Egységes ellenzéki összefogást sürgettek a demonstráció szónokai.
Egységes ellenzéki összefogást, civil szerveződést, azonnali közös cselekvést sürgettek a kormány leváltása érdekében a demokráciáért tartott fővárosi tüntetés szónokai szombaton.
A múlt szombati tüntetés folytatásaként
címmel meghirdetett demonstráció végállomásán, a Szabad Sajtó útján a felszólalók arról beszéltek, hogy a kormányt csak a félelem tartja a helyén, ezért a gyűlöletkampány és a hazugságáradat megszüntetésére, szolidaritásra, valamint a megosztottság helyett az egységes Magyarország visszaállítására van szükség.
A szervezők közlése szerint a demonstrálók tömege az Erzsébet híd pesti hídfőjétől egészen az Astoriáig állt.
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely ellenzéki összefogással megválasztott polgármestere azt mondta: a magyar nép megérdemel egy olyan ellenzéket, amely nem ázsiai diktátorok oldalán képzeli el a jövőt. A nép a választáson leváltotta az ellenzéket, és igaza volt, mert a saját érdekükből sem voltak képesek az összefogásra – tette hozzá. Kijelentette: az új ellenzéket tüntetés résztvevői és szimpatizánsaik jelentik. Egyetlen pártnak sincs annyi tagja, mint ahányan támogatják a demonstrációt – tette hozzá a politikus. Márki-Zay Péter szerint békésen megfér egymás mellett minden ellenzéki erő, amelyet összeköt a demokrácia, a jogállam, a piacgazdaság és az európai integráció.
Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány vezetője szerint a hatalom tönkre akarja tenni a civileket törvényekkel, lejáratással, megfélemlítéssel. Civil részvételre és közösségek építésére buzdított mindenkit az ország minden részén.
Unyatyinszky György, a Magyar Nemzet újságírója azt mondta, hogy a kormány annak köszönheti a létét, hogy minden lehetséges úton megosztotta az embereket, ezért a kormánynak kiszolgáltatott embereket türelemmel meg kell hallgatni,
Gyetvai Viktor, a Független Diákparlament tüntetéseinek szervezője azt mondta: hinni kell, hogy elég ez a tömeg a változáshoz, amely az utcán kezdődik, de nem ott ér véget.
Az összegyűlt közösség sok kérdésben nem ért egyet, de fejlődő, demokratikus, korrupciótól mentes állam polgárai szeretnének lenni – hangsúlyozta.
Homonnay Gergely író, újságíró, tanár úgy fogalmazott: „a Fidesz sáskaként rabolja le az országot, és elveszi a jövő generáció esélyét”.
Gulyás Balázs, az internetadó elleni tüntetés szervezője bejelentette, hogy május 8-án a parlament alakuló ülésekor ott lesznek a Kossuth téren.
A demonstrálók a Kossuth tér és az Alkotmány utca találkozásától indultak, és a Bajcsy-Zsilinszky utat, a Károly körutat és az Astoriát érintve az Erzsébet híd lábához vonultak.
A tüntetésen több ellenzéki párt képviseltette magát. A megjelent szimpatizánsok nemzeti színű, uniós zászlókat és Árpád sávos zászlókat, valamint maguk készítette transzparenseket lengettek.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.