// 2026. augusztus 11., kedd // Zsuzsanna, Tiborc

Százezrek nyertek megerősítést őseik hitében a csíksomlyói hegynyeregben (FOTÓK)

// HIRDETÉS

Az egyetemes magyar ünnepet az eső sem tudta megakadályozni.

Százezres tömeg gyűlt össze szombaton délelőtt a 451-ik csíksomlyói fogadalmi zarándoklati búcsú alkalmából. Az idei búcsú szónoka a magyarul is kiválóan beszélő Marian Adam Waligóra lengyel szerzetes, a czestochowai Jasna Góra-i pálos kolostor házfőnöke volt, aki az élet védelmének mindenek fölöttiségéről beszélt. A szentmise közben az ég elkomorult ugyan, de a leszakadó eső sem tudta megtörni az ünnepi hangulatot.

A mise kezdetén Jakubinyi György gyulafehérvári érsek emlékeztetett a búcsú céljára, nevezetesen arra, hogy a zarándokok megerősítést kapjanak őseik hitében.

Amikor még csak elvétve kerül elő egy-egy ernyő. Gyülekeznek a zarándokok a hegynyeregben.

Itt már az ernyők is gyülekeznek. Színekbe borul a nyereg.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki rendszeresen visszajár a csíksomlyói zarándoklatra, a szentmise után kijelentette: az egyetemes magyarság gyűl össze Csíksomlyón évről évre felekezeti hovatartozástól függetlenül, azért, hogy megerősödjön magyarságában és keresztény küldetésében.

Erősen ráncolta az ég a homlokát a nyereg fölött, de biztos, hogy nem haragjában.

Egy ekkora tömeg látványa azért mindig felemelő érzés.

Egy zarándok a többi között: Áder János, Magyarország köztársasági elnöke.

A szentmise, közelebbről.

És azok, akik figyelő szemüket a szentségre vetik.

Aki úgy érezte, gyónni akar, megtehette a helyszínen felállított hevenyészett gyóntatófülkék valamelyikében.

Aki pedig elfáradt, nyugodtan leheveredhetett a fűben. Amíg az eső el nem áztatta a földet. De ez sem baj. a jó eső is Isten áldása. Mindannyiunknak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt
Krónika

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval
Székelyhon

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval

Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.

// még több főtér.ro