// 2026. július 2., csütörtök // Ottó

Liviu Dragnea múltja: a kocsmából a politikába

// HIRDETÉS

Honnan is indult a mai Románia legerősebb embere? Tessék csak olvasni, irtó izgalmas sztori!

Annyira megszoktuk a vezetőinket, hogy már fel sem merül bennünk a kérdés, voltaképpen kik is ezek az emberek, honnan jöttek és mivel foglalkoztak azelőtt, hogy beléptek a politikába és a nevünkben hoznak döntéseket.

Megannyi év után, amikor a múltjuk mélyen gyökeret vert a kommunista nomenklatúrában, vagy a Securitate káderhálózatában, most egy új paradigmába kerültünk. Ez egy számunkra ismerős világ, mely műmilliárdosokat, médiamogulokat, megyei jogú városokat vezető polgármestereket adott nekünk, de sohasem vezette igazán Romániát. Ez a 90-es évek ügyeskedéseiben megedződött kisvállalkozók világa, akik Dáciájuk csomagtartójába vagy ARO-juk utánfutójára gyömöszölték az árut,

az alulról indult és pénzt bármilyen módon csinálni hajlandó embereké, a kiskereskedéstől az állami aktívumok megkaparintásáig.

Ebből a világból származik Liviu Dragnea, így kereste meg az első összegeit és így vágott magának utat a politikai karrier felé.

Dragnea a 90-es évek elején három magáncég tulajdonosa volt, ezekkel kötötte az első üzleteit. Felkutattuk a Cégjegyzék irattárát és találkoztunk a volt üzlettársaival és ügyfeleivel. Ezek alapján rekonstruáltuk a pillanatnyilag legbefolyásosabb politikus ifjúkorát.

A fiatal Liviu Dragnea a felesége falujában nyitott kocsmát, majd tovább terjeszkedett a környékbeli falvakban. Áruszállító volt egy darabokból összerakott ARO-val. Korsós sört árult parasztok házában, az utcára néző szobában improvizált falusi fogadókban. Olyan emberekkel társult, akiket ki tudott használni, majd eldobta őket. Bérbe vett az államtól egy szállodát és több vendéglőt, majd meg is szerezte azokat.

A 90-es évek vezettek a mai szétszaggatott Romániához. Egyesek óriási bevételre tettek szert rövid idő alatt, mások egy szempillantás alatt mindent elvesztettek. Liviu Dragnea akkor többet nyert, mint amennyit első látásra el tudnánk hinni. A 90-es évek első fele szédületes felemelkedést hozott neki. A sört korsókba mérő emberből alig néhány év alatt Teleorman megye kormánymegbízottja lett, majd aztán helyet szerzett magának a román politika leggazdagabb asztalainál. A következő hetekben e felemelkedésnek történetét meséljük el.

Egy sorsjegyen nyert Dácia és egy darabokból összerakott ARO

Egy bútor garnitúra, néhány háztartási eszköz és egy kiskorútól vásárolt piros Dácia, aki sorsjegyen nyerte azt. Ezzel a vagyonnal kapcsolódott be az üzleti életbe Liviu Dragnea, ahogy arról ő maga nyilatkozott az Olt Megyei Cégjegyzéknél, ahol üzlettársával, Petcu Vasilicával jelent meg. 1990 augusztusa volt, Liviu Dragnea akkor 27 éves volt.

1987-ben fejezte be tanulmányait a Bukaresti Műegyetem Járműszállítási Karán, a forradalom idején pedig Giuvărăşti és Corabia között ingázott, ahol mérnökgyakornokként dolgozott (a craiovai Nehéz- és Szállítógép-gyártó Vállalat egyik járműrészlegénél). Giuvărăşti – Bombonica nevű (volt – a szerk.) felesége szülőfaluja – egy Olt és Teleorman megyék határa közelében elhelyezkedő község. Arra már senki sem emlékszik, mikor kedvelte meg Dragnea Bombonicát, de 1988. augusztus 6-án összeházasodtak, ő pedig – ahogy azt Teleormanban mondják – az „asszony házában maradt”.

A giuvărăşti-i emberek emlékeznek erre a 27 éves, feltűrt ingujjú, fülig vazelinos és éjjel-nappal egy poros ARO-t javító fiatalra. Az autóval az árut vitte országszerte a vásárokba. Ez a második jármű nem szerepel a Cégjegyzéknél bevallott javak között, talán azért sem, mert jogilag bizonytalan volt a helyzete. Ahogy azt maga Liviu Dragnea mesélte el egy 2016-os interjújában, saját maga rakta össze a járművet, „darabokból, alkatrészről alkatrészre, egy IMS-igazolvány (ez egy Câmpulung Muscelben az 50-es, 60-as években gyártott terepjáró volt – a szerk.) alapján”.

Liviu Dragnea ennek a darabokból összerakott ARO-nak a kormánykerekénél töltötte az 1990-es évek első felét. Utánfutót kötött mögé és zöldségekkel megrakva kezdte el gyakorolni vállalkozói szellemét, a giuvărăşti parasztokkal alkudva ki minden egyes Alexandriába vagy Turnu Măgurelébe vezető út árát.

Bacchus profitja

1990. augusztus 14-én hozta létre a „Bacchus nyereségorientált társaságot”, egy magánvállalkozást, melynek „kávé, szeszes- és üdítőitalok készítése és kereskedelme” volt a fő tevékenységi területe. Dragnea Petcu Vasilicával, egy giuvărăşti-i falustársával vágott bele ebbe az üzletbe, akinek a nagynénje éppen a község központjában birtokolt egy házat.

Dragnea és Petcu ebben a Fő utcai házban indítottak be egy bárt, a Bacchust, ahol kimért sört, konyakot és más szeszes- és üdítőitalokat árulnak.

A giuvărăşti-i Fő utca. Liviu Dragnea ebben a házban indította be 28 évvel ezelőtt az első vállalkozását: a Bacchus kávézó-bárt

A giuvărăşti-ak még emlékeznek a Szociáldemokrata Párt (PSD) főnökére eladói szerepében, amint sört cipelt az asztalokhoz, a Cégjegyzék irattárában megmaradt dokumentumok szerint pedig még karácsony másodnapján is munkaügyben rohangált: Liviu Dragnea 1990. december 26-án 25.000 lejért vásárolt egy Telecolor márkájú televíziót a bár számára, készpénzért, Mireanu Paul és Creaţa Iulian tanúk jelenlétében.

A Bacchus jól ment, nyereséget hozott. Dragnea és Petcu félévnyi szeszkereskedelem után összerakta a pénzét és bankszámlát nyitott. Maga Dragnea jelentkezett a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Bank (a későbbi Mezőgazdasági Bank) corabiai fiókjánál egy kötegnyi pénzzel, vagyis 633 darab 100 lejes bankjeggyel. Nyugtát is kapott róla:

Liviu Dragnea és üzlettársa a bankban gyűlő pénzzel és egyre több szomjas ügyféllel bővítési terveket szőtt. A „Bacchus nyereségorientált társaságot” 1991. június 18-án korlátolt felelősségű társasággá, a Com Orizont Kft-vé alakították. A cég tevékenységi területe azt mutatja, hogy Dragnea korlátlan képzelőerővel rendelkezett: cigarettakereskedelemtől, autóalkatrészektől és játékoktól video-disco és import-export tevékenységekig. Gyakorlatilag bármi:

Hogyan maradtak buszállomás nélkül a giuvărăşti-i parasztok

A giuvărăşti-i polgárok fogyasztási szomja túl nagynak bizonyult egyetlen kereskedelmi egységhez, így a Com Orizont Kft. 1992. április 16-án kibérelte a Helyi Tanácstól a Giuvărăşti Járműállomás épületét, mely két szobából állt, összesen 19 négyzetméteres területtel. 4.750 lejes havi bérleti díjat állapítottak meg. E szerződés miatt a giuvărăşti-ak buszmegálló nélkül maradtak, de gazdagabbá váltak egy új kocsmával, ahol lehűthették magukat a mezei munkák után. Az állomás valójában egy bódé váza, melyet Liviu Dragnea és üzlettársa üvegfallal kerített be, így az új kocsmát a „Sokablakosnál”-ként emlegette a nép.

Hosszú nyár következik, sok sörrel és ennek megfelelő nyereséggel. A Liviu Dragnea és Petcu Vasilică tulajdonában lévő Com Orizont Kft. piaci, vásári, vásártéri, bazári, nyilvános- és pihenőhelyeken végzett vándorkereskedésre is kiterjesztette a tevékenységét. Aztán 1992. október 27-én megnyitották a harmadik bárjukat a szomszédos Izbiceni községben, ahol a Cégjegyzéknél megtalálható iratok szerint két szobát béreltek Costică Sprîncenatu lakásában és egy 50 négyzetméteres területet „a ház és a kerítés között”. Az egészet 3.000 lejes havi bérleti díjért.

Liviu Dragnea az egyik szobát telerakta áruval, a másikban pedig elhelyezett néhány asztalt és széket. Kartonlapokkal bekerítette a ház és a kerítés körüli területet és létrehozott egy kis improvizált kerthelyiséget. Aztán csapra verte a söröshordókat és megkezdte az árulást. Ennek az improvizált kocsmának a megnyitása esemény lehetett az izbiceni-i parasztok számára, mert az utcákon 26 évvel később még mindig él az emléke. Costică Sprîncenatu időközben elhunyt, de az unokafivére, Bebe bőséges részletekkel szolgál: „Liviu Dragnea csinálta meg a községünkben az első bárt és itt árultak először kimért sört. Egymást ölték érte! Körbevette lemezzel, szépen kialakította. Sört is árult, konyakot is, italt…”

A Com Orizont Kft. két héttel később, 1992. november 12-én kibérelte a Pleaşov faluban (Lunca község, 10 kilométerre Giuvărăşti-tól) lévő büfé épületét, kirakta a fogyasztási szövetkezetet belőle és újabb bárt nyitott. A negyediket.

Ugyanezt a modellt alkalmazták Islaz községben, ahol néhány szobát béreltek Gheorghiţă Marin polgár házában és kialakítottak egy improvizált kocsmát. Ennek az ügyletnek némi érzelmi vetülete is van: Dumitru Dragnea, a PSD jelenlegi elnökének apja az islazi Milícia-őrs vezetője volt a 70-es évek vége felé. A Liviu Dragnea kocsmájának helyt adó ház pont szemben van a Rendőrség épületével, melynek emeletén a Dragnea-család lakott.

A rendőrség épülete Islaz községben, ahol Liviu Dragnea apja őrsvezető volt a 70-es évek végén. Az épület emeletén szolgálati lakás van. Ott élt a tinédzser Dragnea

Bejutás az üzleti I. Ligába

Liviu Dragnea éppen 30 éves lett és már kis üzlettulajdonos volt több Olt és Teleorman megye határán elhelyezkedő faluban. De mindenekfelett megtanult néhány fontos dolgot az akkori Romániáról: óriási volt a lakosság fogyasztási igénye, az államban pedig akkora zűrzavar uralkodott, hogy sokkal többre is rátehette a kezét néhány buszmegállónál és községi kocsma épületénél.

Ezeket észben tartva Dragnea Turnu Măgurele, a legközelebbi város és hajdani középiskolája helyszíne felé fordult és az volt az első dolga, hogy egy befolyásos üzlettársat keressen magának. Meggyőzi Florin Mîndrocot, egy Bukarestben már vállalkozásokkal rendelkező volt egyetemi társát, hogy társuljanak és a Duna menti városban terjeszkedjenek.

Dragnea és Mîndroc 1992. december 20-án egyenlő részesedést szerzett a Dacorom Kft-ben, mely addig két Turnu Măgurele-i polgár, Scaete Ion és Costea Ion tulajdonát képezte. Azzal a hivatalos magyarázattal adták el a cégüket, hogy „személyes pénzügyi okok már nem tették lehetővé a tevékenység megfelelő körülmények közötti folytatását”. A Dacorom Kft-nek volt egy La Groapă (A gödörhöz – a szerk.) nevű bárja a Turnu Măgurele-i General Praporgescu utca egyik épületének alagsorában, de az események későbbi alakulása azt mutatja, hogy Liviu Dragneát és Florin Mîndrocot nem ez érdekelte. Azokban az években nehézkes volt egy magánentitás létrehozása, nekik pedig minél hamarabb kellett egy cég, hogy belevághassanak halasztást nem tűrő vállalkozásaikba. Az állam éppen kezelésbe akart adni több Teleorman megyei kereskedelmi egységet.

A kezelésbe vétel egy bérlési forma volt, melyet a román állam nagy tételben alkalmazott a 90-es években és nagyon előnyös volt a kereskedelmi egységet átvevő számára, mert az alkalmazottakkal együtt leltári javakat, kereskedelmi piacot és – főleg – azt lehetőséget is megszerezte, hogy később kedvezményes áron végleg megvásárolhassa. Egy adott egység alkalmazottainak elsőbbségük volt, ha az állam úgy döntött, hogy kezelésre átadja azt, de olyan időszakról beszélünk, amikor a hivatalos dokumentumokban rögzített kritériumokat meg lehetett változtatni, alkudozni lehetett róluk, sőt, gond nélkül figyelmen kívül lehetett őket hagyni.

Így aztán 1993 elején, alig néhány héttel azután, hogy a céget Liviu Dragnea és Florin Mîndroc átvette,

a Dacorom Kft. kezelésre megkapta a térség legfontosabb kereskedelmi egységeit, holott addig semmi köze sem volt hozzájuk.

A Turnu Măgurele-i Turris Rt. és a teleormani Vedea Rt. (mindkettő állami vállalat) átengedték Liviu Dragnea cégének a Modern vendéglőt, a Postakocsi Fogadót (Hanul Diligenţei) és a Turnu Măgurele központjában lévő Turris Szállodát.

Cicerone Constantinescu, aki akkoriban a teleormani Vedea Rt. igazgatója és a szerződés aláírója volt, azt mondja, nem emlékszik, milyen kritériumok alapján adták át a Turris Szállodát a Liviu Dragnea és Florin Mîndroc tulajdonában lévő cégnek: „Az akkori Idegenforgalmi Minisztérium utasítása lehetővé tette számunkra, hogy kezelésre felkínáljuk a kereskedelmi egységeket. Nagyon régen volt és már nem emlékszem, miként történt. Ha valaki megjelent és kérte, akkor a minisztérium által meghatározott kritériumokat alkalmaztuk. Ha nem tartottam be, akkor majd a törvény előtt fogok felelni.”

Néhány évvel később, amikor Liviu Dragnea a Demokrata Párt (PD) egyik vezetője és Teleorman megye kormánymegbízottja lett, Cicerone Constantinescu belépett a PD-be, a helyi sajtó pedig Dragnea egyik közeli embereként írt róla.

Diszkó, nagybani raktár, használt abroncsok

Visszatérünk 1993 elejére: Liviu Dragnea úgy irányította új ügyleteit, hogy egy lyukas garast sem adott a román állammal kötött megállapodásaira. Azokban a szerződésekben, melyek értelmében a Dacorom cég megkapta a Modern vendéglőt, a Postakocsi Fogadót és a Turris Szállodát, melyeket ügyvezetőként maga Liviu Dragnea írt alá, néhány feltételt is előírtak, mint például azt, hogy „a bérlőnek folyamatosan az egység besorolási kategóriájának megfelelő magas minőségi szintű szolgáltatások nyújtására kell törekednie”.

Ezek a feltételek azonban csak papíron maradtak és a három egységet, rövid időn belül, a város legjobb vendéglőiből nyerőgépekkel felszerelt falatozókká és áruraktárakká alakították át, ahol bármit kapni lehetett. A Dacorom Kft. egy nappal a szerződések aláírása után játékgépek, elektronikus játékok üzemeltetésére és biliárdra terjesztette ki a tevékenységi területét. A Postakocsi Fogadóban butikot és szabadtéri diszkót hoztak létre. A Modern vendéglőben és a Turris Szállodában egy élelmiszerbolt és egy nagybani raktár jelent meg, ahol többek között használt gumiabroncsokat is árultak.

Liviu Dragnea kemény kézzel vezette mindezeket a vállalkozásokat és ugyanakkor a cégeivel és az egyesületeivel egyensúlyozgatott, míg végül minden az ő ellenőrzése alá került.

Holtvágányra küldte a Com Orizont céget és a Giuvărăşti-on, Izbiceni-ben és Luncában lévő üzleteit elkezdte áthelyezni a Dacorom cég tulajdonába. Ezzel megszabadult Petcu Vasilicától, első üzlettársától és attól az embertől, aki segített neki bekerülni az üzleti világba. Petcu Vasilică ma is Giuvărăşti-on él, de nem kívánt beszélni arról az időszakról. A beszélgetés elején joviális és jóindulatú volt, de megváltozott a viselkedése, amikor meghallotta a PSD-s vezető nevét: „Nincs időm és nem is szeretek ezekről a dolgokról beszélni. Én paraszt vagyok, van egy melegházam, elfoglalt vagyok.”

Liviu Dragnea 1994 folyamán Florin Mîndrocot is elkezdte kiszorítani azokból a cégekből, melyekben egyenlő arányban tulajdonosok voltak. Létrehozott egy új céget, a Ştefimar Kft-t (a két gyermeke neve alapján), melyben egyedüli tulajdonos lett és melynek nevére átíratott néhányat a Dacorom Kft. tulajdonában lévő üzletekből. Azok, akik ismerték őt akkoriban, azt mondják, ekkor alakult ki konfliktus a két egyetemi barát, Liviu Dragnea és Florin Mîndroc között, melyben ez utóbbi azzal vádolta Dragneát, hogy meg akarta szerezni a Dacorom teljes tulajdonát. Végül Mîndroc feladta és – ahogy az a Cégjegyzéknél megtalálható cégtörténetből kiderül – 1994. november 24-én teljesen kiszállt a Dacorom Kft-ből, átadva részesedését Liviu Dragneának. Megpróbáltuk magától Florin Mîndroctól megtudni, mi történt azokban az években, de azt mondta, hogy inkább hallgatna: „Már az egyetem alatt barátok voltunk Liviu Dragneával, de most már semmilyen kapcsolatunk nincs. Sok dologról csak én tudok, de ez olyan helyzet, amikor nem beszélhetek. Még vannak bizonyos tevékenységeim Teleorman megyében és nem tenne jót nekem.”

Liviu Dragneának ezzel a képességével, hogy boldogulni tudott a 90-es évek káoszában és ki tudta használni a környezetét, alig néhány év alatt

sikerült a darabokból összerakott ARO-s fiatalemberből a megye egyik legbefolyásosabb üzletemberévé válnia.

Dragnea 1995-ben több bárral és vendéglővel, egy szállodával, áruraktárral és élelmiszerbolttal rendelkezett. Ezután a természetes pályát járta be: választási kampányok támogatása és aztán belépés a politikába, ami miatt nem hagyott fel az üzleti tevékenységgel, csak vállalkozásait átíratta mások nevére. Az államtól kezelésre átvett Modern vendéglő, Postakocsi Fogadó és Turris Szálloda végleg a hozzá közelállók tulajdonába került.

A Com Orizont Kft-t, a Ştefimar Kft-t és a Dacorom Kft-t, azt a három céget, melyekkel Dragnea a 90-es évek elején üzletelt és az egyedüliek, melyekben valaha papíron is megjelent, a 2000-es évek közepén törölték a nyilvántartásból, amikor Liviu Dragneából megyei tanácsi elnök lett. A kimért sört áruló és árut vásárokba cipelő fiatalember képét mélyen el kellett ásni a múltba, hogy helyet csináljanak egy egyre fényesebb politikai jövőnek.

 

Fotók: recorder.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát
Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS