// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Befejeződött Horváth Anna pere, karnyújtásnyira a jogerős ítélet

// HIRDETÉS

Az ügyvéd optimista, a felmentésben reménykedik.

Befejeződött szerdán Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester pere a bukaresti legfelsőbb bíróságon, a jogerős ítéletet várhatóan április 17-én teszik közzé, de a román igazságszolgáltatást ismerve ezt még tovább odázhatják.

Sergiu Bogdan ügyvéd a Szabadságnak elmondta, a szerdai tárgyaláson – melyen elhangzottak a védőbeszédek is – a szakértő megállapította, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által készített hangfelvételt – a vád egyetlen bizonyítékát – egyértelműen „megdolgozták”. 

Az ügyvéd már csak emiatt is optimista, reméli, hogy Horváth Annát felmentik, bevallása szerint mindent tőle telhetőt megtett ennek érdekében.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) 2016 októberében rendelt el nyomozást Horváth Anna ellen. Amint a bíróságra 2016 decemberében benyújtott vádiratból kiderült: Horváth Annát nemzetbiztonsági okokból több hónapon át megfigyelte a SRI, és ennek során hallgatták le egy olyan kávéházi beszélgetését, amelyet Fodor Zsolt üzletemberrel folytatott. A vádirat szerint az alpolgármester hatvan fesztiválbérletet fogadott el a 2016. júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára, cserében pedig megsürgette egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását. Az elsőfokú eljárásban a kolozsvári Táblabíróság márciusban két év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a volt alpolgármestert, aki 2017 tavasza óta kolozsvári tanácsos, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökeke.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro