Mekkora a távolság Trump és Iohannis között?
Hát, elég nagy. És sehogy sem akar csökkenni. Ja, és bezzeg Orbán Viktor! Aki ugyan nem a románok barátja, de...
Számunkra két viszonyítási pont között zajlott az ENSZ 73. Közgyűlése: az amerikai populista elnök, Donald Trump beszédével kezdődött és a kvázi nem létező román elnök, Klaus Iohannis felszólalásával ért véget. E két nap alatt Brüsszelben tartózkodtam, ahova Románia vezetése – tudatlanságból vagy ostobaságból – magyarázkodni érkezett.
Egy újabb Powershift, irányváltás a tengerentúli globális nagyhatalom számára, és már
csak a tudatlanok hagyhatják figyelmen kívül azt a tényt, hogy a szemünk láttára változik a világ.
Erre New Yorkban adták meg a jelet, és a változás végrehajtásában történő minden évnyi vagy hónapnyi késlekedésért nagyon nagy árat kell majd fizetniük az elképzelések nélküli vezetők által irányított országoknak, különös figyelemmel Romániára és a Moldovai Köztársaságra!
">beszédfolyammal tért vissza az ENSZ Közgyűlésének szónoki emelvényére. Bírálói már beszéde első felétől kezdve diszkvalifikálták, amikor a fehér házi showman saját magáról zengett tüzes dicshimnuszokat adminisztrációja eredményei miatt, majd bakizott és figyelmeztetésben részesült, amikor a „hazánk” kifejezést használta egy olyan közönség előtt, mely már az ENSZ plenáris ülésében tartózkodó minden egyes személy hivatalos minőségéből következően is kozmopolita jellegű. A gazdaság egyes számai látszólag igazolják Trumpot, miközben olyan hosszútávra szóló elemzések is vannak, melyek ellentmondani látszanak neki, de nem erről szeretnék beszélni és nem ekörül forgott a New Yorkban elmondott beszéd.
Donald Trump a bolygó összes nemzetének legitim képviselői előtt megfogalmazta a világ erőviszonyainak jövőbeni új paradigmáját.
Akár tetszik nekünk, akár nem, globális szinten továbbra is Amerika és az amerikai elnök adja meg a hangot,
legalábbis Harry Truman és a Marshall-terv óta. Trump jelenlegi terve a legkevésbé sem altruista, ahogy azt amúgy el is várnánk egy olyan vezetőtől, aki azt ígérte, hogy újra az első helyre hozza fel az Egyesült Államokat, nemcsak a nemzetközi versengésben, hanem főleg a washingtoni politikában.
„Elutasítjuk a globalizmus ideológiáját és elfogadjuk a hazafiság doktrínáját” – ez volt Trump december 25-i beszédének kulcsa. Az AEÁ elnöke még messzebbre ment, mint 2017-ben, az ENSZ Közgyűlésében elmondott első beszédében, a „régi dogmákat” és a „hiteltelenné vált ideológiákat” támadva. Újra csapást mért a kommunizmusra és a szocializmusra, azokat téve felelőssé az összes kudarcért, melyek azokban az országokban bekövetkeztek, ahol bevezették őket. Trump
a szabadság kultúráján, az erős családokon, a hagyományokon, a hazaszereteten és az ország iránti lojalitáson alapuló önkormányzás előnyeit hangsúlyozta.
Azt szeretném, ha Trump beszédét gondosan rögzítették és helyesen dekódolták volna Bukarestben, a Cotroceni és a Győzelem (Victoriei) palotákban, de ez nem fog megtörténni. Ez újabb jel arra, hogy Romániának túl kell lépnie a passzivitás szakaszán és annak a diáknak a mentalitásán, aki hálás, mert befogadták abba az osztályba, ahol a jobb diákok örök sereghajtóként bánnak vele. Az Európai Unióban az osztályelsők a saját érdekeiket helyezik első helyre, Európa közös érdekének álcázva azokat, ugyanakkor arra kényszerítve a többi „diákot”, hogy a homlokukra ragasszák az európai érdeket. Kézenfekvő példa: amikor a General Motors teljesen ki akart vonulni Európából, Angela Merkel kancellár közbelépett a németországi Opel-gyárak megmentéséért, miközben a kontinens közepén lévő más gyártási pontok bezártak. Mi, a román állam, mi semmit sem álcázunk, hanem nyíltan és vállaltan vagyunk szolgalelkűek és „semlegesek”.
Trump beszéde egy erős nemzeti mozgalom, egy olyan hullám felemelkedését vetíti előre, mely képes megbuktatni a román politikai osztály idegen érdekekkel szembeni szégyenteljes és cinkos konszenzusát, valamint az energetikai források kitermelésével kapcsolatosan Románia parlamentjében létrejött szörnyűséges szövetséget. Románia középtávú nemzeti érdekei a diaszpórában élő románok visszakapcsolása és az ország újbóli kiteljesítése azzal, hogy egyesül a Moldovai Köztársasággal. De ezeket nem hirdetjük ki, a pillanatnyi szövetségesek egyike vagy másika előtt, hanem csak a belső háborúk foglalkoztatnak…
Donald Trump, egyáltalán nem véletlen módon, Lengyelországot dicsérte (és nem Romániát!),
mert „nagyszerű népe keményen állja a sarat függetlensége, biztonsága és szuverenitása érdekében”. Ugyanarról a Lengyelországról van szó, melyet az Európai Unió éppen sarokba állít. Szintén az AEÁ által dicsért és az EU által bírált Lengyelország az, amely elindította a Trimarium (Három Tenger Kezdeményezés vagy Intermarium) projektet, melynek csúcstalálkozója e hónap közepén Bukarestben zajlott. És nem vagyok biztos abban, hogy az esemény házigazdája, Klaus Iohannis elnök felfogta e geopolitikai és geoökonómiai projektnek a finom árnyalatait. Minden bizonnyal az ebből az alkalomból előadott balett – mellyel igyekeztünk senkit meg nem bántani – vezetett oda, hogy az eredmény pont olyan volt, mint Románia elnökének
">beszéde: magasztos, de tartalmatlan.
Lengyelország, az AEÁ átlátszó támogatásával, koalíciót szervez európai szinten azon névtelen bürokráciák ellen, melyeket nem a polgárok közvetlen szavazatával választottak meg és melyek az Európai Unió hatalmi pólusai közötti bundák gyümölcsei. Miután az utóbbi évtizedben felerősödtek a transznacionális struktúráknak a nemzeti identitás tompítására irányuló tendenciái, Trump ENSZ-ben elmondott beszéde a nemzeti érdekek felé történő visszafordulásra irányuló felhívásnak számít, mely nemzeti érdekeket minden országnak és minden államvezetésnek az első helyre kell helyeznie.
A történelem megismétli önmagát és szörnyeket szül
Nemzetközi szinten nem teljesen újdonság Trump elképzelése. Kína és Oroszország az Egyesült Államokat megelőzve fogadtak el nemzeti politikákat és víziókat, újabban pedig Nagy-Britannia, Lengyelország, Magyarország és Törökország. Romániának nem lenne szabad kimaradnia, szokás szerint lekapcsoltan és lépéshátrányban a világszintű jelenségekkel szemben (lásd a második világháború előtti baklövéseket és habozásokat). Saját magunkat ítélnénk elmaradottságra, ha kisszerű belső vitáinkra fecsérelnénk az energiáinkat ahelyett, hogy az asztalon heverő lehetőségek egyike vagy másika mellé tennénk le a garast. És senki sem fog ránk figyelni, még akkor sem, ha az otthoniak számára kiválasztjuk a számunkra legkedvezőbb nézőpontokat.
Ezt nem szabad úgy értelmezni, hogy a fentebb említett országok egy részében létező politikai tekintélyelvűségnek vagy gazdasági protekcionizmusnak zengenék dicshimnuszokat.
A demokrácia és a szabadság bármikor magasabb rendű a legfelvilágosultabb diktatúránál,
mint ahogy az igazi hazafiság is bármilyen körülmények között jobb a sovinizmusnál és az idegengyűlöletnél. Európa-ellenesnek lenni nagy hálátlanság lenne azzal a struktúrával szemben, mely 2007-ben befogadott bennünket és rákapcsolt minket a kontinens ritmusára és ugyanakkor annak megtagadása lenne, amik valójában vagyunk! Belépésünk a NATO-ba és az EU-ba, a nyugati típusú demokráciához és a kapitalista piacgazdasághoz való visszatérésünk mellett, Románia 1989 utáni legfontosabb lépései voltak, de itt az ideje megtennünk a következőket. Az a tény, hogy akkor talán felkészületlenül voltunk, abban az éretlenségben tükröződik, mellyel a Románia és az EU közötti kapcsolatot még mindig kezeljük, a legtöbbször aszimmetrikusnak, gyermek és szülő közöttinek fogadva el. E szemszögből nézve figyeltem Brüsszelből a román hivatalosságok európai parlamenti látogatását.
Döbbenetes, hogy mennyire nem vagyunk jelen az európai vezetői elitek szintjén és milyen nevetséges magyarázatokkal kerüljük, hogy felelősséget vállaljunk a tetteinkért.
A „diktátumok” csak azokra érvényesek, akik ekként fogadják el őket, a világ többi része számára ezek tárgyalási témák.
Abba a putyinista retorikába süllyedni, hogy „Brüsszel diktál nekünk”, miközben még arra sem vagyunk képesek, hogy európai szinten gyakran használt nyelveket beszélőket küldjünk az Európai Parlamentbe, vagy lejárt szavatosságú kövületeket küldünk nyugdíjas állásba, hogy bennünket képviseljenek, mindez megmutatja, milyen alacsony színvonalú a politikai osztályunk. Orbán Viktor nem-barátunk példájának követése kétélű fegyver, aminek mindenekelőtt nemzetünk célkitűzéseinek újrafogalmazásából kellene kiindulnia. Mert a jelenlegi globális kontextus változik és demokráciákból létezik ilyen is, meg olyan is (lásd Nicolae Ceauşescu beszédét az Európai Közgyűlésen)...
Romániának a következő fő külpolitikai célkitűzéseket kellene az első helyre tennie: képviselnie és védelmeznie kellene a román diaszpórához tartozó 4-5 milliónyi polgárt, meg kellene teremtenie a feltételeket, hogy visszatérhessenek azok, akik vissza akarnak jönni, és vissza kellene nyernie magának a Pruton túli több mint 3 milliónyi románajkút azzal, hogy egyesül a Moldovai Köztársasággal. Vannak olyan államférfijaink, akikkel elérhetjük ezeket a célokat? Meg kell találnunk őket!
Az alcímekegt a szerkesztőség adta.
