// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Végjáték: mégsem igazi az álorvos, feljelenti a szaktárca

// HIRDETÉS

Hamisított diplomával ment önkénteskedni az Ilfov megyei sürgősségire.

Feljelenti a Libertatea lapban ma leleplezett álorvost az egészségügyi minisztérium, mert hamisított egyetemi diplomával jelentkezett önkéntesnek az Ilfov megyei sürgősségi kórházba, jelentette be ma Sorina Pintea miniszter.

A lap leleplező írásának megjelenése után a kórház megvédte Raluca Daniela Bîrsant, a szóvivő azt közölte, hisznek a nőnek, amíg ki nem derül, hogy nem mondott igazat.

Hát most kiderült: több sajtóorgánum megkeresésére is azt közölte az Orvosi Kamara, hogy a nő nem szerepel a tagjai között (így nem praktizálhat orvosként Romániában), a miniszter pedig délután megerősítette, hogy Bîrsan hamis diplomát nyújtott be a személyi dossziéjában, amikor az Ilfov megyei sürgősségi kórház önkéntességi szerződést kötött vele.

Pintea elmondta, az önkéntességi szerződést 2018. március 12-én kötötték, de az önkéntességet szabályozó törvény már 2014 óta kimondja, hogy orvosi posztra csak orvosi képzettséggel rendelkező személyt lehet szerződtetni.

A miniszter azt ígérte, a szerződtetés kivizsgálására sürgősen összehívják a kórház igazgatótanácsát, ahova ugyan a minisztérium is delegált egy tagot, de őt már vagy fél éve nem hívták meg az ülésekre.

Bár a miniszter szerint 2018. márciusi az álorvos szerződése, a Libertatea szerint a nő már tíz éve önkénteskedik a kórház nőgyógyászati osztályán, és a lapnak azt mondta, nem végez orvosi tevékenységet, mindössze műszerekkel szolgálja ki az orvosi személyzetet. A lap azonban beszélt olyan korábbi páciensekkel, akiknek műtéti vágását az illető hölgy varrta össze a kórházban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro