// 2026. augusztus 10., hétfő // Lörinc

Bár a PSD klinikai halott, az ellenzék nem akar kormányozni

// HIRDETÉS

Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a Romániáta a korrupt szociktól féltő hős ellenzék úgy fél a kormányra lépéstől, mint ördög a tömjénfüsttől.

A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Dăncilă kormányfő a maga hiányos politikai intelligenciájával az utolsó pillanatig azt remélte, hogy a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és Tăriceanu nem távoznak a „mészárszékből”, holott „vegetáriánusoknak” mondják magukat. Ha megjátszotta volna, hogy tartja valamire az ALDE-sokat, talán nem mentek volna el. A helyzet bonyolult, sőt, politikai válság van, mert nem látom, miként tudna a Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti többség, kinevezett miniszterek és a sürgősségi kormányrendeleteit blokkolni képes nép ügyvédje (ombudsman) nélkül kormányozni.

Dăncilă kormányfő nem fogja fel, hogy már az ALDE sem ad egy lyukas fityinget sem a jelenlegi kormányra, miután a május 26-i szavazás a politikai színpad sarkába küldte őket. Dragnea nem azért csinált belőle kormányfőt, hogy gondolkodjon, hanem azért, hogy végrehajtson. Persze, a sors másképp akarta, de ez van. Pech!

Az ellenzék nem akar kormányozni

Bár két fegyvere is van a PSD-s kormány elkergetésére, a bizalmatlansági indítvány és a kormány más politikai struktúrával történő elfogadása a parlamentben, az ellenzék nem siet felhasználni a két fegyver bármelyikét. Bizonyos mértékben igaza van. Ki boldogulna most a kormányzással a PSD által hátrahagyott költségvetési káoszban? De az országot mégiscsak kormányozni kell. Iohannis elnöknek és az ellenzéknek szem előtt kellene tartaniuk azokat a veszteségeket, melyeket egy elhúzódó politikai válság okoz és ezeket a párt- vagy személyes imázs terén elszenvedett veszteségek fölé kellene helyezniük.

Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke azt nyilatkozta, hogy a PNL akkor fog bizalmatlansági indítványt benyújtani, ha összegyűl 233 támogató aláírás. Holott a jogszabályban ez áll: „Bizalmatlansági indítvány a képviselők és szenátorok teljes létszámának legalább egynegyede kezdeményezhet és arról a benyújtás dátumán tájékoztatni kell a kormányt.” Csakhogy Orban minél jobban el akarja odázni a bizalmatlansági indítványt, legalább az elnökválasztásig és bokszzsáknak akarja használni a kormányt.

Íme, mi áll az alkotmányban (85. cikkely):

(2) Kormányátalakítás vagy a tisztség megürülése esetén az elnök a miniszterelnök kérésére visszahívja és kinevezi a kormány egyes tagjait.

(3) Ha a kormányátalakítási javaslattal megváltozik a kormány struktúrája vagy politikai összetétele, Románia elnöke csak a Parlamentnek a miniszterelnök javaslatára megadott beleegyezése alapján gyakorolja a (2) bekezdésben rögzített hatáskörét.

Jelenleg nyilvánvalóan a kormány politikai összetételének megváltozásáról van szó, mert az egyik párt, az ALDE kilépett a kormányból. A következő kormányhoz egy bizalmi szavazásra van szükség a parlamentben (a szerző félreérthetően fogalmaz, a parlament nem bizalmi szavazást tart ebben az esetben, hanem úgynevezett „beleegyezési szavazást”, ahogy az a hivatkozott (3) bekezdésben szerepel; bizalmi szavazás csak a miniszterelnöki tisztséget is magába foglaló javaslat esetében történik – a szerk.). Mit mond Orban úr?

„Nincs egyetlen alkotmányi rendelkezés vagy alkotmánybírósági sem, mely azt mondaná ki, hogy

ha nem kapja meg ezt a szavazást a Parlamenttől, akkor a kormány megbukik. Nem bukik meg.

Valószínűleg, hogy végül kérnünk kell egy döntést az Alkotmánybíróságtól. Nem ismeri az alkotmányt az, aki azt állítja, hogy az átszervezés elutasítása a kormány bukását jelenti.”

Vagyis a kormányt elutasítják, de nem bukik meg! Legyünk komolyak! Milyen tekintélye lenne még egy parlament által elutasított kormánynak? Lenézéssel kezelnék és nevetségessé tennék! Ilyen körülmények között nem kormányozhat. Csak akkor kapaszkodna a kormányzásba, ha azt akarná, hogy utcai tüntetésekkel kergessék el!

Csakhogy Orban úr nem akar kormányra kerülni. Az USR–PLUS (Mentsétek meg Romániát Szövetség–Szabadság, Egyenlőség és Szolidaritás Pártja – a szerk.) sem tolong parlamenti választás előtt kormányra kerülni. Meg tudom érteni. De feltették magukban a kérdést, mennyit veszít az ország, ha kormányozatlan marad vagy illegitim kormánya van?

Nem látszik a készülődés egy esetleges kormányváltásra

Nagyon is szükség van ilyenfajta készülődésre, már csak azt az eshetőséget is figyelembe véve, hogy a PSD-kormány lemondhat. Ha Iohannis elnök nem fogadja el a Dăncilă által javasolt kormányátalakítást (nem fogadta el – a szerk.), akkor ez feljogosíthatná utóbbit, hogy azt mondja: az elnök szabotálja a kormányzásunkat, tehát lemondok! Úgy tűnik, a PSD ügyvezető elnöke, Teodorovici is a kormányzásból távozást javasolta, mert amúgy sincs pénze nyugdíjakra és bérekre. A PSD Vászló (Vaslui) megyei elnöke, Buzatu úr is ugyanezt javasolta. Csak Dăncilă kormányfő hiúsága és ostoba ambíciói tartják – még – a PSD-t a kormányzásban.

Nem látok találkozókat az ellenzéki pártok, ezek és az elnök között, hogy előkészítsenek egy ilyenfajta eshetőséget. Milyen kormányfővel állna elő az ellenzék, milyen kormányprogrammal, milyen miniszteri listával? Ilyesmiket nem lehet egyik napról a másikra, strucc módjára homokba dugott fejjel eldönteni.

Ha nem képes megbirkózni a kormányváltással, hirtelen elpárologna az ellenzékbe vetett bizalom.

Hónapokig a kormány távozását követelik, majd ha az tényleg távozik, akkor úgy tesznek, mint aki meglepődött és nem akar kormányra kerülni. Még Iohannis választási kampánya is megszenvedné ezt, hiszen olyan párt támogatja, amelyik menekül a Romániával szembeni felelősségétől.

Azt javasolom az ellenzéki pártoknak és Iohannis elnöknek, hogy vegyenek számításba, mérjenek fel és körvonalazzanak lehetséges megoldásokat a jelenlegi politikai körülmények között felmerülhető összes forgatókönyvre.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn
Főtér

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

„Óriási csattanás volt” – így emlékszik vissza a kedd esti balesetre a csíkszeredai családfő
Székelyhon

„Óriási csattanás volt” – így emlékszik vissza a kedd esti balesetre a csíkszeredai családfő

Lassan kezd visszaállni a rend a csíkszeredai Fürdő utcában, ahol kedden este egy ittas, jogosítvány nélküli sofőr autója csapódott egy családi házba. Az ablakot már sikerült helyreállítani, a fal sérült részét azonban még ki kell bontani.

Meddig használható még a régi személyi?
Krónika

Meddig használható még a régi személyi?

Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.

Visszaküldte a parlamentnek Nicușor Dan a közel 900 medve kilövését lehetővé tevő törvényt
Székelyhon

Visszaküldte a parlamentnek Nicușor Dan a közel 900 medve kilövését lehetővé tevő törvényt

Nicușor Dan államfő pénteken visszaküldte a parlamentnek újratárgyalásra a 2026-ban 859 barnamedve megelőző célú kilövését lehetővé tevő törvényt.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS