// 2026. november 4., szerda // Károly

A „Románia kannibalizálódása” művelet

// HIRDETÉS

Politikai csatát lehet intelligensen is folytatni. Meg ostobán is. Ahogy a román vezérek teszik.

Egy folyamatban lévő műveletről van szó, mely kiváló eredményeket ér el hazánk nemzetközi szintű hiteltelenítésében és megalázásában. Az eredmények jóval meghaladják a hazai szereplők várakozásait, akik olyan kottából játszanak, melynek nem értem a hátterét. Ez egy egyszerű és kegyetlen kannibalizálódási folyamat a PSD-s vezetők szintjén, akik

nyílt harcot folytatnak Dragnea úr pozíciójáért, de egymás lerombolásáért is,

azt remélve, hogy kevesebben, vagy a lehető legkevesebben maradnak annál az asztalnál, ahol a jövendőbeli párt- és állami tortát fogják elosztani.

A dolgok, mindnyájunkra nézve sajnálatos módon, megdöbbentő sebességgel alakulnak, amelynek az a következménye, hogy szélsőséges mértékig mélyül a politikai szféra polarizálódása, de a közönségé is, mely a szórakozó nézői állapotból kilépve, most kezdi egyre akutabbnak érezni a politikai harcot helyettesítő rendezetlen marcangolás teljes őrülete jegyében zajló jövővel kapcsolatos bizonytalanságot. A PSD után most már az egész román társadalom elkezdte a kannibalizálódást, a megosztottság, a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság üzenetét küldve külföldre, melyet ekként, pontosan e kifejezésekkel vesznek át az európai projekt kulcsfontosságú országainak politikai professzionistái. Következésképpen, mintha nem lett volna elég, hogy hazánkról a közismert kifejezésekkel, excentrikus és e projekt keretében marginális országként beszélnek, Dragnea úr bizalmi emberei, akiket ő feltétlenül támogat és védelmez, akikkel politikailag, valamint mentalitási és törekvési szinten is azonosul,

dinoszauruszi kecsességgel gyalogoltak be Európa báltermének finom porcelánjaival teli boltjába.

Pop és Vâlcov urak legutóbbi súlyos és megengedhetetlen, egy civilizált EU-s országban elfogadhatatlan kisiklásairól beszélünk. Amelyeket átvettek a nagykövetségek bukaresti elemzői, akik – szokás szerint – azonnal továbbították azokat a kancelláriák és az európai intézmények stratégiai elemzési részlegeinek, ami normális, hiszen a Tanács Elnökségét néhány hónap múlva átvevő Románia most a figyelem középpontjában áll. És íme, mit láttak:

1. Pop úr, a PSD–ALDE koalíció volt miniszterének alkotása:

2. Vâlcov úr alkotása, aki Viorica Dăncilă miniszterelnök személyes tanácsadója és akit Dragnea úr „szürke eminenciásának” tartanak:

Ezek logikus okot jelentenek nagyon kemény európai szintű reakciókra, amelyek, ha jól tudom, meg is fognak jelenni az Európai Bizottságban és az Európai Parlamentben készülő dokumentumokban, melyek az európai értékek Románia általi megsértését fogják elítélni.

Nagyon oda kell figyelni Gunther Kirchbaum, az európai ügyi bizottság elnökének szavaira, melyek a két magas rangú román hivatalosság alkotásainak politikai jelentésére vonatkoznak:

„A legutóbbi kisiklások egy mértéktelenné vált vita szomorú betetőzését jelentik.

Ezek a személyek megtűrhetetlenné váltak a tisztségeikben. Látható, hogy tovább nő a támadások intenzitása. Ugyanakkor már többszörösen túlléptek bizonyos vörös vonalakat, többek között a Német Fórum bírálatával, melyeket a nemzeti-szocializmus folytatójának állítanak be. Meg kell említeni, hogy Németországban bűncselekménynek számít a horogkereszt és más alkotmányellenes jelképek használata. Ugyanakkor egy ilyenfajta viselkedés a történelmi ismeretek megdöbbentő hiányárul tanúskodik. Tekintettel arra, hogy Románia kormánya nem határolódott el egyértelműen ezektől, jogosnak tűnik azt feltételeznünk, hogy tudatosan elfogadja, ha nem éppen felügyeli is őket. Következésképpen (ezek a tettek) súlyos károkat okoznak a jó német–román kapcsolatoknak… A jó német–román kapcsolatoknak okozott károkon kívül ez a dolog még nagyobb presztízsveszteséget okoz nemzetközi szinten Románia kormányának. Ezen kívül, Románia az Európai Bizottság alapos megfigyelése alatt áll a Laura Kövesi leváltásával kapcsolatos események és a korrupcióellenes törvények módosítása miatt. Ezáltal számomra nagyon világos, hogy az Egyetértési és Ellenőrzési Mechanizmus nem zárható le.”

Ez van, és ez csak egy szerény kezdet.

Mert kettejük tette nemcsak büntetlenül maradt Dragnea úr részéről, de a PSD elnöke még bűnbocsánatban is részesítette őket, Vâlcov úr ugyanis olyan helyzetben van, Dragnea szerint, ami nem olyan természetű, hogy le kellene mondania. Akkor igaza van Kirchbaumnak, amikor azt mondja, hogy ezt az egész mocskos kampányt Románia kormánya felügyeli és részesíti áldásában?

Nem tudom elhinni, hogy a dolgok idáig fajulhatnának, de az világos, hogy a PSD-re jellemző és a román politika szintjére kiterjesztett belső kannibalizálódás óriási károkat okoz az ország hitelességének. Így aztán egy olyan Románia sarokba állítása következik, melynek – mondják a nem-barátaink – olyan politikusai vannak, akik nem hasonlítanak az Európában tevékenykedőkre. Így újabb (vajon hányadjára?) nagy kérdőjel merül fel politikai színpadunk kiszámíthatóságával és érettségével kapcsolatosan.

Persze, a védelem azt mondhatná – méghozzá jogosan –, hogy

a PSD rendelkezik a legostobább tanácsadói csoporttal a nyilvános imázs felépítése terén,

ennek megfelelő kommunikátorokkal. Így van, ez látható, nincs szükség túl sok további érvre. De ez nem elég azoknak, akiknek kötelességük intézményi párbeszédet folytatni Románia kormányával, azoknak a külföldi partnereknek, akiknek a kétségbeesett hangja egyre erősebben és ultimátumszerűen hangzik.

Tegnapi anyagomban azt írtam, hogy Románia kezdi megszenvedni ezeket a dolgokat. Íme, ez tényleg így van, és még csak az elején tartunk egy egész folyamatnak. Mi szigetelődünk el, mi viselkedünk holmi csodabogarakként, mi hagyjuk, hogy a Pop és Vâlcov urakhoz hasonló alakok zavartalanul cselekedjenek és zavartalanul terjesszék gyűlölködő és intoleráns üzeneteiket. A többiek csak feljegyzik a számos kisiklást és ennek megfelelően fognak majd büntetni. Remélem, nincs igazam, de valójában tudom, hogy mégis, és Románia megfizet majd ezért.

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok
Krónika

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS