Csaknem két évtized telt el a konstancai tömbházak hőszigeteléséért állványokra kapaszkodott Radu Mazăre és a visszaszolgáltatási perben kilenc év börtönre ítélt Radu Mazăre között.

Ezalatt Konstanca volt polgármestere nap, mint nap több tízezer konstancai bálványa volt.

És a szökése után is az maradt. Ezért nem szabad a híradók közepe tájára száműzni a személyét. Megérdemli egy bálványnak tekintett szökevény profilját. Egy több százmillió eurósét.

Radu Mazăre volt már, ebben a sorrendben, „anya-kedvence” városvezető, nyugdíjas hölgyek meghódítója, Playboy-polgármester, az állam intézményei, az általa „Băsescu szolgái”-nak nevezett ügyészek által „üldözött” politikus. Számos konstancai – és fővárosi – újságírónő kedvence volt, akik mintha azonnal meghülyültek volna a jelenlétében: képtelenné váltak arra, hogy releváns kérdéseket tegyenek fel. Mazăre volt már Nabukonodozor, Cézár, a római császár, fényességes Szulejmán, Nagy és Szent István. A volt pészédés (PSD = Szociáldemokrata Párt – a szerk.) a konstancaiak jelentős hányada szemében a földre szállt Isten volt, méghozzá egymás után négy helyhatósági választás alkalmával.

Miként kezdődött Radu Mazăre bálvánnyá változtatása?

A fiatal bukaresti a 2000-es évek elején vezette be Konstancán a megalázkodás sorait. Az alacsony jövedelmű nyugdíjasok egy-egy vízzel felfújt csirkét, egy üveg olajat és egy zacskó rizst kaptak havonta. Ezeket közpénzből állták, nem Radu Mazăre fizette. Ennek ellenére az a gondolat vert gyökeret a kollektív tudatban, hogy „Mazăre majd ad”, „Mazăre majd megcsinálja”. Ha azokban az években azt mondta volna valaki egy ilyen sorbaállás alatt a nyugdíjasoknak, hogy a polgármester valójában semmit sem ad nekik, biztosan megtaposták volna. És ez nem metafora. De a bálvánnyá faragás valójában jóval korábban megkezdődött, hiszen a politikus mindig azt a benyomást keltette, hogy ő szembeszáll a „rendszerrel”. Valójában a saját rendszerét építette. Ő és az övéi váltak mainstream-mé.

A polgármester számára ezután aranyévek, a dőzsölés évei, dicsőséges évek következtek, amikor Radu Mazăre extravagáns, fényűző veteránautókkal vonulgatott Konstanca sugárútjain. Nem lehetett a polgármesteri hivatalban megzavarni, egész nap „terepen” volt, strandpapucsban és rövidnadrágban. Tulajdonosként szerepelt egy csomó cégben, de éveken keresztül csórónak mondta magát. Legalábbis ez derült ki, tíz éven keresztül, a vagyonbevallásából. Még háza sem volt a szerencsétlennek…

A behódoló, szolgalelkű sajtó számára Mazăre nyitotta meg a pénzcsapot. Közpénzből.

Egy pályázat alapján csak 2009-ben 800 000 eurót kapott a Neptun TV, egy volt üzlettársai tulajdonában lévő tévéadó, a Konstancai Polgármesteri Hivatallal kötött reklámszerződések és a Mazăre-adminisztrációra nézve „pozitív hírek” formájában. 800 000 euró az összes konstancai pénzéből!

Úgy bántak Radu Mazăréval, mint egy guruval. Úgy bálványozta a sajtó, ahogy – nagyon valószínű módon – egyetlen másik poszt-decemberi (1989 decembere utáni – a szerk.) román politikust sem bálványozott. Nemcsak a helyi, hanem a központi média is. A pészédés nagyember különféle, nyilvánvalóan reklámjellegű hírekben és tévéműsorokban jelent meg, melyeket közérdekű sajtóanyagként „adtak el” az embereknek. Mazăre bármit mondhatott, bármilyen szexuális jellegű utalást tehetett, bármilyen „melósviccet” elsüthetett. Ezeknél a médiatrösztöknél egyetlen újságíró sem mondott neki ellent. Még akkor sem, amikor a saját törvénysértéseről mesélt: „Megvettem egy-egy helyi tanácsost, egy másikat meggyőztem, egy harmadikat elcsábítottam.” A „nagy eredményeire” utalva, mint amilyen az Aqua Magic, melyet az egyik jogtalanul visszaszolgáltatott telekre építettek, Konstanca polgármestere kertelés nélkül beszélt a beavatkozásairól, a végén pedig kihangsúlyozta:

„Most olyasmit mesélek neked, amit tíz évvel ezelőtt követtem el, mert már elévült.”

Ezt mondta Mazăre a PRO TV egyik óriási nézettségű műsorában. Ezalatt Mamaia üdülőről a központi sajtóban úgy beszéltek, mintha Saint Tropez lenne, a román tengerpart igazi sikerreceptje. Ebből, persze, semmi sem volt igaz. De Mazăre az igazság és a sajtó közfeladata felett állt.

És szintén a sajtóval kapcsolatosan Radu Mazăre nyomulós férfi volt. Az újságírónőkkel. Néha beszállt velük egy – valószínűleg tejjel teli – kádba, hogy beszélgessenek a… semmiről. Így történt ez az Acasă TV-ben, ahol megkérdezte a riporternőtől, hogy szeretne-e hármasban szexelni és hajlandó lenne-e a műsor után elindulni Konstanca felé. Még ma is, jó néhány évvel a távozása után, ezeknek az újságírónőknek egy része mintha még mindig a volt polgármester árnyékában élne. Ő és csakis ő tudta elfeledtetni velük, főleg a Neptun TV-ben és a Telegraf napilapnál, hogy mit feltételez az újságírói szakma, valójában mit jelent tisztességes interjút készíteni, mennyire fontos – még az idő múlásával is – az igazság.

Amúgy Radu Mazăre a tengerparton, a tereken, Konstanca kevés, szomorú és mocskos parkjában, kávézókban és szállodákban tartotta a sajtókonferenciáit. Még a helyi tanács üléseit is egyik barátja szállodájában tartották. És ezekben néha tényleg volt is valami barlangszerű, hébe-hóba valami kültelkiség. Amikor nem akart lordnak tűnni, Mazăre igazi nőgyűlölő volt. Ezért aztán nem esett nehezére „hülye tyúkoknak” nevezni párttársait, a helyi tanácsosnőket. Ha valamivel feldühítették, akkor nyilvánosan büntette őket.

Mazăre mandátuma utolsó éveiben egyre „üldözöttebbnek” mondta magát.

Ezért aztán az állam közintézményeinek szánt üzenetei szemtelenebbé, ízléstelenebbé, vulgárisabbá, agresszívabbá váltak. Nagyjából egy évvel a lemondása előtt Mazăre azt üzente az őt vizsgáló ügyészeknek, hogy „csókolják meg…” a hátsóját. Persze, ő nem fogalmazott ennyire elegánsan. Ez akkor a volt polgármester erődemonstrációja volt. Ahogy azt, különben, mandátumai egész ideje alatt tette: erődemonstrációk Konstanca polgáraival szemben, akikkel nem konzultált a közpénz elköltése ügyében, a párttársaival szemben, akiket uralt a tekintetével, a közintézményekkel (ANI – Országos Feddhetetlenségi Ügynökség, Rendőrség, DNA – Országos Korrupcióellenes Igazgatóság) szemben, melyeket fenntartások nélkül semmibe vett.

Ha nem éppen az ügyészekkel veszekedett, akkor Radu Mazăre díszszekéren masírozott Mamaián és részt vett – hetente – valamilyen fesztiválon az üdülőhelyen. Mandátuma utolsó éveiben szinte patologikus gyönyört okozott neki, hogy legalábbis öltözékében, vizuálisan valami más legyen, mint ami. Császár, szultán, fáraó, tengeri mentő. És ez tetszett a tömegnek, a messziről jött turistáknak, akik úgy néztek Konstanca volt polgármesterére, mint egy medvére. Micsoda szégyen a becsületes konstancaiakra nézve, akik nem szavaztak rá! Különben, micsoda szégyen erre a városra nézve!

Mazăre a kádban adott „interjúban” azt mondta,

hogy a tengeren akar megöregedni, egy „kellemes megjelenésű személyek által benépesített jachton”.

Nem áll túl messze a „próféciájától”. Annyi különbséggel, hogy most szökevény. És szintén ott, a kádban mondta a volt polgármester: „Nem az a fontos, hogy mennyit tartózkodsz az irodádban, hanem az a fontos, hogy mit teszel a városért.” Mit tett ő Konstancáért? Ő és „kollégái” egy része a visszaszolgáltatási perből? A jogtalan visszaszolgáltatásokkal több mint 100 hektárral károsították meg a várost. 114 millió euróval károsították meg a román államot, és ezt a kárt több mint tíz évvel ezelőtt állapították meg. Valószínűleg ő az egyik legextravagánsabb és legdrágább szökevény.

Amit a nem konstancaiaknak is meg kell érteniük: ebben a városban 15 éven keresztül lábbal tiporták a törvényt és az alkotmányt. Az állam területei, a tengerpartot is beleértve, műemléképületek, mint a mamaiai királyi palota, a Tăbăcărie-park, mind a „kaviár szocializmus” mohóságának estek áldozatul. A Playboy címlapján, melyen Radu Mazăre pózolt, a következő cím volt olvasható: „Én hódítok, nem fizetek”. Persze, ő másra gondolt. De mi, akik nem bálványoztuk, egész idő alatt a számlára gondoltunk, melyet szintén nekünk kell majd állni. A román igazságszolgáltatás ezzel az ítélettel visszaadta a reményt a konstancaiaknak.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.