// 2026. november 5., csütörtök // Imre

Idén is százmilliókat nyel el a román vasúttársaság feneketlen zsákja

// HIRDETÉS

Veszteség veszteség hátán.

Sokat elmond a román vasúttársaság utasszállító ágazata (CFR Călători) által nyújtott szolgáltatások minőségéről, hogy a cég már eleve csillagászati összegű veszteséggel számol az idei költségvetésében: a főrészvényes közlekedési minisztérium által kidolgozott tervezet szerint a cég 431,05 millió lejjel bukja majd az idei évet.

A büdzsé szerint a  CFR Călători idei bevétele 2,136 milliárd lejes lesz, míg a kiadások 2,567 milliárdot emésztenek föl.

Mindez olyan körülmények között, hogy a bevételek becsült szintje 1,25 százalékkal kisebb lesz, mint tavaly, míg a kiadásoké 13,06 százalékkal magasabb.

Hogy a különbséget ki finanszírozza? Hát természetesen mi, az adónkból.

A kiadások jelentős részét az alkalmazottak bérei emésztik föl: erre 950 millió lejt szánnak. Mert hát béremelések voltak.

És bizony a cégnek 13 000 alkalmazottja van. Az átlagbér a  CFR Călători-nál 6008 lej.

Elvégre egy veszteséges cég sem engedheti meg magának, hogy az alkalmazottai elégedetlenkedjenek, ugye.

Azért megnyugodhatunk: beruházásokra is szánnak 340 millió lejt.

Sőt a vasúti kocsik és a mozdonyok javítására is jut 860 millió.

Bizonyára idén is öröm és boldogság lesz az egyre lassúbb, egyre jobban szétrohadó, egyre drágább és egyre több kisiklott szerelvény jellemezte társaság szolgáltatásait igénybe venni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro