// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Következik az RMDSZ kormánykoalícióval szembeni szokványos zsarolása

// HIRDETÉS

Egyébként, függetlenül attól, hogy beleszólnak-e végül Kelemen Hunorék a parlamenti kecseszkecskenbe, vagy sem, kemény meccs lesz ez a kormányátalakítósdi.

A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Megszoktuk, tudjuk, hogy mi következik. Nagyon világos, hogy Iohannis elnök nem fogadja majd el a Dăncilă kormányfő által javasolt átalakítást, így a PSD–ALDE (Szociáldemokrata Párt–Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.) koalíció számára már csak a kormány politikai átszervezése, a parlamenti szavazás marad, Iohannis pedig már nem tehet ellene semmit. Be kell iktatnia a parlamenti szavazás révén létrejött kormányt. És akkor most elkezdődnek a számolgatások.

Az RMDSZ zsarolása

Amikor úgy érzi, hogy a hatalomnak szüksége van a parlamentben a szavazataira, az RMDSZ egyik követelést fogalmazza meg a másik után, jóval túllépve azok elfogadhatóságának határát. Ilyen az autonómia Hargita és Kovászna megyék számára, kizárólagos magyar nyelvű oktatás a két megyében (ilyen követelése tudtunkkal eddig sem az RMDSZ-nek, sem más magyar szervezetnek nem volt – a szerk.), kizárólag magyar nyelvet beszélő személyek felvétele a két megye közigazgatásában (a kérés arra vonatkozott, hogy minél több alkalmazott ismerje a magyar nyelvet is – a szerk.) és más hasonló kaliberű dolgok. Ezek elfogadhatatlan kérések bármely párt számára, mely egy adott pillanatban éppen kormányon van. De mindenki ígérget és amikor megoldották a gondjaikat, fityiszt mutatnak a magyaroknak és úgy tesznek, mintha nem ígértek volna nekik toronyórát láncostól. Az RMDSZ is rájött erre a trükkre és garanciákat kér. De miféle garanciát lehet adni a becsületszón kívül? Azt meg eléggé tudjuk, hogy hányadán állunk a „becsülettel” a politikában…
Így aztán egy hétnyi zsarolás következik, a lehető legtisztább maffiamódszerekkel, amelynek aztán a kormánykoalíció vagy enged, vagy nem. És hogyan győzi meg az RMDSZ-t, hogy állja majd a szavát? (Kelemen Hunor az RMDSZ nevében már bejelentette, hogy a kormánypártokra bízza a parlamentben a saját kormányátszervezésükhöz szükséges többség biztosítását és nem kíván ebben részt venni; forrás itt – a szerk.)

A parlamenti számtan állása

A PSD–ALDE koalíciónak már csak 6 szavazattal van többje a kormány megszavazásához szükséges egyszerű többségnél. Itt már nem úgy van, mint a bizalmatlansági indítványnál, hogy ülsz a padban és hagyod az indítványt benyújtókat harcolni azért, hogy rávegyék a szavazásra a parlamenti képviselőket. Most a PSD–ALDE-s többségnek kell összegyűjtenie a 233 szavazatos többséget az új kormány elfogadásához.

Mit fog tenni a Pro Románia?

Pontának 21 képviselője van, 16 a PSD-től. Bár kijelentette, hogy a Pro Románia nem fog PSD-s párt (helyesen valószínűleg: kormány – a szerk.) ellen szavazni, most nem erről van szó. Most egy nyíltan az ellenségének nevezett Dragnea által de facto vezetett PSD-s kormány „mellett” kellene szavaznia. Nem látom be, hogy miként szavazhatna meg egy új PSD-s kormányt.

A nemzeti kisebbségek frakciója. Fele a hatalommal szavaz, a másik fele tartózkodik vagy nem vesz részt a szavazáson. Ez most különleges helyzet, nem világos, hogyan helyezkednek majd a kisebbségi képviselők.
RMDSZ. A képviselőházban 21, a szenátusban 9 tagja van. Valószínűleg a magyarok döntésétől függ egy új PSD–ALDE-s kormány megszavazása.

Nem világos, hogy

a politikai játékok a hatalom más parlamenti képviselőit is ráveszik majd a PSD–ALDE-s kormányzat megbuktatására.

Sokan haragszanak, mert nem kaptak befutóhelyet az európai parlamenti listán, mert olyan embereket részesítettek előnyben, akik most ejtőernyőztek a pártba (Carmen Avram újságíró), mert a vezetőség nem méltányolja tisztségekkel és a következő parlamentben biztos helyekkel a tevékenységüket. Mások nem a pártban akarják megérni Dragnea lehetséges elítélését. Elég beteget jelentve vagy külföldre utazva távol maradniuk a szavazástól. Lehetséges, hogy „szavazatvásárlás” is lesz, készpénzzel vagy más módszerekkel. Meglehet, hogy nem igazolódik Dragnea reménye, hogy a PSD–ALDE-nek biztos többsége van a parlamentben. Végül is még másfél év van a következő parlamenti választásig és minden képviselő igyekszik bebiztosítani a helyét a következő törvényhozásban.

Az új miniszteri javaslatok kimondottan nevetségesek. Brăiloiu úr azzal marad fenn a parlamentarizmus történelmében, hogy bűnözőhöz illő szavakkal illette Florina Presadă USR-s (Mentsétek meg Romániát Szövetség – a szerk.) szenátort, Nicolicea úr tanulmányairól pedig zaftos anekdotákat lehetne mesélni! Lehet, hogy ezek a „részletek” is számítani fognak.

Feltételezem, hogy Dăncilă kormányfő kormányátszervezéssel szembeni ellenállásához az a félelme is hozzájárult, hogy a PSD–ALDE nem lesz képes összegyűjteni a 233 fős szükséges többséget. Mindent egybevetve nem lennék annyira biztos abban, hogy Dragnea ezúttal is képes lesz megoldani a parlamenti többség gondját, tekintettel arra, hogy most szavazásra kell késztetnie a parlamenti képviselőket, nem elég a parlamenti padsorokban tartani őket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS