// 2026. november 7., szombat // Rezso

Betiltatná a fingást Dacian Cioloș korábbi tanácsadója?

// HIRDETÉS

Az idea ugyan még nem része a PLUS hivatalos pártdoktrínájának, de a szélirány már adott.

Dacian Cioloș ex-technokrata miniszterelnök, ugye, némi vajúdás után európai parlamenti választásképes pártelnökként született újjá, és a Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártjának (PLUS) elnökeként többek között azzal kampányolt a európai parlamenti választások előtt – ráadásul éppen Csíkszeredában – hogy hej, az autonómia haszontalan egy dolog.

A vadiúj pártban azonban nem csak az elnök úrnak vannak enyhén szólva fura nézetei. Sőt! Oana-Maria Bogdan, a PLUS egyik vezetőségi tagja, aki Dacian Cioloş tanácsadójaként dolgozott a jelenlegi PLUS-elnök miniszterelnöksége idején, például korábban azzal próbált jó pontokat szerezni, hogy kijelentette:

az emberek akkor járnának igazán jól, ha lemondanának a magántulajdonról.

Ugye, milyen édi?

Ezek után már egyáltalán nem csodálkozunk, hogy a derék hölgy (aki egyébként anno Cioloș miniszterelnök úr tanácsadójaként is tevékenykedett) kifejtette véleményét a globális felmelegedés és a bélgázok kibocsátása közti szoros kapcsolat tekintetében. Igaz, egyelőre még nem hivatalos állásfoglalás gyanánt, hanem egy Facebook-kommentben (a képet lásd a cikk végén).

A poszt feltehetően a globális felmelegedésről és káros hatásairól szólt. És ehhez szólt hozzá a derék politikusnő, mondván, hogy ha a globális felmelegedésről van szó, akkor

nem szabad megfeledkezni a bélgázokról, vagyis a fingásról, na.

Mert, ugye, a brit klímaváltozási miniszter, egy bizonyos Lady Verma (Sandip Vermáról van szó, akiből bárónő lett – innen a Lady –, és aki valóban tevékenykedett a brit energetikai és klímaváltozási minisztériumban, 2012 és 2015 között, mégpedig államtitkárként) felszólította a népet, egyen kevesebb paszulyt (hivatalosan babot), mert a fingban található metán a globális felmelegedés egyik kiváltó oka.

És akkor itt dőljünk hátra, és gondolkodjunk el kicsit azon, hogy kire, mire is szavazunk a következő parlamenti választásokon.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro