Sztrádákat kérnének ebéd helyett az egyenruhások.
Kezdetben viccnek tűnt, de egyre nagyobb méreteket kezd önteni a Ştefan Mandachi suceavai üzletember által kezdeményezett autópályatüntetés. Olyannyira, hogy még a rend őrei is csatlakozhatnak hozzá.
A moldvai vállalkozó azzal mutatott be a kormánynak, hogy saját költségének egy méter autópályát épített – ahogy mondta, az első sztrádát Moldvában – és mindenkit arra kér, hogy az avató időpontjában, március 15-én 15 órakor csatlakozzon a tiltakozásához.
Jelentkezők pedig egyre többen vannak, már az ország különböző részeiből jelezték üzletemberek, hogy a jelezett időpontban 15 percre felfüggesztik a munkát. De az alábbi támogatásra nem valószínű, hogy számított: a rendőrök szakszervezete is csatlakozna a tiltakozó akcióhoz.
Erre Bogdan Bănică, a rendőrök szakszervezetének elnöke kéri társait a Facebookon. Mint írja, nem is lenne nehéz kivitelezni a tervet, hiszen a rendőröknek alapból jár 20 perc ebédszünet, amit történetesen épp a tiltakozás időpontjában vehetnének ki.
„Mielőtt rendőr lennék, román vagyok. Mielőtt rendőr lennék, bukovinai, suceavai vagyok, ennek a vezetőink tudatlansága miatt fellázadt országnak az egyszerű polgára” – fogalmaz a Facebookon közzétett toborzójában a szakszervezeti vezető.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.

Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.

Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.