Ha gazember vezeti az országot, akkor mi mindnyájan gazemberek vagyunk?

Jelen szöveg a Newsweek oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

A büntetőügyesek megússzák a börtönt – ezt szavazta meg Románia Parlamentje. Vagyis a mi választottaink – és amikor azt olvassák, hogy „mi”, tudniuk kell, hogy ez az összes segélyezettet, átvertet, becsapottat, csalót és analfabétát jelenti. Azt hiszem, már csak egy adósztrájk menthet meg bennünket. Mit fognak tenni? Mindnyájunkat letartóztatnak? Dragnea helyett bennünket zárnak börtönbe?

Végső soron a sztrájk, lett légyen az adózási, általános vagy amilyen még lehet, a tiltakozás egyik formája, és

az embereknek joguk van tiltakozni, ha minden elveszni látszik.

Az ötlet egyszerű: én autópályákra, iskolákra és kórházakra fizettem be az adót és autópályák, iskolák és kórházak helyett kolosszális vagyonok szökkentek szárba. Aki vagyont akar, az többé ne számítson a munkámra. Nehéz felfogni? Az nem csoda, hogy a pészédések (PSD = Szociáldemokrata Párt – a szerk.) megszavazták bizonyos bűncselekmények törlését a büntetőtörvénykönyvből. Az ALDE-sek (Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.) tudhatták volna, hogy legközelebb őket fogják feláldozni, akármilyen harciasnak is mutatkozik Tăriceanu.

Az RMDSZ-esek? Minden alkalomra ráharapnak a csalira. Egyrészt elkábulnak azoktól az ígéretektől, melyeket a pészédések aztán közvetítőkön keresztül mindig aláaknáztak, másrészt pedig egyes PNL-s (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.) vezérek habzó szájú liberalizmusába ütköznek. A nem-magyar kisebbségek pedig hozzászoktak a szinekúrához. Az egyedüliek, akik tiszteletben tartották ellenzékiségüket, az USR-sek (Mentsétek meg Romániát Szövetség – a szerk.) voltak, akik mind eljöttek megakadályozni a gazemberséget. Tegyenek még hozzá egy szédültet a PMP-ből (Népi Mozgalom Párt – a szerk.), meg három pártonkívülit.

Amúgy, senki vagy te! (Utalás Liviu Dragnea egyik kampányincidensére – a szerk.) Meg én! Meg anyád, meg apám és mindnyájan! És ez a nép, mely szintén a gazemberség felé halad.

Hiába írnak a tankönyvek a számos és pompázatos értékünkről – hazudnak.

Hiába szavalnak a gyermekek december 1-én erről a gazdag és jó országról – becsapják őket. Hiába mutatják nekünk egyes nyugdíjasok a Bumbeşti–Livezeni-t (a kommunista korszak ikonikus vasútvonala, mely valójában már a kommunisták hatalomra kerülése előtt megvalósult – a szerk.) –, most azok fiainak csókolgatják a pecsétgyűrűit, akik akkor azért üvöltöztek velük, hogy teljesítsék a tervet.

Nagyon kicsi nép vagyunk, olyan népesség, mely már semmit sem jelent a térképen található területen kívül. Hallgatásunkkal vagy csip-csup haszonért nyüzsögve cinkosak vagyunk.

Kompromisszumnép – kompromisszummal jelentünk meg a térképen, szintén kompromisszummal fogunk eltűnni.

Most, amikor ezt írom, éppen Szent András reklám fut a képernyőn – állítólag a nép elvtárs meg fogja venni, mert így őrizzük mi a hitet, áldozatok és más hasonlók révén. Van egy másik reklámjavaslatom: földönkívüli vagy és Isten pont Románia helyére ejt le a bolygóra: mit látsz? Mi a románok története önmagukról? Kik vezetik a románokat? Milyen képzettségük van? Nyugodtan tűzbe tehetik a kezüket, hogy nem loptak és nem hazudtak? Mit látsz? Mit írnál e hely földlakóiról?

Remélem, hogy ennek az országnak a becsődölése után még képesek leszünk újjáépíteni. Ez olyan, mint egy háznál: nekiállunk egy újnak: ez a konyha, itt eszünk; ez a fürdő, itt hugyozunk; ez a hálószoba, itt pihenünk. Eddig a konyhában hugyoztunk, a fürdőszobában pihentünk és a hálószobában ettünk. El volt hibázva az egész ország felépítése, csak

azért maradtunk a térképen, mert a világ kevésbé fontos ügyeinek a szélén voltunk.

A mostaniak nem megszerezték a győzelmet, hanem kompromittálták. Nem érdekli őket, hogy minden hitelre megy, az a lényeg, hogy egyszer majd amazok következnek és bele kell majd vágniuk az eleven húsba és a pészédések akkor tolongani fognak a tévékben, hogy elmondhassák, ők emeltek, a régi ellenzék pedig visszanyes. Nos, akkor lássuk a választási lehetőségeket:

1. Tűrünk, alávetjük magunkat és leszarjuk, hogy kilépünk az EU-ból és a NATO-ból;

2. Fellázadunk, a földhöz csapjuk őket és újjáépítjük azt, amit újjá kell építeni, hogy mindnyájunknak normális életünk legyen;

3. Szétválunk. Igen, egészen egyszerűen szétválunk.

Aki a régi Oszmán Birodalomba vágyik, az menjen Dragneával, Dăncilával és ezzel az összes alamizsnára vágyó főpappal.
Erdély, Bánság, Bukovina, Moldva talán a civilizált világba vágyik. Végső soron nekem, erdélyiként, bánságiként, moldvaiként nem kötelességem eltűrni a haza bukottjainak csúfságát. Menjenek a fenébe, adja nekik Erdoğan azt, amit mi már nem adunk nekik.

Ez nem szeparatizmus, hiába pattognak majd egyesek. Amikor egy újságírót egy rendőr halálosan megfenyeget, ugyanakkor a Parlament azt szavazza meg, hogy a büntetőügyesek megússzák a börtönt, kötelességem a gyermekeimre és a saját tájamra gondolni. Mit csinálsz majd velem? Lenyírsz kopaszra és elküldesz vagonokat tolni?

Ennél többet szenvedett Maniu – létrehozta az egyesülést, csalódott az egyesülés után, majd a PSD-s Ion Iliescu elvtárs kollégái meggyilkolták. Ki választ szét mit és miért? Talán nem ezek a magukat szocialistáknak nevező gazemberek? Legyek én is gazember csak azért, mert gazemberek vezetnek?

Ha Románia már nem képes igazságban és normalitásban élni, akkor talán én majd a saját Erdélyemet akarom.

A moldvai talán a saját Moldváját; a bánsági a Bánságát. Tartalékhazákba vonulnak vissza azok, akiknek a szocializmus ellopta az orruk elől a hazájukat.

Az országban az emberek egyszerűen már nem kapnak levegőt. Fulladoznak. Nézik a tévét és nem értik, hogy a büdös fenébe képes egy ország ilyen gyorsan ilyen mélyre süllyedni. Ma egy úriembert hallottam szitkozódni: „Istenem add, hogy az oroszok lerohanják őket” – epét enni akarta látni az ember a nemzeti fejeseket és magukra csinálni a félelemtől és végre még egy népet is látni akart, amely odafigyel, hogy mi történik vele.

Egyesek azt mondják, a dolgokat csak erőszakkal lehet kijavítani – mint 1989-ben.

Persze, az emberek nem mondják nyilvánosan, de mindenki érzi az öklök markolászását. Ránézel egy erdőre és már nem természetet látsz – hanem husángokat. Nem építésre, hanem dobásra alkalmas téglákat.

Egyesek röhögnek, hogy ez a nép mémeken és Facebook-bejegyzéseken kívül másra nem képes – de ne feledd: az emberek azért írnak egyelőre, hogy ne az öklüket használják.