Kelemen Hunor azt állítja, az úzvölgyi cirkusz verte ki a biztosítékot.
FRISSÍTÉS:
Nem támogatja mától az RMDSZ a kormányt és a kormánykoalíció egyetlen kezdeményezését sem.
„A magunk részéről az együttműködési protokollumot a helyzet rendezéséig okafogyottnak tekintjük” – írja csütörtök délután közzétett állásfoglalásában Kelemen Hunor RMDSZ-elnök (kiemelés tőlünk, mert ez egy fontos részlet: lehetséges, hogy ha a helyzet rendeződik, az RMDSZ már nem tekinti okafogyottnak a protokollumot, vagyis akár folytatódhat is az együttműködés – a szerk.).
Az RMDSZ lépésének oka – írja Kelemen –, az úzvölgyi temető ügye. Pontosabban az, hogy a kormány nem tett határozott lépéseket, hogy megakadályozza a helyzet elmérgesedését. A temető megrongálásáért, a sírgyalázásért és az etnikai feszültségkeltésért senkit nem vontak felelősségre és az ügyet kirobbantó dormánfalvi polgármester ellen sem indult eljárás. Ráadásul csütörtök reggel a rendőrség házkutatást tartott a csíkszentmártoni alpolgármesternél.
„A kormánytól továbbra is azt várjuk, hogy állítsa helyre az eredeti állapotokat az úzvölgyi katonatemetőben és indítson eljárást hivatalból a dormánfalvi polgármester és mindazok ellen, akik feszültségeket keltettek”.
Korábban írtuk:
Az RMDSZ arra készül, hogy egyoldalúan felbontsa a PSD-ALDE-val kötött együttműködési megállapodást – erről egyelőre csak megnevezetlen politikai forrásokból származó értesülések vannak, viszont több bukaresti portál is egybehangzóan állítja.
A Hotnews megkeresésére Korodi Attila képviselőházi frakcióvezető
csak annyit mondott: „hallgatok”. Tánczos Barna képviselő kicsit bővebben fogalmazott: „a döntéseket az RMDSZ vezető testületei hozzák majd meg”.
A portál úgy tudja, a mai nap folyamán várható bejelentés az ügyben.
Mind a Hotnews, mind a G4media szerint ahhoz lehet köze az állítólagos lépésnek, hogy a hatóságok csütörtök reggel házkutatásokat tartottak az úzvölgyi temetőben történtek miatt és bekísérték a rendőrségre László Antal csíkszentmártoni alpolgármestert.
A Hotnews azt is tudni véli, hogy az RMDSZ mindenképpen felbontotta volna a protokollumot, de csak az EP-választás után.
Az viszont tény, hogy a kampány utolsó napjaiban
Az erdélyi magyarok egy része ugyanis épp amiatt bírálja az RMDSZ-t (és fordul az USR-PLUS felé), hogy a szövetség együttműködik a kompromittálódott PSD-vel, például az igazságügyi törvények igen vitatott módosításában. A legutóbbi közvélemény-kutatások eredménye sem túl vidám az RMDSZ számára és a vasárnapi választási jelenlét is magasnak ígérkezik, ami szintén kedvezőtlen a szövetség jelöltjei által elérhető szavazati arány szempontjából, magyarán: fennáll a veszélye, hogy az RMDSZ nem ugorja meg az 5 százalékos küszöböt.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.