// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Románia finanszírozhatatlanná vált. Pont úgy, mint 2010-ben

// HIRDETÉS

Egy fantázia szülte, gazdasági fogalmatlanok által kidolgozott kormányprogramból kiindulva, ugyanezen fogalmatlanok törvényhozási döntésein keresztül most az a veszély fenyeget, hogy az egész ország csődbe megy.

A fogalmatlan Vâlcov és Teodorovici három hónapig kínlódott a költségvetés megszülésével. És egy „forradalmi kisegér” sült ki belőle. Annyira forradalmi, hogy a szintén fogalmatlan Dragnea és Tăriceanu három napja kínlódik azzal, hogy kijavítsák a „forradalmit” és mindenki elégedett legyen. Persze, hogy nem lehet. A költségvetést öt hónapra közvitára kellett volna bocsájtani, míg el nem fogadja mindenki, aki az államnak dolgozik.

Nem így tettek, tavaszig sem lesz költségvetésünk.

114-es sürgősségi kormányrendelet, az ostobaság kormányrendelete

A Kárpátok gazdasági „géniusza”, senkivel sem konzultálva, asztalra vágott egy mindenkit megrettentő rendeletet. A nem a Román Nemzeti Bank, a felsőoktatás, az Adóügyi Tanács valódi szakértőinek megkérdezésén alapuló ostoba sürgősségi kormányrendeletet szigorúan csak egy-két fogalmatlan elme generálta. Az már ismert, hogy mi lett belőle. Az összes nagy gazdasági szereplőt, külföldit, de románt is egyaránt, több milliárd euró veszteség éri. A bukaresti tőzsde a rendelet megjelenése után egyetlen nap alatt 3 milliárd eurót veszített, elsősorban a román bankokat sújtva. Sok más cég, multikat is beleértve, bejelentette, hogy már nem fektet be Romániában, esetleg áthelyezi a vállalkozásait a kormányrendelet egyes elemei miatt, melyek közvetlenül hátrányosan érintik a tevékenységüket. Darius Vâlcov annyira fogalmatlan, hogy azt állítja, nem vesz igénybe banki szolgáltatásokat, nincsenek számlái és bankkártyái, temetőkben rejtegeti a festményeit. Miért lenne akkor még szüksége bankokra? Már elítélték, első fokon 8 és fél év börtönt kaptak. És mit tegyünk mi, románok, mi is mondjunk le a bankokról csak azért, mert Vâlcov ezt akarja? Mi nem rejtegetjük temetőkben a javainkat!

Az árfolyam is reagált, mint ahogy azok a költségek, melyekkel Románia hiteleket vesz fel. Az árfolyamot nagy nehezen lehet csak 4,76-on tartani, a hitelkamatok pedig hétről hétre nőnek.

Románia finanszírozhatatlanná vált, nincs pénze állami nyugdíjakra és bérekre

A költségvetést hamis előfeltevésekre építették, hogy a bevételek egybeessenek a kiadásokkal. És így sem lehet lezárni, bár most a Kárpátok egy másik gazdasági „géniusza”, Liviu Dragnea közvetlen útmutatásai alapján dolgoznak. A 4,6 lej/euró árfolyamon, 5,5 százalékos gazdasági növekedésen, 33,4 százalékos költségvetési bevételezési rátán alapuló költségvetés sehogy sem akar kijönni, márpedig ezek a számok a már említett nyomorult „géniusz”, Darius Vâlcov által írt, Kormányprogram című sci-fi regényen alapulnak.

Az állam előre elkobozta az állami cégek összes készpénzét, megfosztva azokat attól a lehetőségről, hogy fejlesztésbe és modernizálásba fektessenek be.

A „géniusz” Teodorovici a nehéz napokra félretett kincstári pufferre is rátámadt. Valószínűleg már eltapsolta, mert most pénzért kapkod ide-oda.

Teodorovici az elmúlt hetekben csak felét és növekvő költségekkel tudta megszerezni a hazai hitelező bankoktól kért összegnek. A Közpénzügyi Minisztérium (MFP) január 28-án 400 millió lej hitelt próbált felvenni a hazai piacon. A 7 kereskedő küldött néhány ajánlatot, de csak a kért összeg 30 százalékára. A pénzügy elutasította a bankok ajánlatát. Aztán Teodorovici bejelentette, hogy lemondanak a bankhitelekről és a lakosságtól vesznek majd hitelt. Amikor ráébredt, hogy nem sok naiv bízná rá a pénzét, jobb belátásra tért és bejelentette, hogy csütörtökön újra megpróbálnak hitelt kapni a bankoktól. Az „ostobaság” SKR-je emléke mellett nem túl valószínű, hogy sikerül megkapni azt a 2 milliárd lejt, amire februárban szüksége lenne a nyugdíjakra és a bérekre. És íme, így válunk a román állam csődbe juttatásának tanúivá. Pontosan a 2010-es forgatókönyv szerint, amikor Románia csak nagyon rövid határidőre és észbontó kamatokra kapott pénzt.

Végül mindenért fizetni kell

Egy fantázia szülte, gazdasági fogalmatlanok által kidolgozott kormányprogramból kiindulva, ugyanezen fogalmatlanok törvényhozási döntésein keresztül most az a veszély fenyeget, hogy az egész ország csődbe megy, Görögország mintájára. Köztudott, hogy mi lett Görögországgal. Csakhogy mivel az euróövezet tagja, támogatást és védelmet kapott, hogy ne okozzon gondokat az euróövezet bankrendszereinek. Románia még ebben a segítségben sem bízhat.
Nagyon közel állunk ahhoz a pillanathoz, amikor egy csőd formájában mindnyájunknak meg kell majd fizetnünk egyesek tévedéseiért és ostobaságaiért. Az állam élén álló fogalmatlanokéiért, akiket, igaz, mi választottunk meg. A szavazáson való megjelenésünkkel és főleg a távolmaradásunkkal. Most azt kaptuk, amit 2016-ban megszavaztunk vagy nem szavaztunk meg. És meddig fog tartani, hogy Dragnea és Tăriceanu ráébredjenek, mennyire fogalmatlanok Vâlcov és Teodorovici? Vagy már ráébredtek, de nem találnak más szolgalelkű és alkalmas embereket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro