Képek: Manases Sándor
KUPÁNVÁGÁS
Szerző: Boros Miklós
2018. november 2. péntek, 09:34
Két székelyföldi csapat jutott a legjobb nyolc közé a labdarúgó Román Kupában, miután a harmadosztályú FK Csíkszereda 11-esekkel kiejtette a Dinamót.

Ragadós lett a szentgyörgyi példa a Székelyföldön, Háromszék után csütörtökön este Csík is berobbant a román focielitbe.

Pedig a Székelyföldi Labdarúgó Akadémiára épülő FK csupán a harmadik liga V. csoportjában szerepel, és már három éve nagyon szeretne a Liga 2-be jutni, de egyelőre nem sikerült neki. A Román Kupában viszont idén nagyon beindult, miután az előző körökben már kiejtett két másodosztályú ellenfelet, a Bákói Aerostart és a Petrozsényi Energiticianult, most

hollywoodi forgatókönyvekbe illő dráma végén elejtette az igazi nagyvadat, a román foci egyik kirakatcsapatát, a Bukaresti Dinamót.

Hogy ez mekkora siker, azt jól mutatja, hogy utoljára húsz éve jutott Liga 3-as együttes a kupa negyeddöntőjébe, akkor a Temesvári UM-nek sikerült ez a bravúr.

Ez pedig akkor is óriási skalp, ha az egykori belügyi klub hetven éves történelme legmélyebb válságát éli: a kiesés ellen küzd a Liga 1-ben, ahol két hónapja nem nyert mérkőzést, a közelmúltban három hét alatt kétszer váltott edzőt. Mircea Rednictől a feltámadást várták a piros-fehérek vezetői, ehhez képest elbukott egy olyan városban, ahol eddig az 1993-as kupanyolcaddöntő volt a helyi foci csúcseredménye.

Most viszont minden szinten mindent megtett Csíkszereda a sikerért. Vezetősége a zsebébe nyúlt, mobil világítást bérelt, hogy a televíziók által diktált esti  időpontban is hazai pályán rendezhesse meg a mérkőzést. Valentin Suciu edző másfél év alatt másodszor írta be magát a székely foci történelmébe, miután tavaly tavasszal a Liga 1-be vitte a Sepsi OSK-t.

A csapat pedig mindent megtett, hogy felnőjön nagynevű ellenfele szintjére, és a kritikus pillanatokban helyén volt a játékosok szíve.

Elbírták, hogy a második félidő elején bombagólokkal megszerzett kétgólos előnyük percek alatt elúszott. Elbírták, hogy a hosszabbításban fordított a Dinamo, és öt perccel a ráadás végé előtt kiegyenlítettek. Elbírták, hogy ifikorú tartalékjaik még sose játszottak ilyen szintű és ilyen téttel rendelkező meccset. Elbírták, hogy első három 11-esükből kettőt kihagytak, majd a nyolcadik és kilencedik körben is hibáztak.

Elbírták, hogy a továbbjutásukat érő védésnél idő előtt kiugró Bordás kapus miatt a játékvezető az ünneplést félbeszakítva újrarúgatta a szétlövés huszadik kísérletét. 

Tegyük hozzá, hogy a továbbjutáshoz kellett a Dinamo is. Amelynek jó néhány játékosa szemmel láthatóan úgy játszott, hogy tudja: a télen mehet, amerre akar. Amely képtelen volt kihasználni meccslabdáit, Grozav nagyképűn fölépanenkázott 11-ese volt erre a legjobb példa. Amelyben Delorge kapott egy újabb esélyt a végén, és még rosszabbul rúgta, mint elsőre.

Amelyben Mutiu kapust és Nistort leszámítva nem volt komolyan vehető focista. Az ötven fős vendégtábor dühe elől végül szabályosan ki kellett menekítenie a csendőrségnek a csapat buszát. Nem adták fel, a hazaúton Sepsiszentgyörgyön is megállították kedvenceiket egy kis számonkérésre.

A csíki stadionban hivatalosan 1200-an, valójában közel kétezren voltak tanúi a focicsodának. A kerítésen kívül állók, az állóhelyekre beszivárgók és persze a kék-fehér hokimezt ezúttal piros-feketére cserélő kemény mag pedig a meccs nagy részében teljesen elnyomta a magyarokat most is lelkesen szidalmazó Dinamo-tábort: ha már a jégen évek óta nem ellenfél a Steaua, most végre újra verbálisan alázhattak egy bukaresti csapatot. Nem fogták vissza magukat,

a vendégek romániázására azonnal „Ria-ria Hungária” volt a válasz, az utolsó 11-es megismétlésénél pedig már keményen tolvajoztak és cigányoztak.

Az FK Csíkszereda mellett csupa első ligás csapat jutott a legjobb nyolc közé: az FC Hermannstadt, a CSU Craiova, az Astra Giurgiu, a Viitorul, a Dunărea Călărași, a Kolozsvári CFR és a Sepsi OSK. Márciusban valamelyikük újabb történelmi meccset játszik Csíkszeredában, immár az elődöntőbe jutásért. A vérmesebb csíki szurkolók a kocsmaasztal mellett már FK–Sepsi döntőről álmodoztak.  

Román Kupa, nyolcaddöntő: FK Csíkszereda–Dinamo 2-2, hosszabbítás után 3-3, 11-esekkel 6-5
Gólszerzők: Majzik (48,), Magyari (52.), Berde (115), illetve Nistor (54., 59.), Neicuțescu (106.)
 
comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/28726
Méghozzá természetesen! És ez nem vicc! És, mint a végén kiderül, nem is vicces.
Idén sem tudott nyerni a házigazda a férfi kosárlabda Román Kupában.
Mioritikus hazánk derék vezetői afféle téttelen edzésnek tekintik az európai parlamenti választásokat, a közelgő hazai választási háború előtt.
Kifejezetten a piros-fehér-zöld ellen született a bírósági ítélet.
Furcsára sikeredett a pakisztáni vendégmunkások Romániába invitálása. Másegyebet állít a pakisztáni kormány, illetve sajtó, mint a román külügyminisztérium.
Gulyás Gergely sem érti, miért nem lép a légitársaság.
A Kolozsvári Magyar Napokról van szó, hát persze. A kistesó, a Várkert Fesztivál pedig négy évet tölt. Igaz, nem ott, ahol eddig.
Nem tűröm tovább! Utolsó figyelmeztetés! Határozott lépéseket fogok tenni! Ilyen szavak hagyják el az ország vezéreinek ajkait, és máris csoda történik. Vagyis semmi.
Még egy hónapot kell várnia a jogerős döntésre.
Nem tekinthetünk el egy olyan befolyástól, mely egy nyelv reprezentatív szókészletében tükröződik és jó lenne, ha előbb gondolkodnánk és csak azután beszélnénk.
Emilia Şercan természetesen feljelentést tett a rendőrségen.
Beperelték az oktatási minisztériumot a vásárhelyi felekezeti iskola megalakítása miatt.
Oké, de kedves asszonyom, és kedves adakozók, európai szimbólum-siratók, mi a helyzet a hazai omladozó műemlékekkel?