Nem pálya
béel
2019. augusztus 13. kedd, 10:13
Az építők ismét kitettek magukért. Csak nem úgy, ahogy kellett volna.

Csodák nincsenek, Románia pedig továbbra is Románia marad: a vehemens miniszteri ígéretek ellenére sem lehetett átadni a forgalomnak hétfőn este a dél-erdélyi autópálya Lugos és Déva közötti szakaszának 3-as és 4-es ütemét.

Az ok: a pocsék minőségű munka.

A közutak építéséért és karbantartásáért felelős országos társaság (CNAIR) közölte: a 4-es szakaszt átvették ugyan, de azon nem lehet még közlekedni, mivel a 3-as szakaszon minőségi problémákat találtak, így a 4-es ütem gyakorlatilag a semmibe vezet.

Konkrétan az történt, hogy a Marossolymos és Marosillye közötti, 22 kilométeres 4-es ütem teljesen készen áll, és hivatalosan át is vették, de

a marosillyei csomópont, ahol a lehajtók is megépültek, már a 3-as ütemhez tartozik, amelyet viszont nem vettek át a műszaki hiányosságok miatt.

A közlemény szerint a 3-as szakaszt az építkezést figyelemmel kísérő tanácsadó cég javaslatára nem vették át.

Így a kivitelező abba sem ment bele, hogy legalább a szóban forgó csomópontot megnyissák a forgalom előtt, hogy így a 4-es szakaszon beindulhasson a forgalom.

A CNAIR a teljes felelősséget a kivitelezőre hárítja a fiaskó miatt, és emlékeztet: a Teloxim Con Kft. - COMSA Rt. - Aldesa Construcciones Rt. - Arcadis Eurometudes Rt. alkotta konzorciumnak nem ez az első rossz dobása, 2017-ben ugyanis egy lépésre voltak attól, hogy felbontsák velük a szerződést a pocsék minőségű munka miatt. Ennek nyomán egy 70 méteres szakaszon még építés közben beomlott az autópálya.

A két szakasz építését még 2013-ban kezdték meg, és már 2016-ban át kellett volna adni őket.

De ez még mindig csak vágyálom marad.

comments powered by Disqus
Mert azok a francos kisebbségek állandóan elnyomják őket a saját szent földjükön. Mint anno, a grófok.
Miért sajnálják ki a mogyorót a csokiból, ha az román piacra kerül? Hány termék alkalmaz kettős mércét Nyugat és Kelet között?
Elterelné a légi forgalmat a város fölül egy ideges honatya.
Az ember elolvassa Petre M. Iancu írását és kirázza a hideg, hogy ma is mennyire itt lóg a fejünk fölött a sarló meg a kalapács.
Hogy kerül a cuna meg a farok a mioritikus keresztnévlistára? Többek közt erről is szól Radu Paraschivescu briliáns írása.
Persze, Dăncilă is udvarolhatna elegánsabban a magyar szervezet támogatásáért.
Líceumi diákok készítették, egy tapasztalt filmes óvó szárnyai alatt, és irtó bájos.
Ha ez igaz, nem is értjük, minek kell irtó sok pénzért választást szervezni?
Ki érti ezt? Most, hogy a szokásos cirkusz nélkül lehetne szavazni külföldön, már nem olyan vonzó a szavazás lehetősége.
A PSD egy rothadó politikai hulla. De még mozog. Sőt, irányít. Mircea Morarius írása.
Legszívesebben saját kezűleg lapátolná vissza a földet Kolozsvár vezetése a most megtalált északi kapu alapjaira.
Adózzunk egy perc néma csenddel az életszínvonal emlékének. :(
Ismerős a helyzet, ugye? Valaki belénk gyalogol, jön az igazságszolgáltatás, aztán kiderül, hogy a valaki igazából Valaki, és az igazságszolgáltatás szépen odébb áll.
Ha ilyen alakok irányítják a romániai közoktatást, márpedig ez a helyzet, akkor nincs miért csodálkozni a sorozatos katasztrófákon.