// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Augusztus 10: kiderül, mennyit változott az utca hangja az elmúlt egy évben

// HIRDETÉS

Kik, miért és hol tüntetnek a tavalyi erőszakos tömegoszlatás évfordulóján?

Egy év telt el azóta, hogy erőszakba torkollott a diaszpórában élő románok tüntetése Bukarestben, és még mindig nem tisztázott, miként fajult a csendőrök és a rendbontók közötti véres összeütközéssé az általában békésen zajló kormányellenes demonstráció. Hiába érkezett mintegy 800 feljelentés az elszenvedett sérülések miatt, senkit nem vontak felelősségre. Igaz, már nem Carmen Dan vezeti a belügyminisztériumot, akit idén nyáron állítottak félre, de újra pozícióba került Sebastian Cucoș, a csendőrség korábbi főfelügyelő-helyettese, aki ellen bűnvádi eljárás van folyamatban a tavaly történtek miatt, és aki

az úzvölgyi etnikai konfliktus során is meghatározó szerepet játszhatott.

Nemcsak az egyéves évforduló az apropója annak, hogy országszerte és a románok által lakott külföldi nagyvárosokban ismét tüntetésre készülnek, hanem az is, hogy gyakorlatilag semmi sem változott, a korrupció és az országra jellemző általános hanyagság továbbra is öl. Bár az elmúlt egy év igencsak mozgalmasra sikeredett – ki gondolta volna tavaly ilyenkor, hogy Liviu Dragneát ténylegesen börtönbe zárják? –, nem jött el a kánaán. Ugyanazok a dilettáns vezetők foglalják el a befolyásos tisztségeket, mint azelőtt, akiknek az inkompetenciája közvetett módon tinilányok halálához vezetett.

Azok, akik mindezzel szembeni elégedetlenségüket akarják kifejezni,

ismét szervezkednek, a tavalyhoz képest azonban egy lényeges különbséggel.

Míg 2018-ban senki nem vállalta fel a szervezői szerepet, addig idén a külhoni románok civil szervezete adja a jogi hátteret a fővárosi demonstrációnak. A központi tüntetés fő helyszíne idén is a bukaresti Győzelem (Victoriei) tér lesz, ahová mintegy 250 ezer tüntetőt várnak. Az önkormányzat jóváhagyta az augusztus 10-i tüntetés megtartására vonatkozó kérést, Mihai Fifor ügyvivő belügyminiszter pedig békés és törvénytisztelő magatartásra szólította fel a demonstrálókat. A szervezők szerint az is indokolja a demonstrációt, hogy a caracali gyilkosságsorozat, ahogyan korábban a Colectiv-tragédia,

felszínre hozta a rendvédelmi szervek és az igazságszolgáltatás belső rothadását.

A fővároshoz több városban is csatlakoztak civil szervezetek, akik többek között „A diaszpóra hazatér”, „Nem feledjük, mit tettetek idén nyáron”, „Augusztus 10 – Kérjük a felelősök megbüntetését”, „Mindannyian Romániáért!” jelmondatok alatt hirdettek meg tüntetéseket. A legtöbb nagyvárosban, így Kolozsváron is 19 órától kezdődnek a tüntetések, néhol azonban (Szatmárnémeti, Craiova, Nagyszeben) már 18 órától utcára vonulnak az emberek.

Egyesek az állampolgári engedetlenség különböző formáit is gyakorolni fogják,

így például a moldvai autópályáért már többször fellépő civilek mintegy 15 percre lezárják a forgalmat az E85-ös országúton. Külföldön Rómában, Milánóban és Párizsban gyűlnek össze a román állampolgárok.

Nagy a készültség tehát, remélhetőleg mindenki tanult a tavaly történtekből, és nem ismétlődnek meg a véres tömegoszlatások. Pont erre nincs most szükség ebben az országban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro