// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Egész Erdélyt maga után húzhatja a nyugati városok négyesfogata

// HIRDETÉS

Ajaj, mi lesz ebből! Gyulafehérvár és Nagyszeben is társulna a négyekhez.

Egyre valószínűbbnek látszik, hogy Erdély faképnél hagyja Bukarestet: újabb nagyvárosok jelentették be, hogy csatlakoznának a Nyugati Szövetséghez. Gyulafehérvár és Nagyszeben polgármestere is belépne a Kolozsvár, Temesvár, Nagyvárad és Arad elöljárói által alapított „elitklubba”. Rögtön utána, hogy szintén ma egy másik nyugati megyeszékhely, Resicabánya elöljárója is jelezte ebéli hajlandóságát.

Mircea Hava, Gyulafehérvár szintén ellenzéki, Nemzeti Liberális Párti (PNL) polgármestere a régi erdélyi hagyományokkal, az erdélyi városok közötti szolidaritással magyarázta a csatlakozási szándékot.

„Régi hagyománya van már ennek a munkamódszernek Erdélyben, hogy arccal a szomszédok és Európa felé fordulunk”

– indokolta döntését az elöljáró. Belépése a többiek számára sem lehet érdektelen, hiszen vezetése alatt országos szinten Fehér megye székhelye hívta le a legtöbb európai uniós támogatást.

Hava nem kerülgette a forró kását, Bukarestnek is jól odamondott.

A közös fejlesztések mellett a társulás szerinte egy olyan kormánynak a politikájára kíván válasz lenni, mely "még mindig szénnel akar energiát termelni és utcácskákon közlekedni utak helyett”.

„Feltételek nélkül támogatom őket, és amikor oda kell tartani a vállunkat és megosztani az uniós források lehívásában szerzett tapasztalatokat, jelen leszünk” – szögezte le a Négyek Szövetségére utalva Gyulafehérvár polgármestere. Elmondta, már tárgyalt is a Nyugati Szövetség három elöljárójával a további tervekről, célokról.

„Nem kell sok időnek eltelnie, és ez a szövetség olyan nagy lesz, mint amilyen fontos az országnak és az embereknek”

– vetítette elő a jövőt Mircea Hava. Arra is kitért, hogy Nagyszeben polgármesterével, Astrid Fodorral is folyamatos a párbeszéd a témában.

Az egykori szász város elöljárója is építő jellegűnek tartja a Nyugati Szövetséget, melyben szívesen belépne, ha annak célkitűzései között az ország ezen részének a fejlesztése is szerepelne. Elsősorban az A1-es autópálya Nagylakig való kiépítésében működne együtt a nyugati polgármesterekkel, hiszen abban valamennyien érdekeltek.

A Nyugati Szövetség egyelőre zártkörű marad,

ezt már Nicolae Robu, Temesvár polgármestere nyilatkozta, aki szerint PSD-s polgármesterek is megkeresték őket, hogy belépnének a buliba. „Ha hajnalra megszaporodnánk, magát az alapötletet kompromittálnánk” – kosarazta ki őket a bánsági elöljáró.

Hosszú távon ugyan lehetővé teszik más városok csatlakozását, de előbb szeretnének konkrétumot is letenni az asztalra – szögezte le Ilie Bolojan nagyváradi polgármester az alapító okirat szombati aláírásakor.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro