// 2026. november 4., szerda // Károly

Nagyon megütheti a bokáját a kábelvágó temesvári polgármester

// HIRDETÉS

A fogyasztóvédelem máris vizsgálódik. És bűncselekmény gyanúja is fölmerül.

Látványos kampányakciónak jó volt, de nem biztos, hogy megérte: Nicolae Robu polgármester és a temesvári önkormányzat is drágán megfizethet az elöljáró múlt heti performanszáért, amely során nem csupán az önkormányzat alkalmazottai, hanem személyesen ő maga is azzal büntették a levegőben húzódó kábeleik föld alá vitelét elmulasztó telefon- és kábeltévé-társaságokat, hogy egyszerűen elvágták a vezetékeket.

Mint megírtuk, Robu maga is a magasba emelkedett egy emelőkosárral, hogy kábelt vágjon – és ez lehet az egyik apró ok, amiért óriási bírságot kap.

Sorin Claudiu Susanu, a temesvári regionális fogyasztóvédelmi hatóság vezetője elmondta, vizsgálják az ügyet, és a polgármester, illetve az önkormányzat is komoly szankciókra számíthat.

A felügyelő szerint egyenesen eszméletlen, hogy az önkormányzat nem tudta bizonyítani: előre értesítették az érintett fogyasztókat arról, hogy akciójuk nyomán megszakad náluk a kábeltévé-, a telefon- és az internetszolgáltatás – sőt el is ismerték: fogalmuk sincs róla, hány fogyasztót érint az akció. (Mint ismeretes, még a tanfelügyelőség is internet nélkül maradt, épp a próbaérettségi napján).

Az önkormányzatot arra is felszólították: mutassa be a dokumentumokat, amelyek feljogosítják a kábelvágásra – ilyeneket sem tudott felmutatni.

Mint ahogy a polgármesternek sem volt munkaorvosi és pszichológusi engedélye arra, hogy a magasban dolgozzon.

Pedig miközben kábelt vágott, nem csupán jelentős kárt okozott, de a környezetét is veszélyeztette, mivel nem kerítették el a munkaterületet.

Emellett bűncselekményről is szó lehet, hiszen a polgármester tette a büntető törvénykönyv 253. cikkelye értelmében bűncselekménynek, rongálásnak minősül, elvégre nem a saját kábeleit vágta el – ezért a vizsgálat lezárultával a fogyasztóvédelem a rendőrségnek és az ügyészségnek is megküldi az eredményt.

A felügyelő szerint

a vizsgálat lezárultával az önkormányzatot biztosan megbírságolják, a bírság maximális összege 100 000 lej.

Emellett arra is felszólítják, hogy kártalanítsa azokat, akik internet, kábeltévé és telefon nélkül maradtak.

Nicolae Robu ugyanakkor nem enged: szerinte jót tett a várossal azzal, hogy elvágta a kábeleket. Ezt egy Facebookos közvélemény-kutatással próbálta igazolni, amely szerint 6000 válaszadóból 5400 úgy válaszolt: helyesli, amit a polgármester tett.

Szerinte azért is szükség volt az akciókra, mert a kábelrengeteg súlya miatt fennáll a veszély, hogy az oszlopok kidőlnek, és egyébként is: egyetlen érintett fogyasztó sem tett panaszt. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok
Krónika

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro