// 2026. szeptember 3., csütörtök // Hilda

Iohannis elnök rossz üzlete

// HIRDETÉS

Románia elnökét az osztály bukott diákja buktatta meg a Jeruzsálem-ügyben, akit annak érzékeltetésével fogadott el miniszterelnöknek, hogy nem utasíthat vissza fogyatékosokat. Traian Ungureanu írása.

A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Akkor is üdvözölni kellett volna, ha Lenin teszi meg! Románia Jeruzsálembe fogja költöztetni a nagykövetségét. Aki – polgárilag – minden áron azt akarja hinni, hogy ez Dragnea hivatalos arcképeinek és a V. Dăncilă-művek összkiadásának Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztetését jelenti, az megérdemel egy szerepet egy balszerencsés gójokról szóló viccben.
Hiszen két dolog világos a világ kezdete és Dávid király óta. Először is: Izraelnek Jeruzsálem a fővárosa, nem Roşiorii de Vede, de még Kisapold sem. Aztán:

a hülyeség sokba kerül, az elvi szerepben tetszelgő hülyeség pedig még többe.

A döntés, mellyel a kormány Izrael állam fővárosaként ismeri el Jeruzsálemet, nem egyike azoknak az éjszakai rendeleteknek, melyekkel a Szociáldemokrata Párt (PSD) az igazságügyi törvényeket szokta ledorongolni. Ez a döntés egy olyan nyilvánvaló tény elismerését jelenti, amelyet az Izrael-ellenes konszenzus és az arab-ügynek – ez az olajfüggőség másik elnevezése – nevezett valamiben hívő tagad. Az Izrael-ellenes manőver alátámasztására csak akkor léteznek történelmi érvek, ha eltöröljük azt a történelmet, melyből megszületett az a civilizáció, melyben élünk.

A (bátorsággal szemben) ellenzéki pártjaink és a (hibernálási és szórakozási alapként működő) román elnök sűrű és örök szégyenére, Jeruzsálem elismerését egy ciszterna méretű homokórába dugott fejjel igyekeztek elkerülni.

A PSD-nek ajándékoztak egy olyan témát, mely igazi ismereteket és bátorságot, nem pedig tévés szócséplést igényel.

Sőt, a tudatlanság által hizlalt gyávaság a nyugati értelmiségi körökben divatos baloldal felé tolja majd a PSD-ellenes frontot és hosszú időre lerombol bármiféle esélyt a jobboldal artikulálására Romániában.

De úgy tűnik, hogy a kormány döntése – Iohannis elnök pompázatos és kíméletlen kifejezésével élve – „totális tudatlanságot bizonyít a külpolitika terén”. Így van. De csak akkor, ha az Egyesült Államok nem képezi  kifinomult külpolitikánk tárgyát. Főleg, hogy a keleti szárnyon tökéletesen megvédelmeznek bennünket az EU vasalt kartonból készült rakétái.

A politikába és az utcákra hívatlanul érkezettek, vagy feleslegesen hívottak közül túl sokan hitték el, hogy a PSD-ellenesség felment a hülyeség alól. E naivitásnak a dezertálás az eredménye. A szabadon maradt mezőn a PSD összegyűjtötte a nagy témákat és magára öltötte egy nemzeti és Amerika-barát párt retorikáját.

A PSD-s fogás által okozott helyzet annál inkább gyalázatos, hogy a nem-PSD-s politikusok hivatalos nemtörődömsége okozta:

olyan emberek, akik európainak képzelik magukat, de akik némiképp azt hiszik, európainak lenni egyet jelent azzal, hogy arabbarátnak mutatkoznak és beveszik az EU lealacsonyító Izrael-ellenes kényszerképzetét. Apropó, mit fog majd velünk csinálni az EU? Leveszi a kipát a kerékpárunkról? Arcra húzott hidzsábban nehéz lesz!

A PSD által kihasznált fiaskó okozói szünet nélkül azt állították, hogy elveik vannak és ezektől még akkor lehet elszakadni, amikor bemennek a kulisszák mögé lepacsizni Cioloş-sal valamilyen szövetséget. Ám az egész hajthatatlanokból és bazalterkölcsűekből álló hadsereg, furcsa mód, etikusnak tartotta, hogy pontosan Jeruzsálem kérdésében maradjon néma. Abban a témában, mely lehetőséget adhatott volna nekik, hogy bizonyítsák rokonságukat Gandhival és jó kapcsolataikat Prométheusszal.

Egyetlen romániai pártnak sincs másképpen dolga a körülöttünk lévő világgal, mint hogy copy-paste módszerrel átvegye a Brüsszelben hallottakat,

amikor a tolmácsok éppen nem tartanak szünetet. Jeruzsálem? Oda el lehet kirándulni, lehet egy két csecsebecsét vásárolni! Közel-Kelet egyetlen demokráciája? Ördögi bibsik! A hit, amiért anya és apa templomba jártak? Vannak plázáink! Berkovics szomszéd, akivel együtt rúgtuk a labdát az utcán? Izraelbe ment és jól megszedte magát!

Iohannis elnök sikere külön megérdemli a bekeretezést. Hiszen nincs annál nevetségesebb, amikor arra ébred az ember, hogy az osztály bukott diákja buktat meg, akit az elnök annak érzékeltetésével fogadott el miniszterelnöknek, hogy nem utasíthat vissza fogyatékosokat.

Jó üzlet: tartást és hagyományt konformizmusért és a szurkolótábornak szánt csalikért cserébe. Klaus Iohannis odaadta az ükapja által 100 évvel ezelőtt gondosan összerakott óracsodát egy Facebook-oldalért és egy zacskó szavazatért. Ez – is – üzlet. De nem túl jó!


Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

 

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”
Krónika

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén
Székelyhon

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Vonattal ütközött egy személyautó Kovászna megyében
Székelyhon

Vonattal ütközött egy személyautó Kovászna megyében

Forgalomkorlátozásra kell számítani Kovászna megyében Réty községben és környékén, miután Bita településen egy személygépkocsi és egy vonat ütközött.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

 

// HIRDETÉS