
Enyhén szólva sem talált osztatlan lelkesedésre a diákok és a szülők körben Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter javaslata, amely szerint a koronavírus-járvány harmadik hullámának felfutása miatt közel egy hónaposra növelnék a tavaszi vakációt, és júliusra halasztanák a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgáját.
Az Országos Diáktanács szerint eleve nem kellene forszírozni az iskolák nyitvatartását azokon a településeken, ahol a fertőzési ráta meghaladja a hat fertőzöttet ezer főre vetítve az előző 14 napban.
Ehelyett az online oktatáshoz való visszatérést szorgalmazzák.
Ez alól legfeljebb a nyolcadikosok jövő hétre beütemezett képességfelmérő-szimulációja jelenthetne kivételt szerintük.
A diákok érdekképviselete szerint a nyolcadikosok képességfelmérőjének elhalasztása és a tavaszi vakáció megnyújtása törést okoz az oktatási folyamatban, valamint a diákok tanulási ritmusában, ami katasztrofális következményekkel jár majd a képességfelmérőkön és az érettségin.
Emellett azt is megjegyzik diszkréten, hogy jó lenne, ha az oktatási tárca az érdekelt fele – értsd: többek között a diákok – képviselőit is bevonná az oktatást érintő döntések meghozatalába.
Nem adta alább a szülők képviselete sem.
A Szülői Egyesületek Szövetsége szerdán dörgedelmes hangú közleményben ment neki a minisztériumnak.
Első körben azért, mert a sajtóból értesültek a döntésről, amelyet az érintettek megkérdezése nélkül hoztak meg.
Szerintük a hirtelen meghozott döntés a diákok egész generációját tönkreteszi majd.
A diákokhoz hasonlóan ők is azt róják fel, hogy a döntés felborítja az oktatás menetét, a tanárok tananyag-pótlási terveit is a feje tetejére állítja, ez pedig csak annyi eredménnyel jár majd, hogy a diákok még kevesebb ismeretet tudnak majd elsajátítani.
Az meg külön vörös posztó a szemükben, hogy a miniszter június helyett július elejére halasztaná a nyolcadikosok képességfelmérőjét, elvégre az egyik legforróbb hónapban biztosan nem lesz egy leányálom maszkban vizsgázni.
És persze azt is felróják, hogy a halasztás csak a nyolcadikosok vizsgáit érinti, az érettségi vizsgákat az eredeti időpontban tartanák meg.
Nem lennénk most a miniszter helyében.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.