Vad buli
gycsaba
2019. január 14. hétfő, 19:34
Nem fogják el hinni, min vesztek össze.

Annyira eldurvult a buli egy hétvégi, Vâlcea-i keresztelőn, hogy az ott lezajlott jelenetek még Emir Kusturica szerb rendező filmjeibe se kerülhetnének be: a meghívottak egy része összeverekedett a vendéglőben, és egy adott ponton annyira elfajultak a dolgok, hogy fejszékkel (!) estek egymásnak.

Az nem derült ki, hogy a fejszék hogyan kerültek a keresztelőre, de a Mediafax tájékoztatása szerint legalább hét mentőt kellett a helyszínre hívni, az egyik vendéget koponyatöréssel szállították a sürgősségire.

A rendőrség úgy tudja, hogy a vendégek az ajándékokon vesztek össze, egészen pontosan azon, hogy mennyi pénzt kell a borítékba tenni…  

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/29538
A SRI szerepe eddig sem volt tisztázott az ügyben, az alkotmánybíróság erre rátett még egy lapáttal.
Erdélyi statisztikai szolgálat indult, mely nemcsak a bennünket érintő adatokat, hanem az erdélyi magyar intézményeket is felsorakoztatja.
És ezúttal nem mi, magyarok fenyegetjük a hazát. Sőt, dicséretet is kapunk.
Beindult a nemzeti médiagépezet a közelgő pápalátogatással kapcsolatban. Méghozzá furmányos összeesküvés-elméletekkel.
Ráadásul az intézmény nevét is megváltoztatják a magyar oktatók konzultálása nélkül.
Magyar Házzá alakítja az Iskola Alapítvány a szecessziós palotát, benne a tíz éve közösségi térként működő Moszkva kávézóval.
A hülyeség megpecsételi a közelmúlt egész román történelmét. Traian Ungureanu írása.
Az alkotmánybíróság mai döntése letörte a SRI szarvát.
Úgy tűnik, a Ioan-Aurel Pop mögé felsorakozó erők elindították a frontális és általános támadást Lucian Boia történész ellen.
A PSD-nek köszönhetően legalább hatszor több elítélt szabadulhatott idő előtt, mint ahogy tervezték.
Legalábbis ezzel nyugtatta néhány brit miniszter az üzletembereket. Lehet, hogy mégsem Románia kell majd levezényelje?
Gyűlöletbeszédet tartalmaz a kötelező román tananyag, a Harmadik levél. Legalábbis a Facebook algoritmusai szerint.
Böjte Csaba ferences szerzetes üzent a tanácstalanoknak.
Az EP-képviselőket inkább a román igazságügy helyzete foglalkoztatta, mintsem az, hogy melyek a román elnökség prioritásai.