// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

A szép autóknál csak a szép, izé, személyek szebbek. Vagy fordítva (FOTÓK)

// HIRDETÉS

Kolozsváron felvonultak az autóvilág kapitalista és kommunista dívái. A régiek. Az igaziak. Tessék, lehet ámuldozni.

Autóelegancia-versenyt szerveztek a kolozsvári sétatéren, a Kaszinó épülete mellett. Régi és elképesztően szép autókkal, díjakkal, ahogy kell. Kisétáltunk, még a délutáni eső előtt és megnéztük a csodamasinákat. Be kell vallanunk, hogy a csillogó fémtesteket, bőr üléseket, méltóságteljes formákat látva azonnal megértettük, miért tudnak annyira rajongani az ilyesmiért azok, akik az ilyesmiért rajonganak. Azért fél szemmmel a rajongókat is figyeltük. A fenti képen a gépkocsik igazi brit arisztokratája látható. Rolls Royce, naná! Ő nézzett velünk farkasszemet, amint a helyszínre értünk. De nem csak a kezdet volt ilyen erős. A folytatás is.

Ha azt gondolják, hogy a múltból előpattant bődületes járgányok csak kívül varázslatosak, hát nagyot tévednek! Bepillantottunk egy Porsche belsejébe. Nézzék az autó szívét, vérereit, szinte lüktetnek. Ahogy ez a motor felbőg... Mint szarvasnász idején a tizenhatos bikáké, olyan a hangja.

És úri autóknak úri Úrnőjük van. No meg libériás sofőrje! Egyenruhában, tányérsapkával, ahogy kell. Csak a kesztyű hiányzott. De talán csak azért, mert a sofőr úr éppen pihent.

De nem csodálkozunk azon, hogy úrnők járnak az ilyen autók körül, illetve suhannak bennük. Nézzék ezt a tükröt! Még a hátoldalától is meg lehet kérdezni, hogy: Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb e vidéken?

Persze, modern korunkban akadnak olyan )úr)nők is, akik csak behajítják magukat egy ilyen patinás masinába és bámulják a telefonjukat.

Nem úgy mások! Íme, egy igazi úrinő. Egy ilyen kormány mögé csakis fehér (!) kesztyűben ül. Na, így kell ezt csinálni, hölgyek-urak! Ja, most már csak egy ilyen Merci kell.

A nagyok mellett természetesen ott voltak a kicsik is. Meg a nagyon kicsik. Mint ez a kis Fiat, e törpe gép a hatalmas emberek mellett.

És ez történik, amikor az egyik hatalmas ember bepréseli magát az apró Fiatba. Nyögdécselés, lihegés, karosszéria-recsegés. Persze, az a rossz, aki rosszra gondol. Inkább vicces a látvány.

Az arisztokratikus és kapitalista Nyugat teremtményei mellett nyilván ott voltak a versenyen a proletár és kommunista Kelet kitalálmányai. Talán sokan emlékeznek a Dácsia (Dacia) 1100-asra az Aranykorból.

Ez a piroska feltehetően annyira szégyellte magát az úri társaságban, hogy összezsugorodott. De azért felismerhető, ugye?

Talán ez a másik piroska volt a dácsiazsugorodás oka. Tessék nézni, igazi fétisobjektum! És ha jól megnézik a részleteket, egy perc alatt az is kiderül, milyen autófajról van szó.

A nap képe mégis ez lett. A bűbáj maga. Apa és lánya veri a blattot egy régi-régi Mercedes csomagtartójában. Na és akkor most el lehet gondolkodni az arisztokrata múlt és a demokrata jelen közötti különbségeken.

Apropó, emlékeznek még a keleti blokk autóiban a hátső szélvédő mögött fejüket a gép ringására szomorúan ingató ebekre? Itt is volt egy. Micsoda nosztalgiaspirál!

A sziporkázó járgányok természetesen magukra vonták a közelb enegymásnak örök hűséget esküdöző ifjú párok és sleppjeik figyelmét is. Át-átugrottak hát az alléra egy-egy fotózás erejéig. Hogy majd mutogathassák unokáiknak (ha lesznek), hogy nézd, kisunokám, milyen autókkal jártunk annak idején.

A végére hagytuk a kedvencünket. Őszintén, mi ennek a Chevrolet Corvette Stingraynek adnánk a nagydíjat. Nem olyan elegáns, mint az arisztó Rolls Royce-ok vagy Mercedesek, nem olyan bohém, mint a sportos Fiat (na nem a kicsi) vagy a Porsche, de nézzék, milyen... mint egy fehér tigris!

Igen, szégyen, nem szégyen, ez volt az a pillanat, amikor a fotós elragadtatta magát egy kicsit, lefeküdt a földre és lefotózta magát a fantasztikus gép csillogó keréktárcsájának tükrében. Bocsássanak meg neki! Kicsit rajongóvá vált ő is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro