Így vágják zsebre honatyáink az ország költségvetését

Egy román parlamenti képviselő évente 136 600 lej bruttó javadalmazást kap, amelyhez további 416 112 lej társul olyan költségek megtérítésére, mint: lakásbérlet, üzemanyag, napidíj és a parlamenti irodák működtetése. Ráadásul a pénz elszámolásához nem kell számlákat benyújtaniuk, elég egy saját felelősségre tett kijelentés arról, hogy a pénzt a tisztség ellátásához használták fel.

Két eset van: a román parlamenti képviselők pénzügyi jogait szabályozó törvény kidolgozásakor a jogalkotók vagy a választottak hipotetikus jóérzésére számítottak, vagy kitaláltak egy módszert az állami költségvetés jelentős mértékű lenyúlására. Ebben az ügyben egyértelműen nincs középút. Rendkívül kínos, de

tökéletesen tükrözi a román parlamenti képviselő legfontosabb „jellemvonását”: a mohóságot.

Nem fogom itt a parlamenti képviselők javadalmazását elemezni, bár sokak szerint teljesen feleslegesen fizetjük a nemzet élére felkapaszkodott cinikus gépezetet. A tisztség hipotetikus jelentőségét figyelembe véve tekintsük logikusnak, hogy nem eltúlzott egy 13 050 lejes bruttó fizetés, annak ellenére, hogy azt 469-cel (a hivatalban lévő képviselők és szenátorok száma) megszorozva az észbontó 15,8 millió eurós kiadáshoz jutunk, évente.

Mondjuk azt, hogy a demokrácia kedvéért érdemes kifizetnünk ezt az összeget, még akkor is, ha a parlamenti képviselők javadalmazási szintjét saját maguk állapítják meg, ami egy kicsit abszurd, miközben nem a népnek vannak alárendelve (ahogy az természetes lenne), hanem pártjuk „atyuskájának” (ez egyben a fő oka annak, amiért gyorsan véget vetettek az egyéni körzetes választási rendszernek).

A képviselői és szenátori fizetések ügyét félretéve érdemes

egy olyan aspektusra irányítanunk a figyelmünket, amelyről sokan megfeledkeznek: a választottakkal kapcsolatos járulékos költségekre.

Itt nem a Parlament Palotájának fenntartására felhasznált összegekre gondolok. Ceauşescu óriási kéglije még „lakatlanul” is közpénzeket emésztett volna fel, ha másért nem, akkor azért, mert méretei miatt idegenforgalmi látványosság lett belőle.

Tehát fogadjuk el, hogy az említett költségek – melyek nagyjából 30 millió eurót tesznek ki évente – nem érdemelnek túl sok szót, hiszen végső soron ez kevesebb, mint amennyit három megyeszékhely szokott árvácskákra és gyepesítésre „eltapsolni”évente.

Azt a havi 6500 lejt sem hozom szóba, melyet minden egyes parlamenti képviselő lakásbérletre megkap (méghozzá anélkül, hogy a szenátoroknak és a képviselőknek bármiféle elszámolást, számlát vagy nyugtát be kellene mutatniuk róla). Tételezzük fel, hogy normális dolog, hogy egy ország állja a választottak lakhatását annak ellenére, hogy egy kétszobás lakás bérleti díja Bukarestben nem kerül többe 2500 lejnél havonta, a közüzemi költségeket is beleértve. És ez a bútorozott, felújított, jó helyen található lakásokra érvényes.

Tehát tételezzük fel, hogy az összeg többi részét arra szánják, hogy a választott fogkrémet, WC-papírt, papírzsebkendőt, tusfürdőt és borotválkozás utáni arcszeszt vásároljon magának. És tételezzük fel azt is, hogy

nekünk számít a parlamenti képviselőink kényelme, egészsége, tisztasága és szaga.

Tehát kiadunk erre 8,1 millió eurót évente. Egye fene!

Nem hozom itt szóba azt a havi 2576 lejt sem, melyet minden egyes parlamenti képviselő megkap, szintén csak úgy, mindenféle indoklás nélkül, a hivatali ügyben végzett belföldi útjaira (a hivatalos külföldi kirándulásaikról nincsenek adataim). Vagyis 1400 lej megy arra, hogy a lakóhelyéről Bukarestbe utazzon, 476 lejt a választási körzetén belüli utazásokra és 700 lej napidíj. Mondjuk azt, hogy normális dolog, ha kifizetjük az utazásaikat, még akkor is, ha a logika alapján azt gondolhatnánk, hogy az lenne a normális, ha legalább az ezzel kapcsolatos benzinszámlákat bemutatnák. Vagy a vonatjegyeket, vagy a taxinyugtát. Nem másért, de évente összejön ebből nagyjából 3,1 millió euró.

Lassan eljutunk a román parlamenti képviselők pénzügyi előnyeinek erkölcsösségével kapcsolatos igazi dilemmához, mely dilemmát az úgynevezett költségtérítések okozzák. Melyek szégyentelen összegek, és melyeket a fizetéseken és a már említett juttatásokon kívül fizetnek ki, de melyekről a választottaknak semmilyen nyugtát vagy számlát sem kell bemutatniuk. Elég egy saját felelősségre tett nyilatkozat, amelyet amúgy sem ellenőriz senki.

A költségtérítéssel kapcsolatos legutóbbi adat azt mutatja, hogy

egy román szenátor vagy képviselő 25 600 lejt nyúl le havonta.

Elméletileg ebből a pénzből kellene fedeznie a képviselői irodák működési költségeit. Vagyis fizetnie kellene (a lakóhelyén a polgármesteri hivataltól – bérleti díj nélkül – kapott) helyiségek áramszámláját, egy gépkocsivezetőt, aki a választott magasztos testét szállítgatja, egy titkárnőt, aki átveszi a választók javaslatait, köszönetnyilvánításait és elégedetlenkedéseit (amíg a választott éppen a Parlamentben van).

Szintén ebből kellene fizetni valamennyi szakmai értékkel rendelkező tanácsadót, akik megtanítanák a választottnak a különbséget a diktatúra és a demokrácia között, egy költségvetés összeállításának módját, meg azt, hogy mit jelent egy nép megnevelése, mi a protokoll bizonyos nyilvános eseményeken (ezzel a legutóbbi, fordítva kitűzött zászlóval kapcsolatos botrányra utalok) (Észtország konstancai tiszteletbeli konzulátusának felavatásán fejjel lefele tűzték ki az ország zászlóját – a szerk.) és más prózai dolgokat. Mindezt a demokrácia eszméje kedvéért, mert ezeknek a dolgoknak amúgy sincs semmi értékük a nagy teleormani bajszos (Liviu Dragnea PSD-elnök – a szerk.) által a putyini Oroszországhoz hasonlóan irányított államban.

Ez a további 31 millió eurós nemzeti költségvetési erőfeszítés azonban (amely hozzáadódik ahhoz az 57 millió euróhoz, amiről már megállapítottuk, hogy – ez van! – el kell költenünk a demokrácia tiszteletére) szégyentelen lenyúlás forrása.

Ennek tükrében máris banálisnak, elavultnak,

szinte elfogadhatónak tűnik az a modell, melyet azok vezettek be, akik a saját rokonaikkal töltötték fel a képviselői irodákat

(lásd például a bíróság által ezért elítélt volt szociáldemokrata képviselő, Florin Pâslaru esetét).

Iszonyatosan bárdolatlan és határtalanul mohó emberek nyomulnak a helyükre, akik egyszerűen magukévá teszik az egész pénzt, kihasználva, hogy a hozzájuk hasonlók által készített törvény nem kötelezi őket a kapott összegekkel való elszámolásra. Elég egy nyilatkozat arról, hogy a pénzt „parlamenti tevékenységek érdekében” költötték el és – kész! – minden törvényes és erkölcsös. Tényleg?

Nicolae Bacalbaşa PSD-s képviselő példáját említeném (ismerik, nemrég őt kergették meg a tüntetők a Parlament Palotájától egészen a metróállomásig). Az említett politikusnak olyan alapon, hogy szerény és nem költekezik, nincs gépkocsivezetője és gyalogol, valamint a tömegközlekedést használja. Bacalbaşának még titkárnője sincs. Valójában képviselői irodája sem nagyon, hanem csak egy kis kamrája a Galac (Galaţi) megyei PSD székházában. A „tanácsadóival” kapcsolatos gyakorlata pedig, hogy úgy mondjam, atipikus.

A pénz egy részét egy olyan személy kapja, akinek (a „napirendet” meghatározó PSD-s csapat koordinálásával) az emberek és a hírek manipulálása a feladata a közösségi hálókon (ahol több álfiókja is van), néhány morzsát pedig egy „kosárba” tesznek (amihez más választottak is hozzájárulnak), ebből a párt néhány álnéven publikáló újságírót fizet, akik politikai célzatú cikkeket helyeznek el egy magát híroldalnak beállító galaci portálon.

Ennek ellenére, az évi több mint 300 000 lejes összeg zöme

a választott mohó zsebében marad, a párt iránti hűsége egyfajta jutalmaként.

Ez azonban nem akadályozza meg abban, hogy moralizáló és elevenbe vágó módon csodálkozzon rá azok „gazemberségére”, akik őt és az ország élére felkapaszkodott egyre kártékonyabb bandát bírálják.

Nagyjából két évezreddel ezelőtt egy „bizonyos” Cornelius Tacitus bemutatott mindenkinek egy elképzelést, amelyből aztán a nagy modern civilizáció összes törvényhozója ihletett merített: „Corruptissima republica plurimae leges”. Vagyis „A legkorruptabb államnak van a legtöbb törvénye”. Nem igaz, hogy ez tökéletesen ráillik a mai Romániára, ahol a törvényeket éppen azok változtatják meg egyik napról a másikra, akik meg akarnak szabadulni a büntetésektől?

Az alcímeket a szerkesztőség adta.