Valószínűleg sokkolóan hangzik majd, de a 13. rendelet óta történtek sokkal, sokkal súlyosabbak, mint maga a 13. rendelet, és valamikor a történészek azt fogják mondani, hogy

Romániára, mint társadalomra nézve a károk kisebbek lettek volna, ha kiadják a 13. rendeletet és kész.

Nem abban a tekintetben, hogy miként látnak bennünket mások, hanem abban, hogy mik vagyunk mi magunk. Rossz lett volna, de kevésbé rossz, mint most.

Most ezen megdöbbennek? Egyesek igen. Annyira, hogy ha a Google segítségével rákeresnek, akkor láthatják, hogy a fenti állítás nem e cikk szerzőjétől származik. Ezt a Realitatea FM-ben hallottam 2019. január 3-án, aztán arra számítottam, hogy majd hír formájában is viszontlátom. De senkit sem érdekelt. Silenzio stampa.

Furcsa. Oly sok hír lesz egyszerű állításokból, melyeket csak azért ismételnek meg, hogy az eredeti forrást népszerűsítsék. Vagy azért, hogy megtámadjanak valakit, akit meg kell támadni. Vagy a hely kitöltéséért. Most meg kellett keresnem a műsor felvételét, hogy kiemelhessem a fentebbi részletet. A médiában dolgozó szakembereknek médiafigyelések állnak a rendelkezésükre, egy egyszerű copy-paste segítségével legyárthatták volna a hírt. Nem történt meg. És nem azért, mert egy névtelen senkitől származott.

A Cioloş-kormány volt igazságügy-minisztere, Raluca Prună nem egy névtelen senki.

Már az jelentős esemény, hogy fő műsoridőben és egyedüli meghívottként vett részt egy beszélgetős műsorban. A jelenlegi igazságügy-miniszter (rossz) teljesítményével kapcsolatos véleményét a média át szokta venni. Az e cikk elején szereplő elemzés éppen azért volt hír, mert Prună asszonytól származott.

De mindenképpen érdekes volt az egyetlen olyan 2012 utáni igazságügy-miniszter elemzése, aki hitelességi tőkével rendelkezik és aki abból az elemzésből is megoszt valamennyit velünk, melyet az Európai Bizottság készít a mai Romániáról. Azért beszélek elemzésről, mert a kijelentés az említett interjú végén hangzott el és nem válasz, hanem egy válasz premisszája volt. Olyan kijelentés, melyet Raluca Prună mindenképpen ki akart mondani, tudva, hogy milyen következményei lehetnek a korrupció visszaszorítását célzó egész rendszer szétesése és hosszú távon a romániai igazságszolgáltatási hatalom törékennyé válása jelenségének megértésére nézve.

Érdekes vita kezdődhetne ebből.

De nem hiszem, hogy közéletünkben sor kerülhet egy ilyenfajta vitára, még akkor sem, ha a volt miniszter elemzése címoldalon jelent volna meg. És nemcsak azért, mert a média egy részét a Szociáldemokrata Párt (PSD) szponzorai ellenőrzik tisztességtelen vagy – esetenként – burkolt módon. Hanem azért, mert a mai pészédé-ellenesség szintjén uralkodó narratíva egy bizonyosfajta szerepet osztott ki Prună volt miniszterre. Hiábavalónak bizonyult az a próbálkozása, hogy kilépjen ebből a szerepből.

Raluca Prună olyan templomban fütyörészett, mely azért vall szisztematikusan kudarcot, mert nem hajlandó tanulni a hibáiból. És jelentősek azok a hibák, melyek miatt több százezer román utcákra vonulása végül a PSD-vel szembeni totális vereséghez vezetett. Ahogy azt Prună miniszter következtetésként megfogalmazta: „Már nincs szükségük az amnesztiáról és közkegyelemről szóló rendeletre vagy törvényre… mert a tetteiknek ugyanaz a végkifejlete.”

Ennek a kudarcnak a beismerése,

a PSD-ellenes társadalmi energia intelligens felhasználásának elszalasztása felelősök megnevezéséhez kellene vezetnie.

Ők lehetnek politikai vezetők, de civilek, pártok és más hasonlók is. Ám úgy hiszem, hogy alapvetően az új pészédé-ellenességet meghatározó viselkedési típus a fő felelős.

Azért új, mert olyan eddig nem ismert jellegzetességei vannak, melyek nemcsak kronológiailag választják el az 1990–1996-os évek antikommunizmusától. Itt most hármat említek meg. Az első abból fakad, hogy ma sokkal kényelmesebb pészédé-ellenesnek lenni, mint amilyen az antikommunizmus volt az 1990–1996-os időszakban. A második jellegzetesség az emlékezet hiánya. Nem annyira a kommunizmusé, mint inkább a közelmúlté. Az USL (a Szociáldemokrata Pártból és Nemzeti Liberális Pártból létrejött és egy ideig kormányzó Szociál-Liberális Szövetség – a szerk.) tündöklése és bukása történelmi tabu, mint ahogy azok a körülmények is, melyek a 2016-os parlamenti választás elvesztéséhez vezettek, holott az akkori erőviszonyok valószínűtlenné tették ezt az eredményt. És tovább lehetne sorolni a példákat. A harmadik jellegzetesség azzal kapcsolatos, hogy a jelenlegi Dragnea-ellenes pészédé-ellenesség a PSD sok volt vezetőjét is magába foglalja, Victor Pontával az élen, akik készek felkapaszkodni e hullám tetejére, miután győzelmet arat.

De a 90-es évek politikai és civil antikommunizmusával az önkritikus szellem teljes eltűnésig való gyengülése a közös elem.

Olyan mértékben volt gonosz az ellenfél, hogy automatikusan szinten minden bűne alól felmentették a barátot. A Román Demokratikus Konvenció (CDR) és Emil Constantinescu kormányzati hibái, melyek a politikai antikommunizmus végleges eltűnéséhez vezettek, az (ön)kritikus szellem ezen kvázi hiányának voltak a közvetlen következményei. És minden esély megvan arra, hogy a történelem megismételje önmagát.

Elég! A Dragnea–Dăncilă-kormány Románia szégyene!, ez volt annak a bizalmatlansági indítványnak a címe, melyet december 20-án 161 parlamenti képviselő szavazott meg, vagyis kevesebben, mint ahányan aláírták, de főleg jóval kevesebben a szükséges 233 szavazatnál. Ezért az augusztus 10-i események után csaknem négy hónappal elszenvedett kudarcért valakiknek vállalniuk kellett volna a felelősséget. Az indítvány kezdeményezői az összes lehetséges szövetségest (a Firea-csoport, ALDE, RMDSZ) ördögként festették le, ami azt jelezte, hogy egy cinikus színjátékról van szó. De a kritikus szellem ismételt eltűnése, a jelenlegi pészédé-ellenesség narratívájának megfelelő szerkesztőségi irányvonalak bármilyen komoly vitát meggátolnak. Márpedig az komoly volt, melyet Prună asszony elemzése nyithatott volna meg.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.