a nulla pont
Szerző: Ioan Stanomir
2019. október 7. hétfő, 11:08
A dák-római kontinuitást nem sikerült bizonyítani. A csausiszta-posztdecembrista kontinuitást nem is kell, itt van előttünk. Bármennyire ijesztő, Ceauşescu, az Alapító köztünk van.
A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg a Marginalia oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Nicolae Ceauşescu törekvése kozmogonikus volt: hivatásos forradalmárként és megbánást nem tanúsító kommunistaként az volt az álma, hogy világra segítse a szocialista nemzetet és az otthonául szolgáló Romániát. Nicolae Ceauşescu törekvése démiurgoszi volt: az volt az álma, hogy energián és utókoron keresztül azon uralkodók mellé kerülhet, akiket – sután – meghamisított a pártképek őrült világa. Nicolae Ceauşescu törekvése alapítói volt:

az volt az álma, hogy belevésse saját szavait és délibábjait a románok szimbolikus testébe.

Márpedig a sors teljesítette ezt a – csak látszólag meggondolatlan – törekvését. A szovjet megszállás traumájából és a deji (Gheorghe Gheorghiu-Dej kommunista vezetőről van szó – a szerk.) bűnből kirügyező román kommunizmus a ceauşizmusban érte el virágzását és maximális expanzióját. Nicolae Ceauşescu – úgy, ahogy egyetlen más vezetőnek sem sikerült a legújabb kori történelmünkben – létrehozott egy államot, egy népet és egy társadalmat: a kultúrától az intézményekig és a kollektív nosztalgiáig, az általa 1989 decemberében hátrahagyott Romániából semmi sem választható el a szellemétől. Azzal az életerővel, mellyel rombolt és azzal a dühhel, mellyel épített,

Nicolae Ceauşescu valóban Alapító, Prométheusz volt, aki felszabadította az energiákat, melyekből a szocialista Románia táplálkozott.

Az azóta eltelt harminc év elnéző volt építményeivel, árnyékuk rágvetül  arra a világra, melyet ő – grandiózusan – elképzelt magának. Románia Szocialista Köztársaság városai magukon viselik keze nyomát. A mára lepukkant tömbházakkal övezett sugárutak, melyek földszintjén a zálogházak a közösség testébe fúródó elszegényedést és promiszkuitást idézik fel, ezek a közösségi emlékezetek fölé és a lerombolt szeretet emléke fölé épített sugárutak, ezek a felcserélhető és gigantikus sugárutak, ezek a sztálinista monumentalitást és észak-koreai utálatosságot egyesítő sugárutak, ezek a jövő laboratórium-gyárai felé vezető sugárutak, ezek a sugárutak maga a haza, melyben a sokoldalúan fejlett szocialista társadalmat elkötelezetten és tudatosan építő új ember lakott.

 

 

Ő, az új ember az a teremtmény, akit a ceauşiszta rend a jövő téglájaként hátrahagy.

Ő, az új ember, egy elvetélt modernizálás tövéből kinőtt mutáns, ő, az új ember, világok között felfüggesztve és emlékezetétől megfosztva, ő, az új ember, a társadalmi homogenizálás és a demográfiai mérnökösködés gyümölcse, ő, az új ember, aki nem ismeri a múltat és nincs más jövője, csak az imposztorság iszonyatos középszerűsége, ő az igazi alapja ennek a harminc évnek, ő népesíti be a fészénés (FSN = Nemzeti Megmentési Front – a szerk.) rezsimek hatalmi szintjeit, ő adja a kommunizmus utáni társadalomnak a kliensrendszer és cinkosság destruktív mohóságát,

ő Adrian Năstase, ő Liviu Dragnea, ő Viorica Dăncilă, ő van benne mindenben és mindenkiben.

 

 

Ceauşescu, az Alapító nemcsak a jövő talaját gyarmatosította, de a nemzeti sztálinizmus óriási tematikus élményparkjává vált múlt göröngyös területét is. A ceauşizmus biztosítja a mintát, melyben minden idegengyűlölő, autarkiás és őrült áramlat magára talál majd, a „Vatra Românească”-tól és Román Nemzeti Egységpárttól (PUNR) a mai virtuális világ dákopata és putyinista társulásaiig. Minden alkalommal, mikor a kortárs demagógia könnyekkel terhes hangon a szuverenitásától megfosztott, nyugati rabságban sínylődő Románia siralmas és lábbal tiport állapotára hivatkozik, egy másik hang tör a felszínre, annak a hangja, aki géta ködbe és középkori erdőkbe kapaszkodott fel, hogy saját zsarnokságát legitimálja.

Ceauşescu, az Alapító gyökeret eresztett Románia talajába,

melyből a frusztrációk, az ellenséges érzések, a demagógia, az etnokrata őrület, az autarkiás késztetések és az intézményesített korrupció rendje táplálkozik. A nyolcvanas évek haldokló nemzeti sztálinizmusa összehozza egymással a nacionalista terjengősséget és a politikai metasztázist: a Román Kommunista Párt (PCR) és a Securitate köré szervezett kapcsolati rendszer átlépi 1989 határvonalát és eljut egészen hozzánk. A ceauşizmus a fészénizmuson és a Szociáldemokrata Párton (PSD) keresztül fennmarad és magának a poszt-kommunizmusnak válik a modelljévé: három évtized után a pészédés imposztorság tanulatlan agresszivitása azokat az időszakokat idézi fel, amikor a pártaktivisták uralkodtak a szocialista rabszolganemzet felett. Ceauşescu, az Alapító köztünk van.

comments powered by Disqus
Az elszigetelt falvak lakóinak sokrétű szolgáltatást igyekeznek nyújtani civil kezdeményezésből.
Bár ünnepelni talán még korai lenne, az ítélet ugyanis még nem jogerős, és mindez Romániában történik.
Hol szálljanak meg az idesereglő turisták, ha nincs elég férőhely?
A rettenet színháza mögött ott a gyógyítás, az átok mellett az áldás. A téma azért is aktuális, mert az ördögűzésnek napjainkban igazi reneszánsza van.
A parlament rábólintott a módosításra, így most jöhetnek a már megszokott, hónapokig tartó viták.
Igazán furcsa, hogy egy olyan ország államelnöke pózol kultúremberként, amely országban az olvasást nagyjából száműzték a közéletből. Van viszont állandó politikai hisztéria.
sőt, vissza kellene térnie oda, ahonnan elindult. Bukarestbe. Cristian Tudor Popescu írása.
De van egy rossz hírünk is: nem tudni, mennyire tojnak majd az illetékesek a szigorú törvényre.
Knónikus nemtörődömségben szenved szinte minden mioritikus vízió.
Emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítják. Ismét.
A fiatal építészeknek sikerült maguk mellé állítani pár tehetősebb vállalkozót, és az önkormányzattal is megegyeztek.
A hórukkpolitika és a villámreform legalább olyan veszélyes lehet, mint a balkáni halogatás.