// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Iohannis döntött: nem egyezik bele Kövesi menesztésébe

// HIRDETÉS

Az államfő február közepe óta tanulmányozta az igazságügyi miniszter DNA-ról szóló jelentését.

Elutasította Klaus Iohannis államfő Tudorel Toader igazságügyi miniszternek a Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész (DNA) visszahívására vonatkozó javaslatát.

Az államfő hétfő délután tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a miniszter által bemutatott jelentés nem győzte meg arról, hogy menesztenie kellene a DNA főügyészét. A benne szereplő érvek nem felelnek meg a vonatkozó törvényi előírásoknak – fogalmazott.

Iohannis döntésében az is szerepet játszott, hogy a két illetékes állami hatóság, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) és az igazságügyi minisztérium ellentétes álláspontra jutott Kövesi visszahívásával kapcsolatosan. Mint ismeretes, a CSM ügyészi részlege február 27-én negatívan véleményezte a miniszter javaslatát.

Az elnök hangsúlyozta, a miniszteri javaslathoz csatolt, a korrupcióellenes főügyész tevékenységét kiértékelő jelentést olvasva kiderül, hogy annak szerzője szerint a dokumentum tulajdonképpen egy „állásfoglalás”, ennélfogva pedig szubjektív jellege van, amire az is ráerősít, hogy a miniszter szakmai pályafutásával kapcsolatos információk is feltűnnek a szövegben – érvelt Iohannis.

Tudorel Toader igazságügyi miniszter február 22-én jelentette be, hogy kezdeményezi Kövesi menesztését. Toader húsz pontos „bűnlajstromot” olvasott Kövesi fejére, egyebek mellett azokra az alkotmánybírósági határozatokra hivatkozott, amelyek szerint a DNA az utóbbi év alatt háromszor is alkotmányos konfliktusba keveredett más állami hatóságokkal.

Tudorel Toader Facebook-bejegyzésben reagált Iohannis bejelentésére: kezdeményezni fogja, hogy a kormány forduljon az Alkotmánybírósághoz az ügyben. A miniszter szerint nem az államfő dolga, hogy kiértékelje a DNA-főügyész szakmai és menedzseri tevékenységét. Úgy vélekedett: a Kövesi menesztése mellett szóló februári érvek mára még nagyobb megalapozottsággal bírnak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro