// 2026. október 17., szombat // Hedvig

Románia rajzfilmbe illő európai elnöksége

// HIRDETÉS

A vén kontinens fél évig roppantul fog szórakozni a mioritikus parádén. Meg dühöngeni.

„Óriási, bravó, óriási, rendkívül fontos, de mindnyájunk számára annyira szükséges és annyira hasznos sikerrel léptem be a terembe. Tudniuk kell, hogy – most mondom! – rendkívül fontos esemény tanúi azzal, hogy jelen vagyok ebben a bizottságban, bravó!”, mondta a túláradó, rendkívüli, soha nem látott mezőgazdasági miniszter, Petre Daea Brüsszelben, a halászati bizottság előtt. Bravó!

Az EU-elnökség a videlei Vasilica asszony irányítása alatt mindenki számára felejthetetlen lesz!

Az európai kupola alatt már elkezdődött az előadás. Hat hónapig Románia ingázik majd az Európai Tanács politikai „Cirkuszával”. Őrült „szórakozási” időszak kezdődött, melynek az európai parlamenti képviselők az aktív nézői, akik a földön fetrengve röhögnek majd a Győzelem-palotát uraló színészek előadásán, de ugyanakkor az európai színpad nagy román „művészei” komoly fejfájásokat is okoznak majd nekik. A Bukarest–Roşiori–Videle–Teleorman környékéről származó főnökök vicceit nem igazán kedvelő európai parlamenti képviselők számára viszont, sajnos, nehéz napok következnek, melyek alatt sok tablettát kell majd bevenniük. Éljen a gyógyszeripar!

A tudatos vagy önkéntelen, fekete vagy fehér román politikai humort tudomásul kell venni és nem hiszem, hogy minden európai kedveli. De létezik és teljes körűen meg is nyilvánul, most pedig lehetősége van Európa ténsasszony színpadán is megmutatkozni, melyet nem más, mint Vasilica ténsasszony vezet. He, he, heee… Persze,

Romániának egész évszázados történelme során biztosan nem volt ennyire magas politikai „cirkuszi” osztálya,

a vén Európa pedig még nem látott olyasmit, amit az év eleje óta alkalma van látni. Hathónapnyi röhögés és iszonyat lesz, melyben a román-európai politika még a hollywoodi filmeket is kenterbe fogja verni. Mindnyájan láttuk Dăncilă kormányfő asszony politikai szintjét, aki még a „NATO elrettentési politikáját” is érvényesíteni akarja!

Azt hiszem, hogy az Európai Unió nagykutyái közül Juncker főni lesz a legboldogabb, olyan sokszor látom Vasilica kormányfő asszony társaságában és a kezét fogva, hogy őszintén úgy vélem, beleszerelmesedett. Most pedig alkalmuk van még gyakrabban találkozni. He, he! Mekkorát röhögnék, de nem lepne meg, ha Junker apó öregségére nekiállna „dăncilául” tanulni. Nem hiszem, hogy lehetetlen lenne, de kezdetben „dăncilául” gondolkodni lenne nehéz, majd kifejezni magát. De egy nyelveket megoldó, európai termékké vált hagyományos román pálinka után Jean Claude úr biztosan képes lesz majd kimondani a „negacionalizmus” kifejezést. Csak Isten őrizz, nehogy összeakadjon a nyelve, a lába, mert még a végén őrá is ráripakodik az asszony, ahogy azt már láttuk egyesek esetében az Európai Parlamentben.

Azt hiszem, az európai főnik számára a nép nagy művésze, Petre Daea Bravó! viccét lenne nehezebb megérteni az „úszómedencés kormoránokról”! Micsoda műsor! De ha az illetők nem nagyon értenek a halászathoz, akkor nem lesz gond. Bravó! Szintén jeles színésznek bizonyult „ööö” asszony, „ööö” Carmen Dan, aki nem akar több „értékelést” Románia esetében „ööö”…

A Románia belügyei élén álló förszt lédi első EU-s szerepében olyannak tűnt, mint „ööö” a diák,

akit kihívnak a táblához, de nem írta meg a házi feladatait, „ööö”, és ahelyett, hogy a kérdésre felelne, „ööö”, arról beszél, ami éppen eszébe jut, „ööö”, hátha lenyűgözi az európai tanárok bizottságát, „ööö”, akik nem nagyon értették, mi volt a helyzet 2018. augusztus 10-én a Győzelem (Victoriei) téren összegyűlt tüntetők leverésével és elgázosításával!

Tőlük eltérő, fekete, de kemény humorúnak bizonyult a nagy kiszabadító miniszter, az igazságosztó Tudorel Toader, aki igazságtételre Brüsszelig vitte az ötfős bírói testületek „ártatlanjait”, miközben szülőhazájában, Románikában a polgárok többi része a kárpótló fellebbezés alapján szabadon engedett „átneveltek” ezreivel küzd, akik gyászos viccpartikat tartanak az utcákon. Ne feledkezzünk meg Orlandóról sem (Orlando Teodorovici pénzügyminiszter – a szerk.), micsoda művész, ő is előadta az első európai számát, miközben idehaza elfelejtette bemutatni a költségvetést, de sikerült elsőrangú színésznőket előléptetnie az Adóhatóság és más intézmények élére, az előválogatásban pedig a nagy képzőművész, a képeket nagyon szerető, azokat a haza temetőiben rejtegető Vâlcov segített neki. Mi lenne, ha Orlando Teodorovici a következő brüsszeli előadásra a fiatal reménység Triculescut is magával vinné, aki idehaza elbukta a szóbeli vizsgáit, de az európai hivatalosságok előtt is megpróbálkozhatna, hogy bebizonyítsa, mennyire hozzáértő és mennyire megérdemli mégis a tisztségét. He, he!

Szóval láthatjuk, hogy a rosszmájúak dacára remek, exportképes, reprezentatív társulatunk áll a kormánykeréknél, Európa ténsasszony élén!

Olyan politikai, kormányzati társulat, mely komolyan vette a szerepeit és munkához látott. Egy valamit mégis sajnálok. Hiányzik ebből a társulatból a nagy teleormani ajatollah által kispadra ültetett egyik színész, hiányzik Mihăiţă Tudose! Milyen szép lett volna, ha ő is ott áll Daea, a csodálatos Bravo! mellett, abban az emlékezetes jelenetben, a bankokkal, melyek a fürdőbe viszik a készpénzt! De nem így lett! Mindenesetre, miénk a legvagányabb politikai „cirkuszi” társulat Európában! Van mersze bárkinek „negacionalizmust” mondani? Van valakinek bármilyen mersze? Pofa be, károgók!

Megjegyzem, hogy ez a cikk pamflet, senkit sem akar megsérteni! Ne, ne, ne gázosítsatok! Igaz, a dăncilás, daeás, „ööö” carmendános és más hasonló tettek ihlették. Büszke románok vagyunk!


Az alcímeket a szerkezztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS