// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Megy az adok-kapok a marosvásárhelyi orvosin, beszólt a magyar oktatóknak a rektor

// HIRDETÉS

Leonard Azamfirei szerint erőltetett volt összemosni az új angol kar és az évek óta követelt magyar kar ügyét.

Áll a bál a vásárhelyi felsőoktatási intézményben – most épp Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetemnek hívják (MOGYTTE) –, miután az egyetem szenátusa a héten angol kar létrehozásáról döntött. Ehhez képest magyar tagozat által évek óta hiába követelt magyar kar létrehozása szóba sem jön. 

Leonard Azamfirei rektor pénteken az MTI-nek adott interjúban az angol kar létrehozását azzal magyarázta, hogy az őszi tanévkezdéstől indul az egyetem hamburgi kihelyezett tagozata, amelyen angol nyelven képeznek orvosokat, és a struktúrát mind a román, mind a német jogszabályoknak meg kell feleltetni. Az új kar az egyetemen jelenleg is folyó angol nyelvű orvosképzési programot és az ősztől induló hamburgi programot foglalná magába.

Azamfirei továbbá elmondta, amennyiben a magyar tagozat képviselői akarnak valamit, azt az egyetemi szenátusban kell felvetniük, ezért szerinte be kellene szüntetniük a tiltakozásukat. A felmerült kérdésekről január 28-ára tárgyalni hívta a magyar oktatókat. 

A rektor megerősítette: az egyetem valóban azt tervezi, hogy felveszi Emil Palade Nobel-díjas orvos nevét, majd hozzátette, tárgyalási téma lehet az egyetem vezetőtestületében, hogy az intézmény nevében egy magyar tudós neve is helyet kapjon.

Mindeközben az RMDSZ az angol kar mintájára magyar kar létrehozását kérte az egyetem vezetésétől, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) nevű civil szervezet vezetője, Ádám Valerián pedig bejelentette, január 27. és február elseje között tüntetéseket szerveznek Bukarestben, az oktatási minisztérium előtt, de azt tervezik, hogy Hamburgban is tiltakozni fognak. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro