Az öcsém születésnapja

Amikor valamelyikünknek születésnapja van, anyuka már hetekkel azelőtt gondolkodik és idegeskedik, hogy hogy legyen. Ahogy értettem, anyuka vad középiskolás és egyetemista házibulikban nevelkedett, de szerinte egy gyerekzsúr mégis túltesz mindenen, bár szerencsére gyerekzsúrokra ritkábban vonulnak ki a rendőrök.

Az öcsém születésnapja előtt anyuka éjszakákon keresztül hánykolódott, apukát sem hagyta aludni, mert nehéz volt eldönteni, hogy a barátokkal és a rokonokkal együtt legyen-e a buli, vagy külön az osztálytársakkal, külön a barátokkal és külön a családdal. Végül úgy döntöttek, hogy az osztálytársakat és a barátokat egy kalap alá veszik, a családdal pedig megoldják valahogy, mert mégsem egészséges azért hetekig ünnepelni egy hétéves gyermeket. Csak azt nem tudták elképzelni, különösen apuka, hogy miként fognak elférni a mi kis blokklakásunkban a buli vendégei.

Anyuka, aki hisz a végzetben, azt mondta, hogy majd csak lesz valahogy.

Elég sok emberre lehetett számítani, mert a szüleink, miután sokat morfondíroztak, hogy biztassák-e maradásra a gyerekeket hozó szülőket is, végül úgy döntöttek, hogy – kerül, amibe kerül – igen, mert ha nem, ott maradnak ketten tizenöt elszabadult gyermekkel és az borzasztó lesz. Az öcsém azt szerette volna, ha játszóházban vagy lézerklubban lesz a szülinapja, de apuka szerint szabad rablás, amit ott művelnek, anyuka szerint meg olyan személytelen. Az is mondták, hogy erdélyi magyar gyermek nem flancol, otthon tartja a születésnapját.

A szülinap előtt anyuka sokat készült, alaposan kitakarította a lakást és miután megsütötte azt a rengeteg tortalapot, még a konyhabútort is lemosta, hogy ne lássák a vendégek, hogy nálunk sok a folt. A kamrát már nem volt ideje rendbe szedni, de remélte, hogy oda nem néz be majd senki, és a második torta díszítésére sem jutott túl sok idő, no, de úgysem az lesz a főtorta. Mi két tortát sütünk általában, mert nem szeretjük a rendelt tortát, mert drága és nem is finom, és mi nem lopjuk a pénzt, hanem becsületesen próbáljuk megkeresni, ami eléggé lassú folyamat.

A buli előtt apuka ment a listával bevásárolni, de azon kívül még vett harminc sört,

aztán rozét, vörös- és fehér bort, és egy kis konty alá valót is a nőknek, mondta is anyuka, hogy nem nősül az öcsém, csak születésnapja van. De apuka félt, hogy szégyenben marad az italok tekintetében, az ilyesmit szerinte egy férfi sem tudja elviselni. Egyébként a mi apukánk nagyon nagyvonalú, hozott egy csomó kólát és csipszet is, mert egyszer élünk, anyuka sápadtan nézett rá, hogy mit fognak szólni a természetes életmódú anyukák, hogy mérgekkel tömjük a gyermekeiket. Végül apukának lett igaza, a természetes anyák vígan söröztek aztán és rágcsálták a sajtporos csipszet, és legtöbben ittak egy kis kólát is, amikor már túl késő volt a kávéhoz, azt mondták csak most az egyszer.

Elfogultság nélkül mondhatom, hogy remek buli volt, igaz, azt utólag sem tudtuk felidézni, hogy pontosan hányan voltunk. Azt hiszem, nagyon szeretnek minket az emberek, mert minden szülő maradt, sőt többen elhozták a testvérkéket is. Végül sajnos nem lehetett lemenni a játszótérre, ahogyan anyukáék eltervezték, mert orkánerejű szél fújt és szemerkélt az apró szemű eső, pedig nyárias időt mondott a tévé aznapra. No, de sebaj, nagyszerűen játszottunk azért, sokat bújócskáztunk, mindig elbújt valaki a kamrában is, anyuka őszinte riadalmára.

Bizonyos szögbe állítva a második torta is elég jól nézett ki végül, a díszasztalra persze az elsőt tettük, a csokisat, igaz, csak hat gyertya került rá, mert anyuka valahová eltette a frissen vásárolt gyertyákat, és nem találta a köszöntéskor. Kicsit vitatkozgattak apukával, hogy miért kell mindent elpakolni, de aztán elővették a tavalyi hat gyertyát és a torta mellé állítottak egy mécsest, hogy az szimbolizálja a hetediket. Az öcsém eleinte húzódozott, de végül megörült, hogy ilyen szimbólumértékű a születésnapja.

Anyuka szerint volt egy egészen valószínűtlen időszaka a bulinak, amikor mindenki ordított, az új, nagy teljesítményű hangszórókból üvöltött az AC/DC, a gyermekek izzadtan ugráltak, ténferegtek és futottak egymásnak,

a nemdohányzó szülők is a teraszon tolongtak és dohányoztak,

és valahogy meg sem lehetett mozdulni a lakásban. A gyermekek kezdtek folyton elesni és megsérülni, semmi komoly, de sokan sírtak. Szerencsére ekkor megérkezett a pizza, a futár ijedten állt az előszobában, mert nem hallottuk meg a csengőt. A szüleink kicsit izgultak, hogy elég lesz-e a tizenöt pizza, de elég lett. Anyuka pokrócokat terített a nappaliban a földre, arra ültetett minket, amíg eszünk, hogy ne ragadjon bele a kecsap meg minden a szőnyegbe. A szülők is jó étvággyal falatoztak, de ők csak állva, a dobozból.

Mi négytől nyolcig gondoltuk a bulit, szóltunk is a szomszédoknak, hogy lesz nálunk egy ilyen teadélután, de végül olyan jól érezték magukat a vendégek, hogy csak tizenegy körül mentek el. Amikor már csak mi maradtunk, anyuka leroskadt a kanapé karfájára (a kanapé tele volt szórva tárgyakkal), és kért apukától egy pohár bort, hogy végre ő is kiengedje a gőzt, mert addig nem mert inni, nehogy történjen valami, és vezetni kelljen vagy ilyesmi. Apuka mindent felkutatott, de sajnos már nem maradt bor, és egyéb ital, még üdítő sem, viszont

talált egy kicsi szilvapálinkát a kamrában,

anyuka azt nem szokta meginni, de most már mindegy volt neki.

A lakásunk teljes földjét beborították a játékok, poharak, szívószálak, lufik és egyéb dolgok, a könyvespolcok eléggé foghíjasak voltak, a mi szobánkban pedig minden szekrény nyitva állt, és omlottak ki belőlük a ruhák, ágyneműk és tanszerek. A szüleink nagyon örültek, hogy másnap vasárnap van, azt mondták, holnap takarítunk, mert most képtelenek bármire, megpróbálunk valahogy ágyat vetni és lefeküdni. Ekkor az öcsém már az ajándékai mellett aludt a szobánk földjén, aminek nagyon örültem, mert végre nyugodtan megnézhettem, hogy mit kapott. Hirtelen eszembe jutott, hogy egy hónap múlva nekem is szülinapom van, vidáman rohantam ki anyukáékhoz, hogy megkérdezzem, kit hívhatok meg.