// 2026. november 5., csütörtök // Imre

Az igazság 1989-ről nemzeti szükséglet. Ne tekintsünk csodálattal Ion Iliescura!

// HIRDETÉS

Ion Iliescut nem a nimbusza, hanem a forradalomban és a bányászjárásban játszott szerepe alapján kellene megítélni – érvel az ifjú politológus.

Az 1989. decemberi véres események miatt 29 évvel később számos akkori politikai szereplő ellen emeltek vádat, köztük Ion Iliescu volt államelnök és akkori jobbkeze, Gelu Voican Voiculescu ellen. A Főügyészség december 21-én, az 1989-es események szimbolikus pillanatában helyezi az igazságszolgáltatás nagyítója alá azokat, akik éveken keresztül haszonélvezői voltak a kommunizmus alóli felszabadulás kisajátításának.

Nem kevesebb mint 1166 ember vesztette életét a minden irányból érkező golyózáporban, sokan közülük fiatalok voltak. Nekik ugyanúgy nem szolgáltattak igazságot ezekben az években, ahogy családjuknak sem, akik minden decemberben felsóhajtanak a tévékben az akkori napok emlékére bemutatott felvételek láttán.

Az áldozatok számára nem túl késő kimondanunk ezt az igazságot, ahogy azt egyesek hajlamosak lennének hinni, ez elengedhetetlen számunkra mint társadalom számára, akiket ma minden eddiginél jobban kísért a múlt szelleme. Nem mehetünk tovább megfeledkezve ezekről a bűnökről, 

erkölcsi kötelességünk hangosan kimondani az igazságot.

A forradalom ügye a poszt-decemberi történelem egyik legtöbb vitát kiváltó kérdése, tekintettel a bűn méretére, de a nyomozást éveken keresztül elodázó politikai cinkosságokra is. Vajon az utóbbi 29 év politikusai bele tudnak nézni azoknak a szülőknek a szemébe, akiknek a gyermekei elmentek otthonról és többé nem tértek vissza, azt mondva nekik, hogy mindent elkövettek az igazság kiderítéséért? Természetesen nem, túl kevés történt.

Az áldozatok neve egy terjedelmes aktában maradt, mely több százezer oldalt tartalmaz, a katasztrófa releváns fényképeivel együtt, de amelyet elsüllyesztettek a katonai ügyészek fiókjaiba.

Ne tekintsünk csodálattal Ion Iliescura

Ezekben az években túl kevesen mertek erről az ügyről beszélni, és falhoz állították vagy háttérbe szorították azokat, akik ezt mégis megtették.

Amikor megnyitottuk Alexandru Vişinescu és Gheorghe (helyesen: Ion – szerk. megj.) Ficior pribékek aktáit, talán az igazság szenvedélye által hajtva, megértettük, hogy az ebben a két esetben hozott döntés segíteni fog a közelmúltunk szempontjából maximális jelentőséggel bíró más ügyekben is, mint amilyen a forradalom vagy a bányászjárások. És így is történt.

A forradalom ügye annál inkább nehéz, hogy vádlottjai magas politikai tisztségekbe kerültek 1989 után. Ezért ennek az ügyiratnak az összeállítása olyan pillanat, melyet meg kell jegyeznünk, hiszen végre már nem a múltba révedünk, és igyekszünk meggyógyulni.

Ma meglepőnek tűnik számunkra a politikum állapota, de ahhoz, hogy megértsük, mit élünk át, vissza kell tekintenünk a közelmúltunkba, ott találunk meg minden választ. 

Azért vagyunk itt, a demokratikus bizonytalanságnak ebben a pontjában, mert óvakodunk a múlttól, 

azt gondoljuk, hogy az már a történelem része. Ha egyesek közülünk ma hajlamosak lennének csodálattal tekinteni Ion Iliescura, a pillanatnyi politikusokkal összehasonlítva őt, akkor ezt kétszer is végig kellene gondolniuk, hiszen Ion Iliescut az 1989. decemberi és 1990. júniusi tettei által kellene megítélni.

Ezeknek az eseményeknek a tükrében tekintsenek Ion Iliescura és a társaira, és ne bocsássanak meg, és ne fordítsák el a tekintetüket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Nem élte túl a sofőr a tartálykocsival való ütközést
Székelyhon

Nem élte túl a sofőr a tartálykocsival való ütközést

Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.

// még több főtér.ro