Románia, 2019, egészségügy.
Hihetetlen kálvárián ment át az a 41 éves temesvári nő, aki pénteken szenvedett súlyos égési sérüléseket: mivel Romániában nem tudták ellátni, Bécsbe kellett szállítani.
Mivel azonban nem állt rendelkezésre helikopter, mentővel vitték.
A szállítás költségeit – azaz az üzemanyagot és az útdíjmatricát – pedig a hozzátartozókkal fizettették ki.
A nő barátai lakásában volt, amikor gázszivárgás miatt robbanás történt. Testfelületének 50 százaléka megégett, de a kórházba szállítása után az orvosok már élből tudták: az országban nem lehet ellátni, mivel sem a bukaresti, sem a brassói kórház súlyos égési sérültek kezelésére létesített osztályán nem volt hely, Temesváron pedig éppen felújítják.
És amúgy is, még ha lenne hely,
Temesváron így megműtötték, mesterséges kómát idéztek elő nála, majd közölték a vőlegényével, hogy külföldre kell szállítani.
Ő ezt követően kapcsolatba lépett a Magicamp nevű szervezettel, amely a közel négy évvel ezelőtt a bukaresti Colectiv nevű klubban bekövetkezett tűzeset sérültjeinek külföldre szállításában is segédkezett.
A szervezet illetékesei közel három napon át viaskodtak az egészségügyi minisztérium bürokráciájával, amíg végül kiderült: elszállíthatják Bécsbe a sérültet, de helikopter nincs, ezért mentővel kell vinni.
És a legszebb:
Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős belügyi államtitkár – akit a SMURD rohammentő-szolgálat kitalálójaként tartanak számon – meglehetősen idegesen reagált, amikor fölvetették neki az ügyet, és közölte: az ilyen esetekben ez az eljárás, a hozzátartozókkal fizettetik ki a szállítási költségeket.
A román egészségügy nem először mond teljes csődöt hasonló esetben: mi is beszámoltunk arról, hogy egy megégett lányt napokig küldözgettek ide-oda a romániai kórházak között, míg végül Belgiumba szállították – igaz, őt legalább helikopterrel. Az életét viszont ezek után már a belga orvosok sem tudták megmenteni.
Arról is írtunk, hogy egy hasfájós szenátornak viszont azonnal találtak helikoptert, amikor kikövetelte magának, hogy Suceaváról Bukarestbe szállítsák – ahol aztán ugyanazt a diagnózist állították fel, mint a suceavai kórházban: gyomorfertőzést kapott, amit ugyanúgy el tudtak volna látni a moldvai városban is, mint Bukarestben.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.
Az egészségügyi költségvetés hiánya meghaladja a nyolcmilliárd lejt, a mentősök fizetése is veszélyben van. Harminc százalékkal több áldozata van idén az emberkereskedelemnek Romániában...

Továbbá: jaj, nektek, állattenyésztők, jön a vega népmozgalom, Gigi Becali megadta a hangot. És halleluja, a liberálisok megszavazták a Niculescu-kormányt, persze, nem jó kedvükben.

A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.

További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.