A nagyobbik román kormánypárt berkeiben elkezdődtek a nyilvános leszámolások.
Miközben a román társadalmat súlyos gondok aggasztják, a kormánypárt példátlanul mérgező leszámolásokba bocsátkozik. Darius Vâlcov, Dăncilă kormányfő tanácsadója a Szociáldemokrata Párt (PSD) imázsát helyrehozhatatlanul leromboló bejegyzések sorozatát teszi közzé a Facebookon.
Közzéteszi egy polgár beteglapját, amit a törvény büntet (a munkaügyi minisztérium közleménye szerint nem a beteglapról, tehát nem egy egészségügyi dokumentumról van szó, hanem egy fogyatékossági fok megállapításáról szóló dokumentumról, ami közigazgatási irat – a szerk.), majd egy olyan filmecskét, melyben Klaus Iohannis Adolf Hitlerként jelenik meg.
mert úgy gondolják, ez lesz majd a nagy dobásuk. Ami sikerül is nekik, de nem Iohannis, hanem a PSD és Liviu Dragnea ellen. Amikor Daea (mezőgazdasági – a szerk.) miniszter Auschwitzhoz hasonlította a sertések leölését, mindezt a tudatlanság számlájára írták, Dragnea és Daea bocsánatkérését pedig elfogadták. Most már nem így lesz. Vâlcov átlépte a vörös vonalat. A Románia Zsidó Közösségek Föderációjának Aurel Vainer elnök aláírásával megjelent határozott tiltakozása csatlakozik az Elie Wiesel Románia Holokausztot Tanulmányozó Országos Intézet hasonlóan határozott közleményéhez.
Dăncilă kormányfő tanácsadójaként Darius Vâlcov nemcsak a PSD-t rángatja bele ebbe, hanem Románia kormányát is. Ez rendkívül súlyos dolog, és az, hogy továbbra is megtartják ebben a tisztségében, azt jelenti, hogy kormányzati szinten osztják ezt az álláspontját. Megengedhet magának Liviu Dragnea ilyesmit, főleg abban a különleges kapcsolatban, melyet Izraellel ki akart építeni? Íme, megengedheti magának, a Vâlcovot támogató nyilatkozatai alapján ítélve!
Igaz, Viorica Dăncilă kormányfő asszony derűje mindenek felett áll. Ő nem érti, miről van szó, Liviu Dragnea viszont nagyon is jól tudja. Gyakorlatilag minden ellene fog fordulni, ha megpróbálja majd bagatellizálni Vâlcov súlyos tetteit.
Másrészről, egy tüntető beteglapjának közzététele azt bizonyítja, hogy a párhuzamos állam jól befészkelte magát a PSD-be. Gátlás nélkül tesznek közzé nem nyilvános információkat és titkos dokumentumokat az interneten. Gabriela Firea (Bukarest főpolgármestere – a szerk.) azzal vádolja Carmen Dant (a belügyminisztert – a szerk.), hogy hozzáfér párttársai titkos beszélgetéseihez. Vajon ez nem annak a párhuzamos államnak a rossz szokása, amely igazi mániájává vált a PSD-nek és az ALDE-nak (Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.)?
Elkerülhetetlen volt. A PSD arra a kiskirályi rendszerre épül, mely addig működik, amíg a központ képes fenntartani a helyi vezetőknek nyújtott kedvezmények és kiváltságok egyensúlyát. De Liviu Dragnea már rég túllépett ezeken a határokon. Teleormani szervezete megszerezte a kulcsfontosságú köztisztségeket. Amikor pedig súlyos gondok merültek fel az augusztus 10-i történések miatti felelősség vállalását illetően, akkor utasítást adott a Carmen Dan belügyminisztert megmentő és a fővárosi kormánymegbízott, Speranţa Cliseru asszonyt feláldozó műveletre.
Ez elfogadhatatlan volt a Firea-csoportosulás számára. A bukaresti szervezet elnökéhez közelálló személy feláldozása Liviu Dragnea teleormani védence kedvéért! Ez elfogadhatatlan a párton belüli hatalmi viszonyok feudális rendszerében, mert a helyi vezető által fizetett ár gyakorlatilag a megsemmisülése lenne, hiszen elveszítené a szervezetén belüliek bizalmát. Ha a főnök képtelen megvédeni őket, akkor már nem főnök! Ezért a végsőkig elmennek majd a PSD-n belüli háborúban. És ennek Románia lesz a járulékos áldozata.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.