Hol ér véget Európa?

Kohl egyszerű választ adott erre a kérdésre: az utolsó gótikus templomnál.

Ez Románia EU-csatlakozása előtt volt, így aztán 2007-től azt mondhatjuk, hogy Európa a mamaiai kerthelyiségeknél ér véget. Vagy Daea kormoránjainál; Belinánál, na – az biztos, hogy minden hiányossága ellenére, a világ legvirágzóbb és legdemokratikusabb rendszerének részei vagyunk.

Mink van most, 2019-ben? Képesek voltunk bármit is átültetni a gyakorlatba az EU értékei és elvei közül? Építettünk autópályákat, megreformáltuk az oktatást, létrehoztunk kórházakat és öntözőműveket? 1990-ben egyetlen lejecske küladósság nélkül indultunk, csodált nép voltunk, az egész világ láthatta, hogy képesek vagyunk meghalni a szabadságért és nekünk szurkolt. Emlékeznek, hogy ömlöttek a segélyek?  Nem alamizsna volt, hanem szolidaritás: ha a franciának volt két csomag vaja a hűtőszekrényben, az egyiket ideküldte; a holland, a német ugyanígy.

Csakhogy miközben a lengyelek, a magyarok, a csehek és a többiek reformokat hajtottak végre, mi Iliescura vártunk,

mert még a nap sem kelt fel nélküle. És valahogy a XXI. századba is eljutottunk, kelekótyán nem valami mellett, hanem valaki ellen szavazva.

És eljutottunk idáig, napjaink avas történelmébe: egy banda előbb a pártot szállta meg, aztán a parlamentet, a kormányt, majd a kormányzati ügynökségeket, a vidéki közhasznú vállalatokat, az állami cégeket, a rendőrséget, a csendőrséget. Az igazságszolgáltatási apparátus ellen zajlik a végső ostrom és meg kellene rémülnünk attól, ami következni fog: akinek van hatalma megúszni a börtönt, annak arra is lesz hatalma, hogy  minket börtönbe küldjön.

És itt már nem egyetlen PSD-ről (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) van szó, hanem jól strukturált bandákról, falkákról, amilyenek a városok szegény lakótelepein vannak. Létezik a Dél bandája – a legszegényebb megyék urai, segélyezettek és szinekúrások hadseregeit irányítják; naponta hallani őket, amint arról beszélnek, hogy „több pénzt a románok zsebébe”, vagy „mennyivel nő a románok nyugdíja”. Vannak köztük bukott pérémés (PRM = Nagy-Románia Párt – a szerk.), mint a királyi (Craiova) többnyelvű (az idegen nyelveket „sajátos” módon beszélő Lia Olguţa Vasilescu – a szerk.), vagy az a kopasz Vadimos (Codrin Ştefănescu – a szerk.), volt PD-sek (Demokrata Párt – a szerk.), mint Dragnea; a többi vagy a régi PSD-ből származik, vagy Ilie Verdeţ pártjából.

Itt vannak a leggazdagabb pészédések, a szegény vidékeken még mindig kenyérrel és sóval fogadják őket –

talán azért annyira mérgesek, amikor Erdélyben kifütyülik és elkergetik őket.

A banda Moldvában is segélyezettek hadosztályait irányítják – lásd Vászlót (Vaslui), lásd Vráncsát (Vrancea). Jász (Iaşi) felébredt, Chirica ékként szúrja a párt oldalát; amúgy papagáj beosztottak, mint mindenhol.

Csakhogy Moldva mocorogni kezdett, kegyetlen átkokat vágnak a pészédések fejéhez foghíjról odavetve, vagy nagyon is hangosan; az ottaniak látják, hogy a valaha kulturális oázisnak számító régiójuk mára az Európai Unió legszegényebb térsége lett. Erdélyben érdekes dolgok történnek.

Itt van egyrészt a beosztottak klasszikus testülete: Máramaros, Beszterce-Naszód, Fehér és nagyjából még kettő. Jönnek aztán a félénkek, vagy a vezeklők, lásd Kolozs esetét: megpróbálkoztak egy kis disszidensi tevékenységgel, amikor azt hitték, hogy Dragnea bukni fog, de a volt kocsmáros győzött és azóta ezek az erdélyi félénkek minden zizegésre odakapják a fejüket. Ezek után következik az akadémiai banda, akik csendben alkudoznak és hasznosítják a disszidensséget – ők erősödnek meg jelenleg, kivetik a hálójukat az egész helyi gazdaságra és ha Erdélynek eddig még nem voltak abszolút kiskirályai, ezek árnyéka teljhatalmú lesz.

Európai diskurzusuk is van az üzletemberek számára, nacionalista diskurzusuk is van a majdnem értelmiségiek számára,

képesek tévés imákat levezényelni a főpapokkal együtt, néha sikeres liberálisokkal ülnek egy asztalnál. Két vektort húznak el az erdélyi elit orra előtt abban a reményben, hogy az emberek majd elfelejtik, ez a banda adta nevét – például – Iliescuhoz és Năstaséhoz is: Corina Creţut, mint meggyőződéses Európa-párti politikust és I. A. Popot, az orosz propaganda és az itteni szuverenista „sajtó” által imádott nacionalistát.

Ehhez az egész kombinációhoz hozzáadhatjuk még Ponta nevét is, aki azt reméli, hogy megkapja majd az „akadémikus” teljes erejét – többek között azt is, hogy borítékban megkapja majd a cotroceni-i jelölt nevét (vajon egy imádott nacionalista lesz?). Az ellenzék, egyelőre, nem létezik. Úgy tűnik, a Nemzeti Liberális Párt leragadt a sajtónyilatkozatoknál és a Facebookos képeknél; a jobboldali konkurenciával folytatott gerillaharcokra pazarolja az erejét.

Az RMDSZ megpróbál eltávolodni a PSD-től, pillanatnyilag sikertelenül:

a PSD oldalára állnának, de meggyőződtek arról, hogy nagyon sok ostobával van dolguk; a liberális jobboldal felé is elmozdulnának, de az a rész olyanokkal van tele, akik azt hiszik, hogy a kétnyelvű táblák betiltása a történelmi feladatuk. Az Mentsétek meg Romániát Szövetség az egyetlen, melyben nincsenek nagy belső görcsök és az egyetlen, mely képes lenne alternatív kormányt javasolni, most a Cioloş-sal folytatott tárgyalásokkal van elfoglalva; akik tényleg mozgatják a valóságot, az Andrei Caramitru a gazdaságban és Emanuel Ungureanu az egészségügyben – és tényleg meg is teszik.

És ezzel eljutunk Bârlădeanu mágikus képletéhez: „Nem megöljük a Kommunista Pártot, hanem átkonfiguráljuk: ez lesz majd a szociáldemokrata szelet, ez a liberális, emez a kereszténydemokrata és ezt a kicsi szeletet azoknak a naivoknak hagyjuk, akik képesek megváltoztatni valamit. A hatalom továbbra is nálunk marad.” Nagyjából így néz ki a kép, gyorsan összefoglalva.

És ha az állam intézményei továbbra is arra várnak, hogy az utca hozza helyre az állam csúcsán elkövetett aljasságokat,

akkor ez azt jelenti, hogy szinte nulla az esélyünk – kimentünk, skandáltunk, megnyertük az első csatát, de a háborút ők nyerik majd meg. Az utca csodálatos, üdítő, a nemzet breaking news-a, de az intézmények hozzájárulása nélkül kihuny. Az utca képtelen bilincsbe verni a korruptakat és a bírók elé sem vihetik őket, a politikusok német, magyar vagy zsidó közösségek elleni támadását sem képes megakadályozni.

És lesz még rosszabb is: mivel nem sikerült annyira véressé tenniük augusztus 10-ét, hogy betilthassák a tüntetéseket, egyenként fognak bennünket elvinni. A Győzelem (Victoriei) téren tüntettek a taxisok? A Román Rendőrség „hivatalból fellépett” és büntetőeljárást követel. Hasonlóan járnak majd az újságírók is, ne játsszuk majd meg a meglepettet, ha egy év múlva törvénnyel függesztik majd fel bizonyos lapok megjelenését. A tüntetőket, talán egyes üzletembereket is, szintén zaklatni fogják.

Éppenséggel egy pészédéstől tudom ezt a receptet, aki most megrettent: az embert előbb tanúként rendelik be, majd gyanúsított lesz és végül vádlottként küldik bíróság elég. Minden a kezükben van, minden vezérlőgomb náluk van, közvetlen parancsnoki láncuk van a minisztériumoktól a Rendőrségig és más, szintén erőszakszervekig.

Az eddig sántikálva haladó Románia most gyakorlatilag teljesen leállt.

2019 szörnyű év lesz: pénz nincs, a kormány által fizetett hitelkamat máris nagyobb, mint Görögország esetében, az alamizsnára ácsingózók minden áron meg akarják majd kapni az alamizsnájukat, a korruptak szintén minden áron meg akarják majd úszni az ítéletet. A (Román Nemzeti Bankot falhoz állítják, mert állítólag nem elég „hazafi”, Vâlcov szerint.

Máris késnek a nyugdíjak és hiába ugatják meg a postásokat a kutyák. Az Európai Unió egy feladott álomnak tűnik. Kizárólag a keleti, vagy távol-keleti opciók maradnak: Oroszország, Törökország, Kína – már csak onnan tudunk majd pénzt szerezni az állam működtetéséhez.

És visszaadni már nem lesz miből, és pénz helyett kikötőkkel, állami cégekkel, forrásokkal fogunk fizetni: Venezuela hasonlóan járt el és a szocialista rémálom 1 300 000 százalékos inflációhoz vezetett. Ilyen körülmények között létezik még Románia Európa-párti opciója?

A NATO opció? A csata itt diszkrétebb, de már itt is lejárattuk magunkat,

mert sikerdíjakat akarunk, nem biztonságot. És most: mi lesz ezeknek a térségeknek a sorsa, amikor a Fekete-tenger román szakasza, mondjuk, már nem számít majd elsődlegességnek az AEÁ számára? Az amerikaiaknak hirtelen tűzoltási feladatuk támadhat a Távol-Keleten vagy akár Dél-Amerikában is. Az európaiaknak már bemutattunk, azt mondva, hogy itt örökre mi vagyunk az urak – és hátat fordítottunk nekik és még bosszút is álltunk rajtuk: az ebben az országban valaha volt legostobább minisztereket uszítottuk rájuk.

Ebben a geopolitikai zűrzavarban többé már nem lesz jogunk kérdéseket feltenni – semmit! –, de (egyesek számára) fájdalmas válaszokat fogunk kapni: vajon eszébe jut egy volt román elnöknek egy magas rangú európai tisztségviselővel folytatott beszélgetés? Mindketten egy teraszon voltak, egyikük whiskyt és négy jégkockát kavargatott, a másik elragadtatva nézte a napnyugtát: „Ha gúnyt űztök az országotokból, a Nyugat vissza fogja venni, ami történelmileg az övé!”

Tehát véssétek az eszetekbe: mi döntjük el, hol ér véget Európa.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.