Felmentő sereg
béel
2019. április 23. kedd, 08:46
Jogerős ítéletben mondták ki, hogy a szenátus elnöke ártatlan.

Nagy kő eshetett le Călin Popescu Tăriceanu, a szenátus és a kisebbik kormánypárt Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) elnöke szívéről: a legfelsőbb bíróság hétfőn késő este immár másodfokon, jogerősen is kimondta, hogy nem igazak az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vádjai, és nem hazudott az ügyészeknek.

A volt miniszterelnök ellen még 2016-ban emelt vádat a brassói DNA hamis tanúzás és bűnpártolás miatt egy törvénytelennek tartott visszaszolgáltatási ügyben.

Azzal vádolták meg, hogy eskü alatt hazudott az ügyészeknek, amikor még 2016 áprilisában tanúként hallgatták ki, és azt állította: nem tudott a korrupciós ügy részleteiről, és nincs közeli kapcsolatban a vádlottakkal.

Tăriceanu mindvégig tagadta a vádakat a bíróság előtt. Azt állította, hogy a visszaszolgáltatási ügyben már véget ért a nyomozás, amikor őt tanúként kihallgatták, és az ügyészek csak ürügyet kerestek meghurcolásához, amiért rendszeresen túlkapásokkal és titkosszolgálati összefonódással vádolja a DNA-t.

A szenátus elnöke persze örül az ítéletnek, de azért megjegyezte: még sok embert hurcoltak és hurcolnak meg hozzá hasonló módon.

Amúgy nem ez az egyetlen vád ellene: a DNA tavaly azzal is megvádolta, hogy 800 000 dollárt kapott egy osztrák cégtől, hogy közbenjárjon annak érdekében, hogy az állam további szerződéseket kössön a céggel. Ebben az ügyben viszont a szenátus házbizottsága folyamatosan húzza-halasztja a bűnvádi eljárás jóváhagyását.

comments powered by Disqus
Közbeszerzés: közbe’ szereznek.
Románia jövőképe új hegyláncok megjelenésén és megismétlődő egyéni baleseteken alapszik. Ettől eltekintve, ugyanaz a dagonya. Traian Ungureanu írása.
Eltévesztették a címet, de ha már betértek, keménykedni kezdtek. Emberükre leltek.
Ahelyett hogy elmennének egy lakatlan szigetre, pár könyvvel. Például.
Vajon tényleg egyesülhet a két párt?
Ezzel az aljas húzással állt elő Răzvan Cuc a bizalmatlansági indítvány napján – állítja a Tarom kirúgott igazgatója.
Pár mondat egy körülrajongott film kapcsán, amely nagyon nem az elnyomó rendszer ellen lázadó kisember-hősről szól. Csakhogy a csodavárókat a valóság egyáltalán nem érdekli.
Ismét bejelentkezett egy cég, mely megmentené Kolozsvárt a pokoli forgalomtól – ezúttal a magánszemélyek autói révén.
A törvény kezdeményezője megsértődött, de az RMDSZ sem örül, hiszen a tervezet alááshatja a román-magyar viszonyt.
Nem egy regényből idézünk. Nem is két dühös polgár vitázott imígyen. Egy képviselő meg egy művelődési miniszter szópárbaja ez. A tévében.
Amikor a székelyföldi román is elismeri, hogy a román kormány magasról tesz a Székelyföldre, ha pénzt kell osztani, a magyar kormány viszont odafigyel.
Mindkét alakulatnak érdekében állt, hogy a szenátus megvétózza a kétfordulós polgármester-választás visszaállítását.
Erősen jól kell lavíroznia az új román kormány hajójának a PSD által hátrahagyott vízi aknák között, ha nem akar nagyon hamar a levegőbe repülni.